Szórakoztató olvasmányok elsősöknek, hogy ne felejtsék el nyáron a betűket

Ha nem olvas nyáron, őszre mindent elfelejt. Ha nem gyötröm, nem olvas. Vagy mégis? Trükkök, hogy ne legyél rossz zsaru, mégis gyakoroljon a gyerek.

Közeleg a tanév vége, az elsősök elméletben már tudnak olvasni. A gyakorlatban viszont még nem igazán, több bajuk van vele, mint örömük, és ha nem vigyázunk, a nyári szünet 11 hete alatt el is felejtik mindazt, amit eddig tanultak. Azt pedig semmiképpen sem szeretnénk.

Eljött az ideje tehát a gyakoroltatásnak, ami állati visszataszítóan hangzik, mert ki szeretné még a nyári szünetben is feladatokkal nyüstölni a gyerekét? Másrészről viszont olvasni fontos és jó, ami pedig nagy szerencse, mert ha elég jó könyv kerül eléjük, a végén maguktól is elkezdik forgatni.

shutterstock 380600572

Ebből az elméletből kiindulva azt találtuk ki, hogy észrevétlenül kínáljuk a gyereknek a lehetőséget, és az egyébként is menetrendszerű és kötelező esti mesének választunk kezdő olvasó-barát műveket, hátha bekapcsolódik az olvasásba. Félre a hosszú, és cizellált mondatokban megfogalmazott mesékkel, és elő a gyerekbarát olvasmányokkal!

Emellett a kezébe nyomtunk pár olyan kiadványt is, ami éppen az érdeklődésébe vág. Szerencsére jó pár ilyet találtunk, volt, ami bejött, és volt, ami nem. Volt, amin halálra untuk magunkat, és volt, amit azóta is többször elővettünk. Az abszolút kedvenceket most bemutatjuk.

B292072

Bosnyák Viktória: Mantyusok – Bátorság, Tomi!

Mantyus egy kiskutya, aki manóból változott négylábúvá (érted, manó+kutyus), amikor a fejébe vette, hogy segíteni fog Tomin. Tomi ugyanis az otthonán kívül nem mer, nem képes megszólalni – vagyis szelektív mutizmusban szenved. 

Ezt a baját az eredetileg Dzseki névre hallgató manó nagyon is átérzi, mivel ő is hasonló kihívásokkal küzd, éppen ezért hamar kitalálja, hogy hogyan tudna segíteni a kisfiún. A terv egyébként beválik, és a végén mindenki boldog, nem kivéve ez alól a mesét felolvasó szülőt sem. A helyzet ugyanis az, hogy az egyszerű mondatokban megfogalmazott, és diszlexiásokat segítő betűkkel szedett olvasmányon egy percig sem unatkoztam.

Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy kezdő olvasók szintjén lehet úgy történetet fűzni, hogy még egy felnőtt is izguljon, sőt, a megfelelő helyeken meghatódjon, márpedig itt ez történt. A gyerek pedig, végtelen örömömre, gazdagabb lett egy tapasztalattal: ha valaki más valamiben, mint a többiek, azt nem kicsúfolni és kiközösíteni kell, mert neki a legnagyobb baj, hogy ez történt vele. Próbáljunk inkább jóindulatúan odafordulni, és máris eggyel jobb hely lesz a világ.

B1440510

Dr. Seuss-könyvek

Ha valakinek hirtelen nem ugrik be semmi a névről, akkor gondoljon a Grincsre, vagy a Lorax-ra, mindkét mese Dr. Seuss agyszüleménye. Mi négy meséjét olvastuk mostanában: a Kalapos macskát, a Zöld sonkás tojást, a Kell egy kedvencet, és a Ha lenne egy cirkuszom címűt. Egy percig sem irigyeltem közben a fordítót, Szabó T. Annát, aki elképesztően profi munkát végzett, csak úgy hemzseg a könyvekben a nyelvi humor, amit már egy elsős is ért, hát még az anyja!

Ugyanakkor csak pár rövidke sor áll csak az oldalakon a vicces illusztrációba ékelve, így elég hamar sikerélménye lesz az olvasni még messze nem készségszinten tudó gyerekeknek, (és mégsem Bogyó és Babócát olvastattunk velük). Valamint a gyakori olvasás hatására lassan már fejből is megy ezek közül a mesék közül néhány, lehet majd villogni a jövő évi vers- és prózamondó versenyen. Dupla-tripla haszon.

B1325676

Böngészők

Egy nyitott és érdeklődő hét-nyolcéves akár órákig képes elbíbelődni egy jól megszerkesztett böngészővel. Nálunk most két nagy sztár van: az egyik Tom Schamp Mindenre képes szótára, és James Maclaine, Alex Frith és Marco Palmieri: Kukkants bele! Mindenféle ismeretek című kiadványa.

Előbbi a vicces vonalat viszi, utóbbi pedig inkább a korrekt és szabatos ismeretekre koncentrál (és mindenkinek csukva van benne a szeme). Ezeknek az a trükkje, hogy rövid, pár szavas szövegekkel operálnak, amit még egy elsős is simán kibetűz, összeolvas, még akkor is, ha egyébként izzad, feszeng és minden baja van, ha nagyobb szövegekkel próbálják bombázni. Ráadásul találó képekkel támogatják meg az olvasnivalót, mindig tudja a gyerek, hogy mire kell éppen gondolnia.

Tulajdonképpen észrevétlenül, különösebb erőfeszítés nélkül gyakorolják így az olvasást, pusztán a természetes érdeklődésük, kíváncsiságuk által hajtva. Ez pedig nem más, mint a legkorszerűbb és leghatékonyabb tanuláselméleti elgondolás. És még a szülőnek sincs különösebb dolga vele.

B904788

Túlélés a természetben – 101 tipp fiúknak

Tényszerűen és irodalmilag ez a könyv egy igazi istencsapása, egy minden idegszálával vakációra készülő kisfiúnak viszont maga a csoda! Mivel ezt az évet a szóban forgó kisfiú keményen végigdolgozta, a fejében egy idealizált vakáció él: amikor is ő szabadon kószál erdőn-mezőn, vízen és rekettyésben, és simán megél a saját kezével elejtett állatok húsán.

Egy mini wannabe BearGrylles-szel állunk szemben, aki alig várja, hogy eltévedjen a senki földjén, mert akkor szerkeszthet magának éjszakára kunyhót, gyűjthet vizet lepárlással, és közben elejthet egy őzet az előbb készített nyilával, a zsákmányt pedig egy szál bicskájával rögtön konyhakésszé is varázsolja. Mindezt még aznap, sötétedés előtt.

Ennek érdekében bármennyi elméleti felkészülésre hajlandó, akármeddig képes elmerengeni a könyvben található leírások fölött. Sőt, ha megfeledkezik magáról, még olvas is, hogy kiderüljenek az eddig rejtve maradt részletek.

A lányos verziót már méltattuk korábban, itt. A linkelt cikk elején egyébként további tippeket is találtok kezdő olvasóknak. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra