SZÜLŐSÉG

Három család gyerekekkel a világ körül

2017. április 20., csütörtök 10:41

Te felülnél a kilenc hónapos gyerekeddel a transzszibériai expresszre, vagy körbehajóznád a Földet egy hat és egy három évessel? Csak mert van, aki éppen ezt csinálja. Mert az, hogy hátizsákos turistáskodni divat lett, már senkit nem ér meglepetésként. Az viszont már újabb jelenség, hogy sokan akkor sem akadnak le a világjárásról, amikor családot alapítanak. Sőt, ilyenkor kezdődik az igazi kaland.

Ez a német nő például a transzszibériai expresszen utazgatott a kilenc hónapos gyerekével, élményeiről könyvet is írt. De nemrég írta meg a 444 annak a budapesti, reklámszakmában dolgozó párnak a történetét, akik egy hat, egy öt és egy másfél éves gyerekkel léptek le három hónapra Délkelet-Ázsiába. Ezeknek a szupercuki világutazó ikerkislányoknak pedig a kalandjait az Instagramon lehet követni.

És ezek nem elszigetelt példák: mutatok még három családot, a történetükben az a közös, hogy egészen kicsi gyerekekkel indultak neki a világnak. Egy magyar pár az Azori-szigeteken kalandozik fél évet egy kétévessel, egy azori-szigeteki házaspár egy hat és egy három évessel körbehajózza a Földet, egy hatfős amerikai család pedig kilenc éve neveli fiait egy furgonban, miközben Amerikát és Mexikót járják.

A három sztoriról állandó gyerekpszichológus szakértőnk, Cziglán Karolina véleményét is kikértem. Az ő gondolatait a cikk végén egy keretesben találod – ha hasonló utat fontolgatsz te is, mindenképp olvasd el!

Kocsivásárlás helyett fél év az Azori-szigeteken

„Autó vagy utazás – mire költsük a kis örökségünket? Miután tavasszal ellopták az autónkat, az utazás mellett döntöttünk. Tömegközlekedtünk, és azt terveztük, milyen lesz eltölteni fél évet az Azori-szigetek egyikén, kisgyerekkel, egy autó árából” – mutatkozik be blogjában a harmincas éveiben járó kreatív munkát végző magyar pár.

A gyerekük érdekében nem szeretnék inkognitójukat feledni, ezért Haligaliéknak hívják magukat. Mivel már Sao Miguelen, a legnagyobb szigeten élnek pár hónapja, e-mailben értem utol őket, kérdéseimre Barbara válaszolt.

p2123365
Fotó: Haligali blog

Mit szólt a környezetetek a nagy tervhez?

Természetesen nem hagyta érintetlenül őket, hogy egy ilyen egzotikus helyre távozunk egy kétéves kisdeddel. A reakcióskála igen széles: egyik végén a "fantasztikus ötlet, én is menni akarok veletek!" kijelentés, a másik végén az "ezzel a lépéssel örökre tönkretetted a jövődet" áll. Sokan amiatt aggódtak, hogy kiszakítjuk a kislányunkat a megszokott környezetéből, amit épp most kezd el megérteni. 

Volt olyan dolog, amitől kifejezetten tartottatok a gyerekkel útnak indulás előtt, de végül teljesen alaptalan félelemnek bizonyult?

Igen, az, hogy valóban árthatunk neki azzal, hogy kiszakítjuk az otthoni környezetéből, amihez kötődik; és hogy lelassul a beszédfejlődése. Mindkettő teljesen téves volt: választékosabban beszél így két évesen és két hónaposan magyarul, mint néhány felnőtt, és csak az első héten mondta el minden nap egyszer, hogy haza szeretne menni az igazi otthonába; azóta pompásan érzi itt magát.

Amúgy direkt megkérdeztem az általam igen nagyra tartott Pikler-pedagógusokat pár héttel az indulás előtt, hogy vajon ártok-e ezzel majd a gyerekemnek, akik szerint semennyire sem, különösen, ha azt látja majd, hogy a szülei jól érzik magukat. Két szuper tanácsot adtak: az egyik, hogy gyakran tudatosítsuk benne, hogy majd várja őket vissza az otthona, a másik, hogy hozzunk magunkkal egy fotóalbumot, amiben nemcsak a számára fontos emberek vannak, hanem pl. a lakás egyes részletei is.

p1232810
Fotó: Haligali blog

Mi volt a legnagyobb kihívás amivel kisgyerekes utazóként szembe kellett néznetek eddig? És a legpozitívabb történés?

Kihívás: nem nagyon tudok mit mondani, talán csak annyi, hogy nem tudunk hónapokon át semmilyen programot kettesben szervezni a kislányom apjával apjával. Akinek három év alatti gyereke van, az tudja, hogy mit jelent ez. Illetve nem nekünk kihívás, hanem a nagyszülőknek, hogy fél éven át nem látják az unokájukat. Ezt természetesen sajnáljuk, reméljük, meglátogatnak majd minket.  

A legpozitívabb történés vicces módon a mindennapok: az, hogy nagyon sokat tudunk együtt lenni hárman, és az a fajta spontaneitás, hogy nem a munka ritmusa határozza meg az életünket. Bármennyire is közhelyesen hangzik, de az együtt töltött időt – illetve annak hiányát – később nem pótolhatja semmi. Fokozottan igaz ez kicsi gyerekkel. Soha ilyen nem volt, és nem is lesz sajnos, hacsak nem történik valami kisebb csoda. Remélem, történik.

Változott valamiben a kapcsolatod a családoddal mióta úton vagytok?

Igen, főleg a gyerekem apjával, mivel a kislányommal az utazás előtt is sok időt töltöttem, mert nem járt bölcsődébe. Sokkal jobban oda tudunk figyelni egymásra, és egymás igényeire. Végre nem kutyafuttában telnek a napjaink, meg tudunk beszélni és konstruktív módon átbeszélni mindent, akár felgyülemlett gondokat, sérelmeket stb.

Slow life-ban toljuk, ami azzal is együtt jár, hogy egy nyugodt alaphangon zajlik az életünk. Az isteni, hogy nem kell itt senkinek megfelelni – még úgy is, hogy nem vagyok az a típus, akit ez mozgat –, csak magunknak. Ez is fokozza a szabadságérzést.

p1293096
Fotó: Haligali blog

Ajánlanád másoknak is, hogy induljanak útnak kicsi gyerekkel? Mivel nyugtatnád meg a bizonytalankodókat?

Csakis biztatnék mindenkit, szerintem még az alapvetően nem utazós típusú embereknek is nagyon jót tesz, a családi életüknek mindenképp (ők talán jó, ha hozzánk hasonlóan egy területre koncentrálnak, és nem akarnak mondjuk végigrobogni Latin-Amerikán). Én anyaként biztonságra játszom, így kivárnám az utolsó kötelező oltást, és csak azután indulnék neki hosszabb útnak.

A másik, hogy egész biztosan nem mennék politikailag instabil, vagy hányós-fosós helyre (pl. India) gyerekkel, bármennyire is vonz. Rajongok Brazíliáért, sokszor voltam ott, de a közbiztonság miatt oda sem mostanában megyünk vissza a kislányunkkal. Nemrég olvastam egy profi gyerekkel utazó bloggernél egy európai titkos tippet kisgyerekkel: Menorca.

A bizonytalankodóknak: nyugalom, ha a repülőutat valahogy átvészelik, onnantól kezdve minden csak egyre jobb lesz.

További tippek kisgyerekes utazáshoz Haligaliéktól ebben a posztban.

Két gyerekkel és egy hajóval a világ körül

Míg Haligaliéknek éppen az Azori-szigetek jelentik az egzotikumot, addig egy helyi család éppen innen vágyott a távolba. Egy hat és egy három éves gyerekkel a hajójuk fedélzetén 2016. november elején indultak neki a Földkerülő útjuknak, és a tervek szerint 2018 júniusában térnek majd haza. Kérdéseimre e-mailben a 35 éves Joana Amen, az anyuka válaszolt, aki amúgy amikor épp nem világutazó, pszichológusként dolgozik. (Ha szeretnéd követni az életüket, a család holnapját itt, Facebook oldalát pedig itt találod)

IMG 8422
Fotó: azoreanfamily.com

Egy Földkerülő hajóút önmagában is nagy vállalkozás, két gyerekkel pláne. Mikor, és hogyan döntöttetek emellett az út mellett? Miért akartátok ezt?

Négy éven át álmodoztunk róla. Akkoriban még csak egy lányunk volt. Szerettünk volna még egy gyereket, kivárni az első éveket, és aztán együtt útnak indulni velük. Sok dolog motivált minket, de a legfontosabb az volt, hogy szerettünk volna egy más életstílust kipróbálni, több időt a gyerekeinkkel tölteni, és más típusú oktatást adni nekik. Mivel a férjem profi hajóskapitány, a dolog hajós része adott volt.

Mindig biztosak voltatok benne, hogy jó ötlet a gyerekeitekkel egy ekkora útba belevágni? Pszichológusként volt valamilyen elmélet, amivel megindokoltad magadnak, hogy ez tuti jó döntés?

Bár valóban pszichológus vagyok, a döntés mögött nem volt tudományos elmélet. Számomra a legfontosabb dolog amit a gyerekeimnek adhatok, az a velük töltött idő. Úgy tapasztalom, hogy társadalmunkban sajnos nem a boldogság a legfőbb érték, hanem a munka. Az anyáknak minél előbb újra munkába kell állniuk, a gyereknevelést pedig az óvónőkre, majd a tanárokra bízni. Én inkább abban nem vagyok biztos, hogy ez-e a legjobb út egy gyereknek, egy családnak.

Mivel töltitek az időtöket a hajón?

Mióta útnak indultunk, kicsit minden napunk más, de azért vannak állandó elemek benne. Reggelente korán kelünk, együtt megreggelizünk, és ha új helyen vagyunk, elmegyünk azt felfedezni. Vagy úszunk egyet, szörfözni vagy vitorlázni tanítjuk a gyerekeket.

Ha éppen egyik pontról a másikra hajózunk, akkor főzök, festek vagy kézműveskedem a gyerekekkel. Ebéd után Leonardo (4 éves) alszik egyet, Benitával (7 éves) pedig tanulunk. Matek, portugál, angol és környezetismeret órákat szoktam neki tartani. A nap végén pedig mindenki azt csinálja, amihez leginkább kedve van.

IMG 0893
Fotó: azoreanfamily.com

A gyerekvállalás előtt is sokat utaztatok? Miben más családként utazni?

Persze, utaztunk kettesben is, de nem olyan sokat. Gyerekekkel egészen más: az ő ritmusukban kell történnie mindennek. Meg kell állni a délutáni szundi idejére, nem mindegy, mikor eszünk, mikor megyünk ki a napra. Nem mindegy, milyen úton gyalogolunk oda valamihez, hiszen olyat kell választani ami nekik is megfelelő. Rengeteg dologra kell odafigyelni, mégis nagyon élvezetes. Sokat tanulunk, és érettebbé válunk ettől mi is.

Mit szóltak a rokonok, ismerősök amikor elmeséltétek mit terveztek?

Az biztos, hogy erős reakciókat váltottunk ki mindenkiből. A szüleim megijedtek, a barátaink izgalmasnak találták és büszkék voltak ránk. Mások azt mondták őrültek vagyunk, és a gyerekeink életét veszélyeztetjük. Mások gratuláltak a bátorságunkhoz, hogy azt merjük csinálni, amit igazán szeretnénk. Ahány ember, annyiféle érzés!

Mi volt eddig a legnagyobb nehézségetek, és mi volt a legjobb dolog ami történt veletek?

A legdurvább az volt, amikor Venezuela partjainál azt hittük, hogy kalózok követnek minket. De pszichológiailag az a legnehezebb, hogy hiányzik egy kis személyes tér, egy kis énidő. Két gyerekkel egy hajón ez nem igazán megvalósítható. Ezek után lehet, hogy furcsán fog hangzani, de a legnagyobb pozitívum is az, hogy állandóan együtt lehetek a családommal. Láthatom a gyerekeim kisebb-nagyobb lépéseit, megölelhetem őket amikor akarom, akkor és annyit tanítok nekik a világról amennyit és amikor akarok.

Persze gyerekekkel utazni nehéz, néha még csalódott is lehet az ember. Van az úgy, hogy szeretnél messzebbre menni, vagy tovább kimaradni, vagy egyszerűen mást csinálni mint ők. Ugyanakkor csodás látni a kíváncsiságukat, azt, hogy milyen gyorsan tanulnak.

IMG 0918
Fotó: azoreanfamily.com

Hogy érzed, változott valamit a kapcsolatotok a gyerekeitekkel mióta úton vagytok?

Ahogyan nőnek folyamatosan változnak, ahogyan a kapcsolatunk is velük. Vannak napok, amikor egy kis szünetet tartanék, és legszívesebben leadnám őket egy kis időre az iskolában. De az idő nagy részében nagyon hálásnak érzem magam, hogy állandóan velük lehetek.

Gyereknevelés kisbuszban Amerikán és Mexikón át

És még egy nagyon nem hétköznapi család Amerikából: apa, anya, gyerekek, nagymama, kutya utazik együtt egy 1978-as Volkswagen kisbuszban, már kilenc éve. A családtagokat totyogóstól a kiskamaszon át a kérdéseimre válaszoló apukáig itt ismerheted meg részletesen, életformájukról online magazint is vezetnek, és rendszeresen posztolnak Instagramra is. Kérdéseimre az apa, Nathan válaszolt.

Mikor és hogyan döntöttetek úgy, hogy így fogtok élni?

2008-ban, amikor már évek óta szabadúszó webdesignerként dolgoztam. Nem volt irodám, minden nap a szülővárosom, Pittsburgh kávézóit váltogattam. Egy hosszabb autós nyaralás után rájöttem, mennyire imádok úton lenni, és ha munkámat random kávézókban el tudom végezni, akkor gyakorlatilag a világon bárhonnan dolgozhatnék. Szóval vettem egy furgont, összepakoltam a fiammal a cuccainkat, és útnak indultunk.

"Okay, Winter," I call from the front of the Bus to our 6 year old who's fairly proficient at writing these days, "write down all of the letters. Then look out the window and try to find each one of them on a sign." He's so excited. I've found something more interesting to him that poking his brother in the ear. "I want to play," says Wylder, who's only 4 but is quite adamant about doing his "school" just like his big bro. "A..." Winter watched the signs go by, "got it, A!" He soars through the letters until he hits K, a hard one to find in Mexico. "How are you doing Wylder?" I ask. He looks up from his tablet. "Good, I'm looking for a B." He stares out the window for a minute. "Wait, what's a B look like again?"

Nathan @ Wand'rly (@wandrly) által megosztott bejegyzés,

El tudod képzelni, hogy valaha megálltok és letelepedtek?

Nem különösebben, de talán. A legidősebb fiam már kamasz, és szeretne egy kis állandóságot az életébe, úgyhogy most ennek a megoldásán dolgozunk. Talán valami olyasmi működhet, hogy hat hónapot utazunk, és hat hónapot egy helyen töltünk. Arra gondoltunk, hogy a stabil bázisunkon vennénk egy házat, amit az utazásaink idején kiadnánk az Airbnb-n. Így mindenki jól járna, sőt lenne még egy jövedelemforrásunk is, amiből a további utazásainkat finanszírozhatnánk.

Mindig biztos voltál benne, hogy jó ötlet út közben nevelni a gyerekeidet?

Tökéletesen. Meg akarom mutatni a gyerekeimnek a világot. Azt, hogy milyen csodásan sokfélék az emberek. És hogy milyen gyönyörű a Földünk! Túl jó hely ahhoz, hogy az egész életünket egy helyben töltsük. Vannak, akik az egész életüket Amerika egyik csücskében élik le, sosem találkoznak másokkal, és gyűlölnek mindenkit, aki különbözik tőlük. Tapasztalataim szerint a bigott, félelemmel teli emberek sosem tették ki a lábukat otthonról.

Hogyan reagálnak az emberek, amikor megtudják, hogyan éltek?

A családom a kezdetektől támogatott, akárcsak a barátaim. Persze ahogy múlnak az évek, a családom szeretné, ha kicsit közelebb lennénk hozzájuk, de továbbra sem próbálnak meg lebeszélni erről az életstílusról.

A feleségem viszont elvesztett egy nagyon jó barátot az utazás miatt. Sajnos vannak olyan emberek, akik a saját boldogtalanságuk miatt a te örömödnek sem tudnak örülni. Azóta úgy vagyunk vele, hogy aki nem fogadja el ahogyan élünk, az nem alkalmas arra, hogy a barátunk legyen. De szerencsére a barátaink többségének nem hogy nincs problémája az életmódunkkal, még örülnek is neki. Hiszen többet látjuk őket így, hiszen mindannyian máshol laknak.

Tudnál mesélni egy átlagos napotokról?

Hatan élünk egy 1978-as Volkswagen kisbuszban, pont ennyire átlagosak a napjaink is. De azért megpróbálom. A fiúkkal kora reggel kelünk, általában még napkelte előtt. Én iszom egy kávét, ők joghurtot esznek, a feleségem pedig ilyenkor tovább pihen, mert ő nem igazán pacsirta típus.

Mivel az én keresetemből tudunk utazni, a délelőttöket a laptopommal töltöm, míg a fiúk Renéevel (a feleségemmel) tanulnak, vagy éppen úszni mennek, bringáznak, Legóznak vagy amihez aznap kedvük van. Én délután egy-kettő körül csatlakozom hozzájuk, és együtt csinálunk valamilyen programot. Van amikor ez egy nagyobb túra, máskor várost nézünk vagy kipróbálunk egy új éttermet. Ez leginkább attól függ, épp merre vagyunk. Az USA-ban kirándulunk, kajakozunk, Mexikóban például inkább várost nézni szeretünk. Esténként vagy tábortüzet gyújtunk a buszunk mellett, vagy filmet nézünk, akárcsak egy többé-kevésbé normális család.

Renéevel párként is sokat utaztatok? Miben volt az más mint most a gyerekekkel?

Ő fiatalabb korában fél évet utazott hátizsákos turistaként Európában, én három hónapot Angliában. Amikor összejöttünk, nekem már volt egy nyolcéves fiam, tehát a gyerekek a kezdetektől részei az utunknak. De a különbség magától értetődő: a gyerekek nélkül azt csinálsz amit akarsz, és úgy, ahogy te akarod. Választhatod bármelyik éttermet anélkül, hogy azon aggódnál, hogy tudnak-e a gyerekek is enni ott valamit. De annyira szeretjük a fiainkat, hogy ezt nem éljük meg lemondásként. Talán majd nyugdíjas korunkban utazunk párként, de akkor meg biztos vagyok benne, hogy azért kelünk majd útra, hogy végiglátogassuk a gyerekeket.

Mi volt eddig a legnagyobb nehézségetek mióta útnak indultatok, és mi a legjobb dolog ami történt veletek?

Annyira rég óta utazunk, és neveljük így a gyerekeinket, hogy már ez az életünk. Így aztán nem tudom nagyon megmondani mi a nehézség, mióta útnak indultunk. Na jó, talán az, hogy a feleségemmel nem tudunk kettesben randizni menni. A legjobb dolog már könnyebb: az, hogy láttam a gyerekeim első lépéseit, hallottam az első szavaikat, mindegyiküket én tanítottam meg olvasni.

Annyira a része vagyok az életüknek, amennyire nem lehetnék, ha olyan munkahelyem lenne, ahová nap mint nap be kéne járnom. De ez inkább a szabadúszó mivoltomnak köszönhető, és nem az utazásnak. Ami az utazást illeti: a legjobb benne, hogy szinte egész nap a szabad ég alatt vagyunk, ezért a fiaimat nagyon érdekli a természet, a fák, a madarak. Ez igazán boldoggá tesz.

Miben más szerinted a kapcsolatod a gyerekeiddel egy átlagos apához képest?

Szögezzük le, hogy nem gondolom, hogy bármi rossz lenne egy normális, letelepedett élettel. Abban hiszek, hogy mindenkinek úgy kell élnie, ahogy neki az a legjobb. Nekünk az a legfontosabb, hogy az életmódunknak hála rengeteg időt töltünk együtt. Egy átlagos családban a gyerekeket a tanárok, a babysitter, a buszvezető neveli. Nálunk más a helyzet. Én vagyok a fiaim tanára, barátja, apja. Ezt nem cserélném el semmi másra.

Mit mond a gyerekpszichológus?

"Helyes, vagy helytelen kisebb, nagyobb gyerekkel hosszú útra menni? Nincs egy mindenkire érvényes elméleti válasz. A legfontosabb az, hogy a család vajon ebben kiteljesedik-e: ha így érzi elemében magát a szülőpár, ha harmonikus és kiegyensúlyozott a légkör, akkor a gyerek akár egy állandóan mozgásban lévő családban is megkaphatja a biztonságot. Minél kisebb gyerekről beszélünk, annál inkább igaz, hogy nem az ország vagy a tágabb környezet, hanem a szülők fizikai, érzelmi elérhetősége, és a szűkebb környezet, a használati tárgyak, a szoba állandósága fontos neki.

A lehetséges előnyök és a veszélyek is függnek attól, mekkora gyerekkel kerekedik fel az ember. A kicsi inkább a szülő lelkiállapotából merít, ha anyát, apát feltöltik a kalandok, akkor ő rajtuk keresztül kap, és ez fontosabb, mint hogy közben 'világot lát'. Arra kell figyelnie a szülőknek, hogy a gyerek megélhesse az állandóságot: a napnak meglegyen a ritmusa, meglegyenek ugyanazok a szokások és rítusok, mintha otthon lennének. Egy példán keresztül: egy háromévesnek fontosabb, hogy ugyanabból a bögréből kapja a kakaót, mint hogy melyik földrészen adják a kezébe.

Minél nagyobb a gyerek, annál többet felfog és beépít ő maga is az élményekből, annál inkább tud gazdagodni a különféle kultúrák megismeréséből. Ám éppen azért, mert már nyit a külvilág felé, és már nemcsak a legszűkebb család jelenti a mindenséget, egyre inkább problémát jelent, hogyha nem köthet családon kívüli stabil barátságokat, illetve nem épülhet ki kötelék más felnőttekkel: tanítókkal például. A kortárs kapcsolatok fokozatosan egyre fontosabbá válnak, ez már iskolás korban elkezdődik, és kamaszkorra teljesedik ki, így nem szerencsés, ha egy tini életében csak a szülők jelentik az állandó pontot. Persze, ha a gyerek tartozik valahova, akkor beleférhet egy néhány hónapos utazás, de legyen hova és kikhez visszatérni!

Ha valaki úgy dönt, hosszabb útra kel, fontos, hogy merjen figyelni rá, tényleg jól érzi-e benne magát az egész család. Ha volt egy vágyunk, és mégsem úgy reagálunk, ahogy vártuk magunktól, akkor merjük belátni, hogy nem komfortos a helyzet, mert ha kínlódva csináljuk végig, az a gyereknek is árt. A felsorolt példák mind jól alakultak, de vannak szülők, akik idő közben rájönnek, hogy megviseli őket, hogy távol az otthon. Az is fontos, hogy a gyerek reakcióit elfogadjuk. Már a velünk született temperamentumban megnyilvánul, hogy mennyire vagyunk rugalmasak, mennyire viseljük jól a változásokat, vagy inkább ragaszkodunk az állandósághoz. Ez tehát adottság kérdése is, nemcsak szülői elhatározáson és nevelésen múlik" – mondja Cziglán Karolina.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2017.04.20 16:07:14Mad Mind

    Az egzotikus helyeken, egzotikus betegségeket elkapni a legjobb. Legalább erősödik az immunrendszere a gyereknek.

  • 2017.04.22 18:17:43végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll

    Rettenetes felelőtlen magatartás!!! Ilyen helyre vinni a gyereket gyilkosági kisérlettel van egy szinten!!! Nagyon rossz anya én azonnal el venném a gyereket az ilyentől!!! Apuka is egy rohadt szemét nem való gyerek az ilyennek!!!

  • 2017.04.24 14:52:38MindentGátlóSam

    De hüjék ezek, micsoda felelőtlenség!
    Nemhogy inkább otthon maradnának, dolgoznának reggeltől estig, a gyerek meg nézhetné a TV-t, számítógépezhetne és facebookozhatna, mint a többi normális gyerek!
    Kint a nagyvilágban száz veszély leselkedik az emberre, mindenféle betegségek, gonosznál gonoszabb emberek, satöbbi.
    A gyereknevelés legjobb módja, hogy hagyjuk, hadd tájékozódjon a világról a TV-ből és az internetről, az legalább biztonságos. Vegyük meg neki a mobiltelefont, tabletet és akkor elfogadják őt a barátai, és lesznek normális kapcsolatai! Ha pedig veszünk egy szép családi autót, akkor a többi ember és a szomszéd is látni fogja, hogy milyen boldog családunk van!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta