Zanza!

Az már fél siker, ha nem teszünk felesleges terheket a gyerekre!

Ha „jó szülőkre” gondolunk, általában arról kezdünk beszélni, mi mindent tesz meg egy remek anya vagy apa a gyerekéért. Vegyük észre, hogy legalább ilyen fontos, hogy mit nem tesz egy jó szülő, sőt, néha az az ember benyomása, egy lelkes anya és apa hajlamosabb beleesni abba a hibába, hogy nem veszi észre, mit nem kéne csinálni, mint hogy elmulasszon valamit.

Mi van, ha valaki sokat beszélget a gyerekkel, egészséges ételeket ad neki, játszik vele, minden nap mesél neki, és mégis úgy érzi, valami nem teljesen kerek? Akkor érdemes fordítva nézni a kérdést: van-e, ami túl sok. Nézzünk néhány példát, mi lehet túl sok!

Nekik nem biztos, hogy az jó, amire mi vágytunk gyerekként

Sok férfi és nő elképzeléseiben már az első gyerek megszületése előtt létrejön valamiféle álombéli kép arról, milyen egy szuper, boldog család. Ennek gyakran olyasmi az alapja, amit másoknál láttunk, és irigykedtünk, mert mi nem kaptuk meg a szüleinktől.

„Majd ha gyerekeim lesznek, akkor mi együtt fogunk vacsorázni, és minden este társasjátékozunk utána.” „Mi mindig együtt megyünk vasárnap kirándulni.” Ezek általában szép és jó dolgok, egy baj van velük, hogy a szülők hiányaiból indulnak ki, nem a valós élethelyzetből, a realitásból, a gyerekek személyiségéből, igényeiből. Emiatt merevvé, görcsössé válhatnak.

shutterstock 558064312

Lehet, hogy a porontyok sokkal szívesebben nézegetnek mesekönyveket, rajzolnak és játszanak egymással, és hiába szerezte be anya azt a társasjátékot, amit már három éves kortól ajánlanak, hogy végre megvalósíthassa, amit oly rég megígért magának, ha ki is próbálják, nem azt az érzést, azt a hangulatot fogja kapni tőle, mint amire számított.

Érdemes észrevennünk a vágyfantáziánknak az olyan elemeit, amik nem arról szólnak, hogy tényleg mindenképp szükség van rájuk a boldog élethez, hanem hogy bennünk szimbolizálnak valamit, amit szeretnénk megvalósítani. Csakhogy a mi gyerekeink esetében talán más út vezet a vágyott célhoz, például másképp lehet velük jól eltölteni az időt vacsora után.

Túl sok felnőtt érzelem

Ma nagy divat, hogy kezeljük partnerként a gyereket. Csak nem mindegy, ki mit ért ezalatt. Ha valaki azt érti ezalatt, hogy mindent felnőtt módon beszéljünk meg vele, beleértve a mi felnőtt motivációinkat, érzelmi állapotunkat, miközben el is várjuk, hogy megértse és figyelembe vegye, akkor csak óvatosan!

Mindenkivel előfordul, hogy rámordul a gyerekre, majd rájön, hogy nem is volt igaza, csak valami más okból rosszkedvű volt éppen. Rendben van, ha ezt megmondjuk, jó, ha mentesítjük a gyereket attól az érzéstől, hogy ő volt a hibás. De azt ne várjuk, hogyha megosztjuk vele, kisgyerekként alkalmazkodni fog a lelkiállapotunkhoz, és sokkal többet el tud viselni, pusztán, mert értesítettük, hogy most az adóbevallás elkészítése, egy munkahelyi konfliktus vagy a fogfájásunk miatt zaklatottabban vagyunk.

Attól még egy gyerek megsértődik, ha undokok vagyunk vele, és az ő hangulata is elromlik, ha mi morózusan jövünk-megyünk a lakásban. Vannak bizonyos szükségletei, és ezeket nem tudja kikapcsolni a felnőtt igényeire tekintettel. Ilyen (jogos) igény, hogy érzelmileg elérhetők legyünk.

Gondoljunk bele: ha nekünk nagyon nehezünkre esik félretenni a nyomasztó gondokat, és ráhangolódni a csemetére, akkor neki, kicsiként, mennyivel nehezebben menne (mondhatjuk: lehetetlen) ránk hangolódni, és a saját érzéseit félretenni. Persze, nem arról van szó, mindig ugrani kell, és sose várjon a gyerek, például, amíg megnyugszunk, vagy elintézünk valamit. Csak nem mindegy, pár percet, vagy pár hetet váratjuk...

Mindent meg akarok adni neki!

Vannak szülők, akik annyira szoronganak, hogy nem adnak meg mindent a gyereknek, hogy folyton viszik mindenféle külön foglalkozásra. És csodálkoznak, hogy minél több sportoktatáson és egyéb tevékenységen vesz részt, annál kezelhetetlenebb otthon este. Persze, mert a legfontosabb: a szabad játék, és a jó értelemben vett semmittevés kimarad.

Ami igazából nem semmittevés, hanem mindenféle olyan tevékenység, amiben szabadon ismerheti meg a világot. Mint például diótörés a nagymamával, figyelése annak, hogyan mosakszik a macska, a fűben fekve a felhők bámulása. A gyerek fejlődik és érik, ha hagyjuk. Előfordulhat, hogy egy-egy foglalkozást épp jól eltalálunk, és élményt jelent neki, de általában a kevesebb sokkal-sokkal több. Adjunk időt ne csak a programoknak, hanem az élmények feldolgozására is!

Ez csak pár példa, mondhatnánk még sokat. Aki szeretne jó szülő lenni, természetes, hogy beleesik olykor a hibába, hogy valamit nagyon-nagyon, túlzottan is szeretne. Legyünk rá figyelmesek, mi az, amiben merevvé váltunk!

Cziglán Karolina
pszichológus 

Blogmustra