SZÜLŐSÉG

Nem elég egymás mellett élni

2017. március 26., vasárnap 11:20

Szerencsére sok felnőtt komolyan veszi, hogy a gyereknek árt, sőt, betegíti, ha feszült, agresszív otthon a légkör, ha a szülők rendszeresen veszekednek, kiabálnak egymással, nem beszélve arról, ha pofonok is elcsattannak. Csakhogy úgy tűnik, van egy általánosan elterjedt félreértés, amiről fontos beszélni: az, hogy az agresszió hiánya és a viszonylag nyugodt légkör már elég is lenne ahhoz, hogy a gyerek biztonságban érezze magát.

A gyereket nemcsak az agresszió, hanem az üresség, a szülők közötti kötelék és érzelmi szövetség hiánya is megsebzi. Nem jó cél, amit sokan megfogalmaznak valahogy úgy, hogy „Mi már nem igazán szeretjük egymást, de együtt maradunk a gyerekek kedvéért, nekik jó lesz így, mert nem szoktunk veszekedni, elviseljük egymást valahogy.” Igaz, külön ágyban alszunk, igaz, nem osztjuk meg egymással érzéseinket, gondolatainkat, igaz, már kedvünk sem lenne délután egyet sétálni kettesben – folytatható a gondolat.

Ezeknek a szülőknek a gyerekei felnőttként elmesélik a rendelőben: nekik nem volt szörnyű gyerekkoruk, ha összehasonlítják a helyzetüket más osztálytársakéval, hát, ott durvább történetekről számoltak be, ezek szerint ők szerencsésnek kell, hogy mondják magukat.

És mégis, valahogy nem képesek elköteleződni, nem tudnak igazán igent mondani egy párkapcsolatra, attól félnek, nem csinálnák jól, vagy nem tudnák azt érezni, amit ilyenkor az emberek érezni szoktak. Azaz valahogy hiányosnak, nem egésznek élik meg magukat. És ami a legrosszabb: nem találják a kapaszkodót, hogy mi lehet ennek az oka, hiszen az ő normális életükhöz képest másokkal sokkal durvábbak történtek gyerekként.

shutterstock 571980004

Egy tapasztalt családterapeuta fogalmazta meg egyszerűen: „Sajnos nehezen értik meg a szülők, hogy is van az, hogyha ők többet szexelnek, akkor meggyógyul a gyerek.” Pedig kis túlzással így van. Persze, a szex csak kifejeződése annak, hogyha a szülőknek újra köze lenne egymáshoz - jelentsen ez érzelmi és szexuális szövetséget, azt, hogy igazán benne vannak a kapcsolatban, nem pedig csak vegetálnak otthon, és a családon kívül élik meg a fontos élményeket-, tehát ha ez változna, akkor a gyerek is jobban érezné magát, és adott esetben a pszichés és pszichoszomatikus tünetei is csökkennének.

Jogosan felmerülhet a kérdés, miért is baj, ha anya és apa már csak szülőtársként funkcionál, ha egyszer a gyerekkel mindketten rendesen foglalkoznak. Amikor ezt kérdezzük, elfelejtjük, hogy a család nem kétszemélyes kapcsolatok halmaza, azaz nemcsak az hat a gyerekre, hogy hozzá hogyan szól a szülő, hogy vele hogyan bánik, hanem ugyanennyire fontos, hogy az egész egység mennyire élő, mennyire érthetők és átláthatók benne az érzelmi viszonyok, mennyire igaziak és erősek a kötelékek. Nem kevésbé fontos a csemetének, hogy a szülei egymással milyen kapcsolatban vannak, mint hogy vele milyen a viszonyuk.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, a legritkább esetben létezik olyan, hogy két ember, akik valaha egy párt alkottak, semlegesen, minden sérelem és csalódás nélkül jutnának oda, hogy együtt élnek, de nincs közük egymáshoz. Hiszen valaha vártak egymástól valamit, vonzódtak egymáshoz, értékesnek és izgalmasnak látták egymást. Egyes kapcsolatok szenvedélyesebben indulnak, mások kevésbé, de mindenki azt érzi, van valami köze a másikhoz, hiszen máskülönben nem kötnék össze az életüket.

Amögött, hogy valahány évvel későbbre „békés” egymás mellett éléssé alakul a kapcsolat, meghúzódik számtalan élmény, amikor úgy érezték, nem kapták meg a másiktól, amire szükségük lett volna, a másik egyedül hagyta őket, nem értette meg őket, visszautasításban részesültek. Ezeket az élményeket lehet letakarni egy elhatározással, hogy maradjanak együtt, még ha el is hidegültek egymástól. De a csendes mindennapok mögött fel nem dolgozott feszültségek lapulnak, amik megoldásáról már lemondtak a szülők. Ha így fogalmazzuk meg, talán nem is olyan meglepő, miért nem virul a gyerek sem ebben a közegben.

Félreértés ne essék: nem kell, hogy tökéletes legyen a szülők kapcsolata. Élőnek kell lennie. Élő kapcsolat az, amiben az ember társként, szövetségesként tekint a másikra, a másikat egészében, nemiségével együtt fogja fel, amiben az ember a sérülékenységét és vállalja a másik előtt, tehát nemcsak a biztonságos területekre szűkül le a kapcsolat: azokra, ahol nem érezzük magunkat sebezhetőnek.

De arról szó sincs, hogy mindennek ideálisnak kellene lennie. Ellenkezőleg: az igazán élő kapcsolat az, amiben az ember látja a másik hibáit, ám - hol könnyebben, hol nehezebben - elviseli azokat, és hálás, mert a párja, házastársa is elviseli őt. Élő kapcsolat, amiben vannak hiányok, és ezek olykor fájnak is, hiszen nincs partner, aki minden igényünket és szükségletünket kielégítené, de ezzel együtt is értékesnek érezzük őt, és a vele való szövetséget. Ha ez így van, még az is belefér, hogy a gyerek lássa, néha idillibb a szülei viszonya, néha pedig morognak egymásra, a lényeg, hogy a köztük lévő érzelmi kapcsolat nem inog meg, így számára is biztonságot ad.

Cziglán Karolina
pszichológus 

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2017.03.26 13:27:52Elohim26

    A cikk lényegét értem, de mintha a pszichológus itt arról beszélne, hogy ki kell javítani, mint valamiféle problémát, a szeretet hiányát. Pedig ilyet nem lehet. Még ha a gyereknek rossz is, olyan nincs, hogy két ember, akik már nem szeretik egymást, puszta akarattal vagy valamiféle megegyezéssel újra vissza tudnak térni a régi érzésekhez. Ilyen egyszerűen nem létezik.

  • 2017.03.26 14:05:50Csokáv

    Dolgozni kell rajta, mint minden kapcsolaton.
    Olyan nincs, hogy akik szerették egymást korábban, ott teljesen elmúljon minden, hacsak nem történt valami tényleg megbocsáthatatlan - de a cikk nem arról szól. Várni a sült galambot, na az nem működik.

  • 2017.03.26 14:30:24MutánsJane

    Csokáv: Én az utóbbi időben döbbenek rá itt és egyéb helyeken olvasva, hogy olyan is van, hogy kezdettől fogva semmi közük nem volt egymáshoz a feleknek, és nem is kíváncsiak arra, hogy kicsoda valójában a másik. Csak az eljátszott (társadalmi) szerepére, és hogy megfelel-e az ezzel kapcsolatos elvárásoknak. Szerinted egy így kezdődő kapcsolaton mit lehet kijavítani?

  • 2017.03.26 14:44:19Csipyke

    @Elohim26: azt már nem lehet, épp ezért odaáig nem kéne eljutni.

  • 2017.03.26 17:06:10szellemkor

    Egy pszichológus szemében nincsen tökéletes kapcsolat, hiszen aki megfordul nála annak minden lelki nyavalyáját vissza kell valahogy vezetni az illető szüleire. Ha veszekedtek, az a baj, ha némán gyötörték egymást az a baj, ha túlságosan egymást szerették és a gyerekeikre nem figyeltek, az a baj, ha a gyerekekért éltek, és közben egymás iránt már nem volt meg az a kezdeti szenvedély, és elhidegültek, akkor meg az a baj. Én értem persze hogy ez se jó meg az se jó a gyerekeknek (bár szerintem a szülő ha nem jó példának, akkor ellenpélda is lehet a gyerek szemében, hogy melyek azok a hibák amibe nem akar felnőt fejjel majd beleszaladni) de tiszteletel kérdezem, ha történetesen a cikkbeli helyzet van éppen két szülő között, akkor mi a helyes teendő?
    1. Parancsszóra újra egymásba szeretni
    2. Elválni, szétválasztani egy egyébként minden más szempontból jól működő családi-gazdasági közösséget, ahol, sajna, a szülők már nem szeretik egymást, de legalább nem is utálják, és nem akarják egymást egy kanál vízben megfojtani, hanem együtt tudnak és akarnak működni a gyerekek közös felnevelésében, ami tudjuk hogy nem kevés szervezés, lemondás, pénz és fáradozás mindkét szülő részéről.
    Szóval ha az első nem megy, akkor mi a teendő? Elválni, és akkor egyszer itt a gyerek, egyszer ott? És ha egyáltalán nem lát olyankor, akár semelyik szülő mellett új társat, akkor is? És ha jön valaki akkor meg ugye azt kellene elfogadnia mostohának a maga összes szokásos lelki játszmáival együtt?
    Szóval kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen "status quo" állapotot milyen irányban, és főleg hogyan javasol megoldani a pszichológus???

  • 2017.03.26 17:26:45wuff enough!

    szellemkor: Erre a kérdésre én is szívesen venném a választ - habár már eső után köpönyeg.

  • 2017.03.26 17:57:31Lady Scarlett

    Szelkemkor meglatasaval ertek egyet. Ha elmesz egy pszichologushoz, az barmit ja es mindent amit elmondasz, ellened fordit, na meg a szuleid ellen, mindezt rohadt sok penzert.
    Nincs tokeletes hazassag, nincs tokeletes ember. Ha ezt tudod, torekedhetsz arra, hogy a hazassagod jo legyen, de semmire nincs garancia. Mindig elofordulhat, hogy jon egy harmadik, aki belerondit a dologba, akar jo akar nem annyira jo.
    A szuleidet pedig csak elfogadni tudod, megvaltoztatni nem. Olyanok amilyenek. Te is olyan leszel szulokent amilyen. Teged se fog senki megvaltoztatni.
    Valahogy kifacsart dolognak erzem pszichologushoz rohangalni mert a szulok olyanok voltak amilyenek. Az mar a mult, ha nincsenek traumatikus elmenyek, orulj neki, es lepj tul rajta.
    A lenyeg a jelen es a jovo, nem a mult, azon mar sokat nem lehet valtoztatni.
    A koros, traumatikus dolgok nem ide tartoznak, de a cikk sem ezekrol szol.

  • 2017.03.27 11:26:21Ernoke

    Sok olyan házasság van, ahol soha nem szerették egymást, soha nem érdekelte őket a másik, de a gazdasági és operatív közösség működképes volt. A szüleim házassága bevallottan ilyen volt, ők úgy gondolták, hogy gyereknevelésre olyat kell választani, aki így funkcionál, semmi köze ehhez az érzelmeknek. Gyerekként is utáltam otthon lenni és utáltam a családi programokat is, pedig hangos botrányok soha nem voltak, csak folyamatosan gonosz, halk megjegyzések. Azóta történt egy s más az életemben, úgy alakult, hogy nem tartom velük a kapcsolatot, és igényem sem igazán lenne rá, nem értem, más hogyan csinálja, hogy elviselhetőek számára a szülők, és nem komoly tehertétel velük kommunikálni. Pedig mindig mindent megadtak nekem, ami az élethez kellett.
    Tehát: nagyon fontos, amit ír a pszichológus, egyáltalán nem értek egyet az ellenhangokkal!!!

  • 2017.03.27 13:48:22rozsomák

    A pszichológia állításairól

    Ahhoz, hogy megnyugtató és indokolt válaszokat adjunk egy-egy problémakörre, ahhoz széleskörű tapasztalat szükséges.
    1. Nem elég két vagy három - vagy esetleg 14 - gyerek figyelése, hanem statisztikailag elég nagy minta kell, több száz gyermek fejlődését kell nyomon követni.
    2. Ez hosszútávú projekt, a gyerekek kiskorától fiatal felnőttkoráig kell figyelni a csoportot - mondjuk 2-3-5 éves kortól a személyiség kialakulásáig, mondjuk 18-20 éves korig.
    3. A minta egyéb tényezői hasonlóak kell hogy legyenek, hogy kiszűrjük a más tényezők miatti hatásokat - tehát ugyanolyan vagyoni, intellektuális, lakóhely szerinti stb. körülmények között élő gyermekeket figyelünk, akiknél mindössze a vizsgált tényező tér el, pl. a szülők viszonya egymással vagy a szülők viszonya a gyerekkel stb., tehát amit épp figyelünk.
    4. Biztosítani kell, hogy a figyelés időtartama alatt a rendelkezésre álljanak a delikvensek, tehát pl. ne költözzenek el, vagy egyéb módon ne kerüljenek ki a képből.(Ne adj isten, ne haljanak meg a szülők sem, a gyerekek sem, ne váljanak el a szülők stb.)

    Ha ezek a feltételek - és még nyilván van más is - biztosíthatóak, akkor lehet majd állítani valamit.

    Kíváncsi vagyok hány pszichológusnak vannak ilyen hosszútávú, és széles mintán alapuló adatbázisai ?
    Mert ha nincsenek, akkor bizony az ilyen állításoknak a nagy része csak spekuláció és kitaláció vagy vágyálom, de semmiképpen nem nevezhető igazolt, tudományos állításnak.

  • 2017.03.28 11:55:11fghjk

    a lényeg egy jó párkapcsolatban illetve szülő-gyerek viszonyban is hogy az ember tudja magáról hogy ki ő, legyenek céljai, legyenek elképzelései, legyen tisztában azzal hogy mit akar, legyen tisztában az érzéseivel, fogadja el saját magát, szeresse magát és vállaljon felelősséget.
    ha ez megvan akkor a köv lépés hogy ezeket a dolgokat a másik tudtára hozzuk, elmondjuk a gondolatainkat, elképzeléseinket, érzéseinket őszintén, attól függetlenül hogy ezzel a másikból milyen reakciót váltunk ki.
    a harmadik lépés hogy ugyanezt megkapjuk a másiktól és megpróbáljuk megérteni, segíteni neki és elfogadni.

    sajnos nagyon sokan nőnek fel sérült családban, ahol el vannak nyomva, mert mindennek "tökéletesnek" kell lennie, ezért úgy gondolják hogy nekik nincs joguk mást gondolni, érezni, és a későbbiekben olyan felnőtté válnak akik sodródnak, mert nincsenek tisztában saját magukkal, nincsenek tisztában az érzéseikkel, nem vállalnak felelősséget és az otthonról hozott minta alapján ők is egy "tökéletes" családot fognak kialakítani. pedig nincsen olyan hogy tökéletes család, nincsen olyan hogy tökéletes ember, viszont olyan ember van aki elfogadja olyannak magát amilyen, és elfogadja és szereti a párját ill gyerekeit is pont olyannak amilyenek.

  • 2017.03.28 15:17:26cardiobascuralis

    A cikk kiváló példa arra, miért áltudomány a pszichológia.

    Az egész iromány hülyeségek halmaza.

    Gondolnék itt arra, hogy régen hogyan alakultak a házasságok (és a világ jelentős részén most is ez van), nemhogy nem szerették, de többnyire nem is ismerték egymást a leendő párok. Ehhez képest (99%-ban) békességben leéltek egy életet együtt, a gyerekek meg nem sérültek, tisztességes emberek lettek.
    Nem mellesleg az úri családokban (nemcsak a főúriakban), de még a nagypolgáriakban is teljesen megszokott volt a külön hálószoba férjnek és feleségnek.

  • 2017.03.30 12:09:53zumm

    Nagyon fontos az otthonról hozott minta, és aki elhidegült szülőkkel él, nagyon nehezen tud igazán mély, meghitt kapcsolatot kialakítani másokkal, hiszen abban nő fel, hogy egy kapcsolat ennyi, két ember csinál egy-két gyereket, aztán a napi teendőkön kívül nem beszélgetnek, egymás vágyai, gondolatai nem érdeklik őket, nem járnak el kettesben sehova stb. Tapasztalatból (is) beszélek, kemény munkám van abban, hogy a mostani kapcsolatomban egyáltalán elhiszem, hogy számít a boldogságom, a fájdalmam, hogy merek kérni, hogy érdekli a másikat, mi van velem.

    Ezért tehát az a válaszom szellemkornak, hogy egy kihűlt házasságban el kell dönteni, hogy dolgoznak a szerelem újraélesztésén (programok kettesben, beszélgetések, odafigyelés egymásra, akár párterápia stb. - ezekkel meg lehet teremteni az elveszített intimitást) vagy elengedik egymást, és esélyt adnak egymásnak és saját maguknak is a boldogságra. Mert a gyereknek az a legjobb, ha boldogok a szüleik, és egy érzelmileg kihűlt, csak praktikus okokból fenntartott házasságban valószínűleg nem azok.

    Amit cardiobascularis ír, ott szétválasztanám a "nem sérültek" és a "tisztességes emberek lettek" fogalmait. Az, hogy valaki nem küzd súlyos mentális problémákkal, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem sérült semennyit. Éppen elég, ha nem tud kötődni, ha nem hisz önmagában, ha nem érzi magát szerethetőnek, ha uralni akarja a másikat, ha szorong, ha irigy, ha fél a konfliktusoktól stb. Egy csomó dolog van, amitől nehezebb boldognak lenni. A boldogságot valahogy úgy definiálnám én is, mint fghjk - önismeret, önelfogadás, érzések felismerése és kezelése, felelősségvállalás. Szerintem nagyon sok "tisztességes ember" boldogtalan, mert ezek az alapok nincsenek meg.

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta