SZÜLŐSÉG

Miért élnek tovább a családosok, mint a gyermektelenek?

2017. március 25., szombat 11:57

Gyakori szülői tévhit, hogy a gyereknevelés néhány évet elvesz az életből, de úgy tűnik, ennek az ellenkezője igaz. Egy új kutatás szerint ez az öregedő szülőknek segítő gyerekeknek köszönhető. 

Sokaknak ismerős lehet az érzés, hogy szülőként az élet minden perce mintha hosszabbnak tűnne, mindez azonban mindent jelent, csak hosszabb életet nem. Eddig is sok kutatás volt, aminek eredményei ellentmondani látszottak ennek a népszerű panasznak, de egy sem tudta megválaszolni a kérdést, miért is van ez.

shutterstock 104982092

 

A válaszért a svéd Karolinska intézet kutatójának, Dr Karin Modignak tartozunk köszönettel. Modig az 1911 és 1925 között született svédek halálozási adatainak alapján mutatta ki, hogy a 60. életévüket megélt, legalább egy gyermekkel rendelkező férfiak várhatóan 2 évvel lekörözik gyermektelen társaikat. Az 1,4 millió svéd adatai alapján készült kimutatás szerint a nők kicsit kevesebbre számíthatnak, náluk csak másfél év a különbség.

Modig számai alapján úgy tűnik, minél idősebb emberekről van szó, annál nagyobb lesz a különbség. Egy 70 éves, gyermektelen öregúrnak pl. 3,3% esélye van rá, hogy nem éri meg a 71-et, de csak 2,9, ha van legalább egy gyermeke. 90 éves korukra azonban már 1,5% a különbség, ami ráadásul kétszer ekkora a nőtlen férfiak esetében.

Ez a különbség Modig szerint nem kizárólagosan a szüleiket ápoló utódoknak tudható be, jelentős az a segítség is, amire az idősödő szülők a bürokrácia, az egészségügy kisebb-nagyobb buktatóival kapcsolatban számíthatnak.

Sok más feltevés is napvilágot látott már a családosok kedvezőbb várható életkorát magyarázandó, a gyerekvállaló nők körében kevésbé gyakoriak például a rákos megbetegedések, és egyéb, eddig nem ismert okai is lehetnek a különbségnek. Jó esély van rá, hogy a szülők jobb egészségi állapotára egyéb magyarázatok is léteznek, ezekkel kapcsolatban azonban nem hozott előrelépést a svéd kutatás.

Modig kutatása alátámasztani látszik tehát a tényt, hogy a gyengülő egészségű szülőknek jelentős segítséget jelent gyermekük támogatása. Meghazudtolni látszanak ugyanakkor a számok azt az elképzelést, hogy ahogy egyre idősödnek a szülők, egyre jelentéktelenebb lesz a különbség, amit a segítő kezek jelentenek. Szintén ellentmond a kutatás annak az elméletnek, ami a gyermekek nemétől tette függővő az eredményeket.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2017.03.25 12:40:49sebi77

    "Egy 70 éves, gyermektelen öregúrnak pl. 3,3% esélye van rá, hogy nem éri meg a 71-et, de csak 2,9, ha van legalább egy gyermeke. 90 éves korukra azonban már 1,5% a különbség, ami ráadásul kétszer ekkora a nőtlen férfiak esetében."

    Ezt a mondatot így ahogy van be lehetne tenni egy hetedikes matematikatankönyvbe, azzal a feladattal, hogy indokold meg miért félrevezető.

  • 2017.03.25 14:36:34wmiki

    Erről is lesz majd cikk?
    A vallásosak boldogabbak, és tovább élnek.

    De ez logikus is.

    A hívő hite szerint az élet nem ér véget a halállal. Felelősséget kell vállalnia a tetteiért, mert azoknak következményei lesznek.
    A hívő hozzáállása az élethez tehát pozitív, építő jellegű.

    Az ateista/materialista hite szerint az élet véget ér a halállal. A tetteiért nem kell felelősséget vállalnia, hiszen azok csak vegyi folyamatok végterméke, amiről ő nem tehet. Tulajdonképpen az egész életének semmi értelme.
    A tagadó hozzáállása az élethez tehát negatív, destruktív jellegű.

    Ezért is van, hogy a vallásosak boldogabbak, és tovább élnek, ahogy a statisztikák is mutatják.

    [link]
    [link]
    [link]

  • 2017.03.25 19:04:43pangea

    Wmiki
    Hülyeség. Az ateista szerint ez a földi élet az egyetlen esélyünk, ezért jól szeretné élni.

  • 2017.03.26 07:35:52CSM csizo

    Nagyon jó cikk.
    Éppen annyira ostoba, mint a nem kommentelhető EGO kategóriában megjelenőek.

  • 2017.03.26 09:16:43zizi77

    pangea, kérdés, hogy hajlandó-e az önfeláldozásra, ha szükséges. Bár pont nem érdekel, hogy valaki hívő-e vagy sem/ ne keverjük ide a képmutató vallásosokat!/, de a logika szerint hajlamosabb az önzésre és a keresztülgázolásra az, aki úgy gondolja, csak ez az egy élete van. Szerintem.

  • 2017.03.26 14:46:47Csipyke

    Akinek van gyereke az jó eséllyel azért mozog valamennyit, mert a kölke játszótérre csak kimegy-ahol csak kell vele fogózni, meg biciklizni, meg tollasozni, meg...

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta