Kamasz gyereked van? Viselkedj úgy, mint egy szobanövény!

Bármilyen műfaj hívei vagyunk is gyereknevelés terén, szigorú szülők, barátkozós szülők, vagy épp holisztikusak, mire a gyerek tinédzser lesz, valószínűleg szükség lesz némi finomhangolásra. Ebben a helyzetben jöhet jól a szobanövény alapú gyereknevelés.

Álcázzuk magunkat szobanövénynek

Lisa Damour a New York Timesban megjelent cikke amellett foglal állást, hogy amire a tinédzsereknek leginkább  szükségük van szüleiktől, az a csendes, rejtőzködő életmód. A növények nem mozognak, nem hívják fel magukra a figyelmet, és semmi esetre sem beszélnek. Olvadjunk bele a háttérbe, ne kérdezősködjünk, és ne lássunk el senkit kéretlen tanácsokkal. Ne bombázzuk a gyereket nap rendszerességgel iskolai határidőkkel kapcsolatban. Természetese, ha lecsúszik valamiről, azért mi leszünk a hibásak. 

shutterstock 561661186

Szülőnek lenni általában véve is kihívás, de a tinik azok, akik igazán hatékonyak a szülők életének feje tetejére forgatásában. A napi teendők terén egyre kevesebb segítségre van szükségük, önállóan közlekednek, saját órarendjük van, a felnőttektől pedig csak a Wi-Fi jelszót és a Netflix hozzáférés biztosítását várják el. A mindennapi kapcsolattartás egyre nehezebb, beszélgetni tizenévesen inkább barátokkal szokás, a szülőknek csak egy-egy odavetett szó marad a hálószoba jelentette szentély felé vezető úton.

Sok szülő számára felkavaró lehet a váltás a nyelvi alapú kommunikáció, és a szobanövény stílus között. Az iskolai bulik olykor talán már túl részletes leírása után nehéz megszokni a legfeljebb két szavas válaszokat. De akármilyen nehéz is csöndben lenni, előbb-utóbb eljön a hallgatás ideje. Eresszünk gyökereket, növesszünk lombkoronát, alkalmazkodjunk a szobanövény-élethez.

A hozzáállás létjogosultságát Damour olyan szülői jelenlétre fókuszáló tanulmányokkal példázza, amelyek szerint bizonyos esetekben előnyösebb pusztán jelen lenni, és nem belefolyni a gyerek magánéletébe. Azoknak a jelentéktelennek tűnő pillanatoknak, amikor a konyhában, vagy a nappaliban teszünk-veszünk, a gyerek pedig útban a hűtő felé szótlanul elsétál mellettünk, nagyon is van jelentősége.

Úgy tűnik, csupán jelen lenni is értéket jelent, akár digitális formában is. Egy másik kutatás eredményei azt mutatják, hogy egy-egy rövid üzenet a másik szobából szintén működőképes alternatívája lehet egy iskola utáni vallatásnak.

Oszd meg másokkal is!
Mustra