SZÜLŐSÉG

Ez történik, ha szuperhősök szedik a szemetet

2017. március 15., szerda 17:35

Mit tehet egy 12 éves, aki szerint lényeges, hogy a társadalom minden rétegében élők fontosnak és erősnek érezzék magukat? Például rajzolhat különleges szuperhősöket. Ez eddig talán nem lenne annyira hatékony, kivéve, ha a kiskamasz ezzel pénzt is gyűjt, méghozzá pont a fent említett jótékony célra.

Így rajzolt össze eddig valamivel több mint 2200 dollárt (kb: 600 ezer forintot) a 12 éves Sasha Matthews, aki egyébként már három képregényt is jegyez, és most azt találta ki, hogy bárki önként jelentkezőt megörökít szuperhősként, ha kap egy fényképet és egy leírást, mivel foglalkozik az illető. Az elkészült művekért felajánlott adományokat pedig az ACLU (American Civil Liberties Union - Kb: Amerikai Civil Jogokért Szövetség) kapja.

Az emberek sok minden miatt lehetnek szomorúak, vagy érezhetik úgy, hogy nincs hatásuk a dolgok alakulására. A hétköznapi szuperhősöknek sem szó szerinti szuperképességei vannak, csak hétköznapiak: mint például, hogy nagyon szeretik a zenét, vagy pékként kenyeret sütnek. 

"Szerintem fontos, hogy támogassunk minden olyan szervezetet, nem csak az ACLU-t, ami az emberek jogaiért harcol, jogi segítséget ad, vagy támogatja őket, hogy jobb életük lehessen. Ezeket a szervezeteket kell segíteni adományokkal, hogy sikerrel járhassanak" - foglalta össze Sasha, miért csinálja. 

A teljes sorozatot megnézhetik itt.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta