SZÜLŐSÉG

Mutasd a kosarad, megmondom, van-e gyereked!

2017. február 11., szombat 13:09

Vannak bizonyos élelmiszerek és italok, amelyekről bárki kapásból megmondja, hogy kinek lesznek. Mondjuk, ha egy üveg Hennessy kerül a kosárba, akkor elég biztosak lehetünk benne, hogy felnőtt buli lesz, vagy, például a disznósajtról sem feltételezzük, hogy a három hónapos baba hozzátáplálását kezdik meg vele a szülők.

A Nutella, habár édes, mégis inkább semlegesnek nevezhető. Tapasztalatom szerint bárki, bármikor szívesen rávetné magát, ha bízhatna benne, hogy valami csoda folytán abban a fél percben, amíg nyalogatja, éppen nem hizlal.

shutterstock 290587421

És vannak azok az élelmiszerek, amiket szinte teljesen biztosan csak a gyerekesek vásárolják. Az ilyen magas labdákat, mint mese keksz, kindertojás, nyuszis kakaó, és társai, le sem csapjuk, akkora evidenciák, az érdekes dolgok ezen túl kezdődnek.

Persze előre szólunk, hogy bizonyos hibaszázalékkal dolgozunk, mert mindig vannak kivételek és csodabogarak. Emlékszem például, hogy mennyit nevetgéltünk csoporttársunkon, Gyurin, aki mindig porcukorral kérte a túrós tésztát szalonnapörc helyett. Ja, Gyurival nem az óvodában jártunk egy csoportba, hanem a főiskolán. Szóval simán lehet, hogy felnőtt férfiak élnek-halnak a színes cukorkás krémtúróért, de azért ez nem olyan gyakori. 

  1. Ízesített gabonapelyhek. Ezeknek már a dobozán is kis mókus, vagy méhecske van, ami egyértelműen utal a célcsoportra. Másik esetben meg egy karcsú nő, de hát azt már mindenki tudja, hogy a gabonapelyhek túl sok szénhidrátot tartalmaznak, sőt, leginkább cukrot, az meg nyilván az ördögtől való, szóval a felnőttek (és főleg a karcsú nők) inkább lemondanak róluk. A gyereknek meg mindegy, inkább ezt egye, mint éhesen menjen az iskolába/óvodába, mert a rántottát rukkolasalátával nem valószínű, hogy sikerülni fog reggel belé diktálni.

  2. Dino/szívecske alakú panírozott húsok. Persze készséggel belátjuk, hogy vannak felnőttek, akik előszeretettel fejeznek le a tányérjukon egy triceratopszot, sőt, azt játsszák, hogy csak akkor ehetik meg a husit, ha előtte megnevezik a hüllőt, amit formáz, de azért ez elég szélsőséges dolognak számít reprodukciós korban lévő embereknél. Kivéve, ha már van gyerekük, mert akkor ez a normál ügymenet része.

  3. Gumicukor, cukorkák, pillecukor. Az a helyzet, hogy ezeknek a termékeknek nem valami kifinomult az ízviláguk, a színük és a formájuk viszont csábító, egyértelműen gyerekmágnesek. A felnőttekre ez persze semmilyen hatással nincs, ők (de főleg a nagyik) kizárólag orvosi pemetefű cukorkát fogyasztanak, kicsi pléhdobozból. Vagy valami normális csokit vagy süteményt, ami legalább finom, ha már amúgy is nyolcmillió kalóriát tartalmaz.

  4. Formázott csokoládé termékek, mint csoki mikulás, húsvéti nyúl, és társaik. Kizárólag a gyerek létezése, és a neki szánt illúzió indokolja, hogy hét és fél deka közepesen rossz minőségű csokoládéért annyit fizessen az ember, mint egy teljes tábla, kiváló minőségű csokiért. Rendes ember táblaszám eszi a csokit, és nem nyuszifülenként, mint a gyerekek.

  5. Ketchup, minden mennyiségben. Ez már-már természeti törvény, egy vödör ketchuppal leöntve bármilyen étel fogyaszthatóvá, sőt kívánatossá tehető a gyerekek számára. A felnőtt magyar emberek ezzel szemben tejföllel érik el ugyanezt a hatást.

  6. Virsli. Ezen mondjuk én is meglepődtem, de tavaly év végén kiderült, hogy ha nem lenne a szilveszter, akkor a virsligyárosok le is húzhatnák a rolót. Nagyjából senki nem vesz virslit év közben, kivéve a gyerekesek, akik azért valamennyire segítenek életben tartani a bizniszt. Személyes megfigyeléseim szerint ugyanis tízből tíz gyerek akkor is megeszi az elé tett virslit (és a nápolyit), ha hónapok óta semmi mást nem volt hajlandó magához venni, csak sült krumplit ketchuppal. Sőt, valamiért egyenesen kívánja a szervezetük. Ez van, sosem mondtuk, hogy a gyerekek racionális lények.
shutterstock 53519602

Hogy ez mennyire egészséges és minőségi? Másképp feltéve a kérdést, mennyire működnek a gyerekek egészséges ösztönei a táplálkozás terén? Hát, ha engem kérdeznek, semennyire. Ha hagyná nekik az ember, csupa hülyeséget ennének. Sőt, még az is előfordul, hogy tényleg nem tud mást tenni a szülő, mint hagyja, mert így legalább valamit eszik. Majd elmúlik, mire felnőnek, talán.  

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2017.02.11 13:28:46Pink Petsch

    Mondjuk, ez így nagyjából eléggé hülyeség. Már a poszt. Nincs gyerekem, de havonta egyszer kábé veszek gumicukrot, néha ízesített gabonapelyhet is, a mese-kekszet is szeretem, így az is bekerül olykor a kosárba. A virslit meg kifejezettem szeretem, hetente veszem a juhbeles változatát. Igaz, ez húsárban van, de mondjuk, abból is készül.
    Aki viszont ketchuppal vagy formázott húspéppel táplálja hozzá a gyerekét, annak talán inkább nem kellett volna szülnie.

  • 2017.02.11 14:26:30qwertzu

    @Pink Petsch: Majd ha lesz gyereked, akkor nyugodtan etetheted amivel szeretnéd, addig nyugodtan tartsd meg magadnak a gyereknevelésről alkotott elképzeléseidet.

  • 2017.02.11 14:34:45jobbal

    Ez most komoly? Remélem ez egy átvett cikk és nem Ti találtátok ki.

  • 2017.02.11 14:36:23erinaceus-concolor

    Micsoda értelmes poszt! Még általánosításnak is borzalmas. Nekem 3 gyerekem van és teljesen más típusú élelmiszereket veszünk. Múltkor volt itt e gy jó kis videó, hogy miből készül a gumicukor... (mondjuk a virsli, párizsi és társai összetevőiről is jobb ha nem tudunk bővebben...)
    És igen, kedves Pink Petsch, kicsit erős az utolsó megállapításod. Majd ha lesz gyereked, újragondolhatod.

  • 2017.02.11 15:03:51Pink Petsch

    @qwertzu: Ja, ha te is olyan ipari hulladékokat eszel, mint a ketchup meg a minden-szart-bele húspép, akkor nem szóltam. Majd a tb. ellát, vagy nem.

  • 2017.02.11 15:09:42Pink Petsch

    @erinaceus-concolor
    Neked is csak azt tudom írni, amit a másik "majd-ha-lesz-gyereked-akkor-lehet-véleményed-is-addig-kussolj" okostojásnak. Ha annyira igenytelen vagy étkezisileg, hogy ipari húspépekkel tömöd a fejed, akkor valszeg a kiskrapekjaid is azt fogják enni, felőlem. De attól még szar kaja, mind a húspép, mind a ketchup, és inkább tényleg ne reprodukálja már önmagát meg az igénytelenségét az ilyen ember.
    Mellesleg, drágák is, amellett, hogy egészségtelen hulladékok. Tehát a nincs-pénzerm mantra nem játszik

  • 2017.02.11 15:17:02Hörömpő cirkusz világszám

    Kolléganőim (felnőttek!) imádják a gumicukrokat, mostani kedvencük a zöld béka, mindig hoz valaki és közösen nyammogják.

  • 2017.02.11 15:44:46segar

    Klassz, hogy az egyetlen józan hang le van nyomva a pics@ba - azzal, hogy ha gyereke volna, ő is belátná, nem lehet a gyereket megóvni...
    ___
    Egyébként a fönti listából _mindegyik_ olyan, amitől a fiatalok idő előtt betegek lesznek. A minimum az allergia, de nem kell sokat várni a komolyabbra. Hamarosan leszoknak az olyan okosságról, hogy "a 70 az új 50"... Inkább majd a 30 lesz az új 50, kicsit később meg a 20...
    ___
    Szóval a szülők "tehetetlenek", de azért vastagon benne vannak, hogy a gyerekeik kinyírják majd a TB-költségvetést. Bónuszként méretes szenvedést hoznak magukra és a családra (de előbb még ezt a puncsosminyont hadd egyem meg, lééÉÉgyszííííÍÍÍíííí...). :|

  • 2017.02.11 15:50:31Figyel Castro

    két gyerekem van, 6 és 4-qrva finnyásak, de a fenti kaják közül a gabonapehely és a virsli, amit ritkán veszünk, ja, meg a ketchup-az apjuknak, mi hárman nem esszük meg ugyanis. A gumicukor egy szar, és nem a zselatin miatt, hanem úgy alles zusammen. Helyette a legmentolosabb rágómat is eleszik előlem.

  • 2017.02.11 16:21:09Rébusz

    @Pink Petsch @segar: A cikk nekem inkább vicces, minthogy komolyan kellene venni, nem is akartam volna hozzászólni. Csak azért írok, hogy egyetlen fontos szempontot figyelmetekbe ajánljak: a szülők anyagi helyzetét. Sok szülő még ha szeretné, akkor sem tudná megvenni a gyerekének mindenből a legtutibb dolgot. Élelmiszerben a jobb az többe is kerül. És most ne kezdjétek azzal, hogy akkor minek szült, mert bárki élete megváltozhat egyik napról a másikra egy válással vagy egy betegséggel, a munkanélküliségről ne is beszéljünk. Ilyenkor összehúzzák a nadrágszíjat, ahol csak tudják. Mindemellett állítom, hogy egy gyerek nem csak abból áll, amit eszik. Tehát ne jósolgassatok. A mentális egészség ugyanolyan fontos. Hiába etetik a gyereket a legjobb dolgokkal, ha érzelmileg, mentálisan rosszul táplálják, éheztetik.

  • 2017.02.11 16:33:07Rébusz

    Gumicukorból vannak nagyon jók (zselatin+gyümölcslé+glükóz). A zselatin egy természetes anyag, a konyhaművészetben hagyományosan használt, kifogása csak a vegetáriánusoknak lehet, mert különben az egészségre teljesen ártalmatlan. Sőt ha jól emlékszem a benne lévő kollagén miatt jót tesz a bőrnek.

  • 2017.02.11 17:42:19erinaceus-concolor

    Kedves Pink Petsch, én egy szóval sem írtam, hogy mit adok a gyerekeimnek, de úgy látom, tudod magadtól is. Ennek igazán örülök. Mindenki azt ad a gyerekének, amit akar és amit tud. De úgy szeretem az ilyen okos embereket, akiknek nincs gyerekük, de azért ítélkeznek. Ismét az első hsz-od utolsó mondatára gondolok. És ez nem azt jelenti, hogy én ezekkel a szarokkal tömöm a gyerekeimet, szerencsére nem is szeretik..Egyed inkább a virslidet, az biztos nagyon egészséges.

  • 2017.02.11 18:07:50háténimmár

    Van egy 8 éves gyerekem.
    fentiek közül csak virslit és ketchupot veszek néha, ebből a virslit kizárólag a párom kedvéért, de ketchupból sem fogy túl sok, és azt sem csak a gyerek eszi.
    Most akkor szar anya vagyok? Vagy anya sem vagyok? vagy gyerekem nincs?
    Összezavarodtam...

  • 2017.02.11 19:26:05gigabursch

    Márpedig a túróstészta sok túróval, sok cukorral és sok szalonnával jó.
    Szerintem.

  • 2017.02.11 20:27:27segar

    háténimmár - Szvsz nem kell a dráma. Nem is attól függ a _valódi_ dráma, hogy a "fentiek közül csak" ezt vagy azt veszed. Nyilván.
    ___
    Az az immunrendszer, amit a gyerekednek maradt (igen te és a párod után...), valamint az, amit menetközben sikerült leharcolni róla (kevés virslivel és kecsappal, és sok egyébbel) - az adja ki a jackpotot. Itt csak esélyek vannak, amiket vagy tudsz csökkenteni, vagy nem. :|

  • 2017.02.11 20:44:48min

    Van gyerekem de egyik sincs a felsoroltakból a kosaramban. Vagyis csak a virsli de az a gyerek előtt is ugyanúgy volt. Jó nagy marhaság ez a lista.

  • 2017.02.11 21:44:47fda

    Van egy javaslatom a következő "cikk" témájára:
    írj arról, hogyha ruhaboltban valaki ötévesnek való ruhák között keresgél, abból tudni lehet, hogy van gyerek a családban.

  • 2017.02.11 21:45:48fda

    Van egy javaslatom a következő "cikk" témájára:
    írj arról, hogyha ruhaboltban valaki ötévesnek való ruhák között keresgél, abból tudni lehet, hogy van gyerek a családban.

  • 2017.02.12 09:03:41Adam West

    Ez a cikk valóban mérhetetlenül ostoba.

  • 2017.02.12 10:10:07gabardin

    ez szánalmas. Soha nem adtam a gyerekeimnek dino alakú vagy bármilyen formázott húspépet, izesitett gabonapelyhet. Viszont szeretjük a mesekekszet :)
    Szerintem a pelenka és bébiétel utal gyermekre a családban... vagy nagyon idős családtagra...

  • 2017.02.12 10:15:27Medgar

    Pink Petsch, qwertzu: A Dino/szívecske alakú panírozott húsok nem alkalmasak emberi fogyasztásra.

  • 2017.02.12 11:34:04segar

    Na akkor még egy adag: NEM "szánalmas", és NEM "ostoba" a cikk! A szülők annál inkább...
    ___
    Primilla nagyon jól összefoglalta, hogy baj van. Az, hogy néhány díszpinty kifejti (elsősorban sajátmagának), hogy ő aztán nem ad 'dolgokat' a gyerekének, az nem von le abból semmit, hogy szülők tízezrei sz@rral eteti a csemetéit.
    ___
    (És ha esetleg néhány 'tehetséges' szülő azt gondolja, hogy a gyereke nem eszik "olyanokat", az nagy eséllyel téved. Én naponta látom pénztáraknál, hogy az iskolások a következőket veszik -> energiaital, sütemény, csoki, kóla, chips, édesség.) ...Okké??!?

  • 2017.02.12 11:56:04gabardin

    kedves "diszpinty" segar, a szerinted nem szánalmas és nem ostoba cikk, nem arról szól, hogy a szülők nagy része szeméttel eteti a gyerekét (mert ebben akár egyet is érthetnénk), hanem hatásvadász módon, "mindentlátó" szemmel a kosár tartalma alapján általánosit és megmondja, hogy van-e gyerek a családban.
    Amiben egyébként még igaza is lehet, veszek mesekekszet, virslit is és van két gyerekem, 18 és 21 évesek :)
    Azt sem tagadnám, hogy a nagyobb gyerekek nem vesznek csokit, édességet, chipset, azzal szálnék vitába, hogy a cikkben emlitett élelmiszereket csak gyerekesek veszik...

  • 2017.02.12 12:45:23segar

    gabardin: Ugyan már, ne vesszünk el a semmire nem jó részletekben! A lényeg a következő: ilyeneket vesznek. Sokat. Nagyon sokat.
    ___
    Egyébként akkor is igaza van Primillának. Nagy eséllyel, akinek ezek a vackok vannak a (csurgásig pakolt) toszigájában, az éppen azon fáradozik, hogy a gyereke 'jó évtizeddel hamarabb legyen beteg... (Tegnapelőtt láttam egy kövér gyereket a pénztárnál - már a kezében volt két Kinder-tojás, de kapott két "Palacsint"-nevű sütikét és egy marék túrórudit - az anyjától...)
    ___
    Az meg, hogy a felnőttek is ilyenen élnek, nem érdem, hanem katasztrófa. Minden azon múlik, kinek mennyi tartaléka van, a baromi nagy egója mellé. Aztán ha jobban pazarolja, akkor hamarabb kerül a szerelőszalagra. És a "Mese" átalakul bliszteres keksszé. A gyógyszerészétől... :|

  • 2017.02.12 14:07:32zizi77

    Az enyémek esznek virslit, jó minőségűt, sőt a magunk készêtette pizzára kevés ketchupot is kapnak. Mindkettő giliszta. Tessék kövezni! A legkisebb még csak a főzelékeknél tart.

  • 2017.02.12 17:59:41szeIídgesztenye

    Rébusz:A panírozott húspép annyival olcsóbb, mint mondjuk egy sima csirkecomb? És szerintem a ketchup sem olcsó. A cékla, káposzta, répa, karfiol viszont igen. Lehet olcsón is egészségesen táplálni a gyereket.
    Én nem veszek a gyerekemnek sem gumicukrot, sem ketchupot, sem dinót, sem virslit, mesekekszet sem evett még... és mi sem fogyasztjuk ezeket.

  • 2017.02.15 09:45:03erid

    Engem meg az bosszant, amikor élelmiszer helyett a gyerek van a kosárban, cipőstől, ruhástól, és eszi a még ki nem fizetett kiflit...

  • 2017.02.16 00:35:39Pic

    Hát én ebbe a nyomorba döntik a népet a dínós husival dologba nem mennék bele, mert nem tudom mennyivel jobb vagy rosszabb mint a többi. Én sajnos amióta bedőlt a szocializmus nem ettem jó bolti felvágottat. Nem sírom vissza a erndszert, de akkoriban még a parizer is jobb volt valahogy.

    Ami a virslit illeti. Néhányan írták, hogy ők nem veszik meg az akármilyen virslit a boltban... És az mennyivel jobb vajon?? Már régóta kutatom a jó virslit és ahogy nézem egyformán szar. Szögedi gyerek vagyok eredetileg, így Pick felé húzna a szivem, de az is vacak.

    Régen volt színe a virslinek és illatos husi volt. Manapság a borításának van színe, a hús fehéres és egyszerűen BÜDÖS a hús.

    Még a Ságás baromfi virslik talán... vagy a Frankfurti jellegű virslik egy fokkal jobbak, de ott is a többségnél 60%, MONDOM HATVAN százalék a hústartalom??? Nevetséges! Az egyetlen kivétel a Zimbo-nak a frankfurtija, annál 80%. Én most már régóta csak azt vagyok hajlandó venni.


    Ami a dínó husit illeti: A dínós husi az nagy csábítás, mert ugye DIIIINÓÓÓ. Éttermekben is sok helyen nyomatják az étlapon mint "gyermek eledel". Hálistennek a gyermekem egyszer rácuppant aztán azt mondta nem finom. Azóta se tudta senki rábeszélni étteremben, úgyhogy eszi a csirkemellet, azzal meg nagy baj nem lehet, bár biztos lesz aki abba is beleveri a csúfot :))))

  • 2017.02.16 17:58:11margaritt

    Pink Petsch: majd ha lesz gyereked, akkor Te is az értelmes szülők táborába fogsz tartozni, aki nem cukrozott szrokkal, műpépekkel és ketchuppal tömi a gyerekét.

    Kétgyerekesként, mi van a kosaramban? Jó minőségű pékáru, teljes kiőrlésű és fehér vegyesen, gyümölcs és zöldség minden mennyiségben (a brokkoli és a karfiol különösen, de a római salátát is falják), minőségi tejtermékek (kefír, többféle sajt, natúr- és gyümölcsjoghurt), mélyalmos tojás, kevés, minőségi felvágott, zab- rozs- és más pehely (natúr) müzli (aszalt gyümölcsös), pisztácia (dió és mandula megterem a nagyszülőknél), szép, friss hús és az aktuálisan kifogyó, főzéshez szükséges alapanyagok . Édesség módjával - minőség a mennyiség előtt.
    A környezetemben a szülők többsége így csinálja, szerencsére nem tömik a gyerekeket szeméttel.

  • 2017.02.16 18:06:56margaritt

    Rébusz: sokan sírnak amiatt, hogy minőségi étel drága, kinek van erre pénze, ez mindig is így volt. Még az átkos szocializmusban a szüleimet mindig megszólták, hogy derék melós létükre hónap végén gyümölcsöt és zöldséget, kefirt, joghurtot és minden földi jót tettek a kosárba. Az, hogy nekik egész hónapban kartonszámra ment a cigi és a sör, senkit nem zavart.

  • 2017.02.20 02:27:56bohuš

    A (kis)gyerekes szülőket nem a kosár tartalmáról lehet felismerni, hanem hogy elbambulva fel-alá tologatják (mintha gyereket altatnának) :-)

  • 2017.02.20 17:47:49ze11

    Felnőttként a formázott panírozott hús alapú készítményeken kívül mindet fogyasztom (mértékkel persze) - igaz, virsliből pl. csak azt, ami valóban húsból (nem a csontról mechanikai úton leválasztott húspép és társai) készül. Sajnos a magyar "élelmiszaripar" (sic!) nagyon kevés dolgot tud jó minőségben előállítani - virslit például nagyon nem, úgyhogy marad a német (Dulano a Lidl-ből).

  • 2017.02.21 15:51:11metal

    @segar: Tudod az a szánalmas, amikor egy magát nagyon okosnak gondoló seggfej (igen te vagy az) névtelenül (mert szemtől szemben nem lenne ilyen "okos") kioktat mindenkit, aki nem ért egyet az ő véleményével!

  • 2017.03.12 18:03:53segar

    @metal: Tudod, az a szánalmas, ha olvasunk egy szöveget, és nem tudjuk értelmezni...
    ___
    (Amikor arról írok, hogy egy szülő cukrot cukorral vesz a gyerekének, vagy saját magának - föl nem foghatom, hogyan jön le egyeseknek, hogy ki vannak "oktatva"? Manapság a sok finomított szénhidrát megtépázza az idegrendszert is. És ez nem poén volt...)

Blogok, amiket olvasunk

STÍLER 4 ruhadarab, aminek nincs helye egy stílusos nő ruhatárában

A nagy őszi gardróbcsere remek alkalom arra, hogy megszabaduljunk néhány olyan holmitól, ami csak a megvásárlás pillanatában tűnt jó ötletnek. A divat változik, trendek jönnek-mennek, de biztos lehetsz benne, hogy a most következő cuccok nélkül igenis, lehet élni. Ráadásul egy magabiztos, stílusos életet.

KERTÉSZ Így gondozd ősszel a csónakorchidádat

Most, hogy ránk rúgta az ajtót az ősz, egyre jobban figyelünk a szobanövényekre. Az orchideák különösen népszerűek. ennek oka lehet különleges szépségük, szokatlan megjelenésük, vagy éppen az, hogy a meleg trópusi tájak hangulatát hozzák közel, ami télen különösen jóleső érzés.

OTTHONTÉRKÉP Elfogytak a zuglói garázsok

Fizetős övezetté vált a XIV. kerületben az Örs vezér tere és a Felvonulási tér környéke is. Ráadásul nem csak hétköznap, hanem szombat-vasárnap is. Gondoltuk, megnézzük, milyen a garázshelyzet a kerületben. Aztán koppantunk.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta