Rosszat teszek, ha tejjel itatom a gyereket?

A tej egészséges, különösen a gyerekeknek kell sokat inni belőle, hiszen tartalmazza a csontfejlődéshez szükséges ásványi anyagokat. Vagy nem? Egy barátnőm nemrég teljesen kiborult, amikor megtudta, hogy három éves lányom naponta 3-4 dl tehéntejet iszik meg (az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek egy részét kakaó formájában).

Egész eddig azt hittem, jót teszek vele, hiszen kiváló fehérje-, D-vitamin- és kalciumforrás – most mégis utánanéztem, hol tart a tudomány.

Ami a csecsemőkort illeti, egyértelmű a kérdés, egyéves kor alatt ne igyon tehéntejet senki. De káros-e a tehéntej az óvodás gyerek esetében, vagy kifejezetten előnyös? Mint kiderült, vannak előnyei és hátrányai is, azaz nem árt némi óvatosság.

shutterstock 172821500

Kalcium, D-vitamin

A tehéntejben kalcium és D-vitamin is van, amelyek szükségesek a csontfejlődéshez. Ez így igaz. A D-vitaminhiány a csontfejlődési zavarokon kívül még egy sor egyéb betegséget is okozhat, ezért aztán a kisgyerekek ideális esetben cseppek vagy tabletta formájában pótlást is kapnak belőle.

Kalcium egy sor egyéb ételben is van, például az olajos magvakban, a babban és sok zöldségben is (spenót, brokkoli). Jó, a spenót és a brokkoli jellemzően nem a gyerekek kedvenc ételei, de a mogyoróvajban is van kalcium. Sőt, ha otthon készítjük, akkor nem kell beletenni se cukrot, se pálmaolajat, itt a recept. Nem beszélve arról, hogy egy pohár tejben kicsit kevesebb kalcium van, mint 5 dkg sajtban. 

A világ sok országában a gyerekek egyáltalán nem isznak tehéntejet, mégsincs kalciumhiányuk. Ami azt illeti, egy pár évvel ezelőtt megjelent kutatás szerint azokban az országokban, ahol a gyerekek kevesebb tejet isznak, ritkábbak a csonttörések – vagyis úgy tűnik, a tej kalciumtartalma önmagában nem véd meg. Az egészséges csontfejlődés egyik legfontosabb eleme a megfelelő mennyiségű mozgás, azaz tévé előtt ülő életmód mellett hiába döntjük a gyerekbe a tejet. 

A tehéntej jó fehérje- és kalóriaforrás is, az örökmozgó gyerekeknek meg szükségük van mindkettőre. Persze, fehérje és energia számtalan egyéb ételben van, válogatós gyerekek esetében többnyire jól jön a tej, hiszen a legtöbb gyerek megissza.

Allergia, elhízás

Az emberek körülbelül egyharmadának, azaz minden harmadik gyereknek van valamilyen fokú laktózérzékenysége, azaz nem, vagy nehezen tudják megemészteni a tejcukrot. Esetükben a tejivás hasmenést, emésztőszervi tüneteket (például: hasfájást, puffadást) okoz – érthető módon ezek a gyerekek nem szívesen isznak tejet. Sokkal ritkább, de szintén előfordul a tehéntejfehérje-allergia, amely inkább bőr (ekcéma) és légzőszervi (asztma) tünetekkel járhat.

Míg az enyhébb laktózintoleranciában szenvedők sajtot, joghurtot sokszor tudnak és szeretnek fogyasztani (ezekben kevesebb, azaz részben emésztett formában van a laktóz), a tehéntejfehérje-allergiás gyerekeknek a többi tejterméket is kerülni kell.

A három vagy több pohár tejet fogyasztó gyerekek gyakrabban túlsúlyosak és valószínűleg kevesebb zöldséget esznek, hiszen már jóllaktak a kakaójukkal.

shutterstock 172189016

Vérszegénység, autizmus

A túl sok tejivás vérszegénységet is okozhat, mivel a tej rontja a vas felszívódását. A szakemberek szerint ez leginkább 9-12 hónapos korban veszélyes, ezért ebben az életkorban nem javasolják a tehéntej adását. Egyévesnél nagyobb gyerekek esetében akkor kell számolni a vashiányos vérszegénység esélyével, ha a gyerek napi több mint fél liter tejet iszik meg.

Egyes kutatások az autizmussal is összekötötték a tehéntej fogyasztását, főként, mivel az autizmus újabb elméletei nagy hangsúlyt helyeznek a spektrumba tartozó személyek átlagtól eltérő bélműködésére (bélfaluk áteresztőbb, bélflórájuk másmilyen, és elképzelhető, hogy mindez hozzájárul a tünetek keletkezéséhez is).

Ugyanakkor ezt az elméletet ezidáig nem sikerült igazolni, azaz semmi sem bizonyítja, hogy a tehéntej autizmust okozna, vagy akár a meglévő autizmus tüneteit rontaná a tejivás.

Akkor most ihat vagy nem?

Inkább igen. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia ajánlása napi két pohár tej fogyasztása. Ha viszont a gyerek laktózérzékeny vagy csak szimplán utálja a tejet, akkor egyáltalán nem kell erőltetni, az sem baj, ha egyáltalán nem iszik egy kortyot sem – viszont akkor oda kell figyelni arra, hogy egyéb forrásból elég D-vitaminhoz és kalciumhoz jusson.

A kakaó már egy másik kérdés, hiszen a kakaóban cukor van, a nyugati világ gyermekei pedig általában a napi javasolt hozzáadott cukorbevitel többszörösét eszik meg, ennek a felét már reggelire – azaz valóban nem kellene még uzsonnaidőben is rátolni egy pohár nyusziskakaót. Hát, majd igyekszünk.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek