SZÜLŐSÉG

Hogyan neveljük jól a testvéreket?

2017. január 29., vasárnap 12:29

Bevallom, amikor a második gyerekemet vártam, azt hittem, könyv nélkül is megbirkózom majd a testvérféltékenységgel és a gyerekek közti dinamikával: el tudom majd fogadni, ha a nagy nem kedveli a kicsit, esetleg barátnőm gyerekéhez hasonlóan naponta megkérdezi, mikor visszük már vissza a kórházba.

Nem így történt: a hároméves az első pillanattól kezdve imádja a csecsemőt, ugyanakkor velem elviselhetetlenül undok lett. A védőnő és a gyerekorvos szerint mindez teljesen normális – ez igazán megnyugtató, mégis úgy éreztem, kellene valami eszköz, hogyan tudom mindezt kezelni, illetve milyen meglepetések várhatóak még a testvérek további élete során.

Két könyvet találtam a könyvesboltban a testvérkapcsolatokról, mindkettőt elolvastam. Megérte.

Horst Petri: Testvérek – szeretet és versengés

Abban a reményben vettem le a polcról ezt a könyvet, hogy majd konkrét technikákat, megoldásokat fogok belőle tanulni arról, anyaként mit kell csinálni a gyerekekkel, hogy jó testvérek legyenek. Ilyet nem találtam. Amire mégis jó volt, és nem bántam meg, hogy elolvastam, az a szemléletformáló szerepe: ez a könyv nem, vagy csak igen ritkán bocsátkozik részletekbe, nem gyakorlatias, ugyanakkor egy elég jó összképet mutat a testvérkapcsolat mibenlétéről. Ráadásul nem csak a gyerekkorban, hanem az egész életet végigkísérve.

Számomra a szerző egyik fő üzenete miatt volt érdemes elolvasni, ez pedig a testvéri szeretet hangsúlyozása. Amikor a terhesség alatt olvasgattam az internetet a témában, a testvérkapcsolat merő egy problémahalmaznak tűnt. A kistestvér születésekor elkezdődik a harc és a féltékenység, és a legjobb, amiben reménykedhetünk, hogy nem nyírják ki egymást. Ha a szülők nem elég ügyesek, akkor az ellenségeskedés és a viszály végig fennmarad, felnőttként is iszonyatosan versengeni és féltékenykedni fognak, ha elég ügyesek vagyunk, akkor csak egy kicsit. Horst Petri szerint probléma, hogy a testvérkapcsolatot gyakran a féltékenykedéssel, a viszállyal azonosítjuk, hiszen egy alapvetően egy szeretetkapcsolat.

Kutatásokat idéz, amely szerint a nagyobb testvér a születendő picit „alapból” szereti: persze, féltékeny, és persze, hiányolja a szülők elvesztett figyelmét, és az is lehet, hogy ennek szóló dühét a picin is próbálja levezetni, de emellett végig jelen van egy reflexes, ős-szeretet, ami automatikus és ami kicsit hasonlít arra, ahogyan a kisgyerekek az állatokat szeretik. Végül is ez annyira nem meglepő, az újszülött szerintem is hasonlít egy kis cicára vagy majmocskára.

Ez az elsődleges szeretet aztán később persze árnyalódik, és a különböző életkorokban különböző kihívások elé állítódik, az „összenyálazta a legómat” – „magasabbra ívelt a karrierje” skálán. A mélyben azonban végig jelen lehet a szeretet, amihez mindig vissza lehet nyúlni.

L. Stipkovits Erika: Ölelni és ölre menni

Bevallom, először egyáltalán nem volt kedvem a könyvhöz, elsősorban a címe miatt, de az előszó sem hozta meg a kedvemet: leegyszerűsítőnek, modorosnak ígérkezett. A tartalom azonban nem igazolta be az előítéletemet, sőt, pont azt a könyvet kaptam, amit eredetileg is kerestem: gyakorlatias, tudományos alapokon nyugvó, elméletekkel megalapozott, ugyanakkor konkrét tanácsokkal szolgál.

Kiderült például, hogy a témában készült kutatások szerint az eltérő szülői bánásmód tényleg árt a testvérkapcsolatnak – ez persze nem meglepő, inkább az a meglepő, hogy még ma is sok szülő különbözteti meg a gyerekeit. Persze, mindig egy kicsit részrehajlóak vagyunk, szívesebben töltünk időt a hozzánk hasonlóbb gyerekkel (a csendet kedvelő anyuka a gyöngyöt fűző kislánnyal, a sportos apuka a rohangálós fiúval), a probléma akkor kezdődik, ha ez nagyon markánssá válik, ha az egyik gyereket hanyagoljuk, és főleg: ha a gyerekek füle hallatára hasonlítgatjuk össze őket és mindig ugyanaz a gyerek marad alul. A „miért nem tudsz te is olyan jó gyerek lenni, mint a nővéred”, meg a „Zsuzsi a szép, te meg sajnos apa orrát örökölted” és társaik.

A testvérünkkel való kapcsolatunk életünk leghosszabb kapcsolata, és a szerző szerint ez akkor is igaz, ha felnőve épp utáljuk egymást vagy nem beszélünk – hiszen akkor is gondolunk rá, tudunk a létezéséről. Szinte a születésünktől a halálunkig tart, ugyanakkor ez a legdinamikusabb kapcsolat is: folyamatosan változik, alakul életünk során. Hol közelebb, hol távolabb kerülünk. De mitől lesz jó?

A kutatók erre a választ kezdetben a gyerekek temperamentumában, korkülönbségében vélték felfedezni: azonos nemű testvérek között több a dominanciaharc, lánytestvérek bensőségesebb viszonyt ápolnak, stb. A kulcs ugyanakkor mégsem ez, hanem a családi kapcsolatok milyensége: azok a gyerekek, akiknek szüleikkel jó a viszonyuk, általában testvéreikkel is jó viszonyt ápolnak; valamint azok a testvérek, ahol a szülők viszonya egymással jó, általában szintén jól kijönnek. Azaz egyszerű a képlet: legyen jó a kapcsolatunk apával, meg külön-külön mindkét gyerekkel, és innentől a lényeg meg is van oldva.

Számomra kicsit meglepő volt, hogy a testvérkapcsolatnak az használ, ha a szülő nem nagyon avatkozik bele, hanem engedi alakulni. A testvérkapcsolatnak részei a konfliktusok, ezek teljesen normálisak, nem kell egyből orvosolni őket. Más kérdés a testvérbántalmazás, vagyis az, ha az egyik testvér huzamosabb ideig rendszeresen szóban vagy fizikailag bántja a másikat – ilyenkor természetesen szülőként be kell avatkoznunk.

Minden fejezet végén kérdéssort kapunk, amelyeket átgondolhatunk – ezek egy része az eredeti családunkra, saját testvéreinkkel való kapcsolatunkra, más része párkapcsolatunkra vagy gyerekeinkre vonatkozik. Külön fejezetek szólnak a „speciális” esetekről: ikrekről, egykékről, meghalt testvérekről, beteg testvérről, mozaikcsaládról. A könyv végén pedig olyan gyakorlatokat, játékokat sorol a szerző, amelyeket gyerekeinkkel játszva fejleszthetjük kapcsolataikat.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2017.01.29 21:06:44Lady Scarlett

    Amikor az öcsém megszületett, örültem neki és folyton dédelgettem. Én 3 éves voltam akkor. Aztán a szüleink elintézték hogy ne foglalkozzam vele soha többé. Ha csak tüsszentett egyet a kis tökös már én voltam a hibás. Állandóan kikaptam miatta. Ha nevetett vagy kacagott az is baj volt, mindenért és a semmiért is szőnyeg szélén álltam. 5 évesen már nem foglalkoztam az öcsémmel, csak hogy végre ne én legyen az állandó bűnbak. A kis majom meg folyton utánam koslatott, idegesítő volt.
    De később se változott semmi. Bármit csinált, nem tanult 2-est kapott, én voltam a hibás mert miért nem segítek neki
    ,tanuljak vele.
    Annyit értek el a szüleink hogy mostanra felnőttkorunkra szinte szóba se állunk egymással. Nem értem őt, mit miért csinál, ő se engem. Olyan távol vagyunk egymástól mint Makó Jeruzsálemtől.
    Egyszerűen nem tudunk egymással mit kezdeni.
    Sajnos ezen már segíteni nem lehet.

  • 2017.01.29 22:07:39Figyel Castro

    Mi baromi sokat verekedtünk-öcsém van, 13 hónap korkülönbséggel. Felnőttkorunkig nem jöttünk ki, sosem voltunk egy társaság, de ma már nagyon jó tesók vagyunk, segitünk a másiknak, ahol tudunk. Sajnos messze élünk egymástól, de fésztájm forever...

  • 2017.01.29 22:57:35indapass

    Mi nagyon jó csapat voltunk a tesóimmal. Azt hiszem, ezt jól csinálták a szüleim. Igaz, sokat is voltunk egymással, közösen játszottunk, a nagyobbnak (nekem) volt némi felelőssége, de csak annyi, amennyit szívesen vállalt.

  • 2017.01.30 06:47:37csakférfi

    A váláskor a legidősdebb nővérem anyámnál nevelkedett. Mi a középső nővéremmel apámnál. A kapcsolatunk a mai napig testvéries. Ők már nagymamák. Vannak és voltak ellentétek a mai napig. Ha baj van. Akkor mindig segítjük egymást. Lelkileg néha fizikailag. Karácsony és egyéb ünnepeken összejövünk s elmeséljük mi történt. Gyerekek és a világ dolgait. Néha anyánk is jelen van. Azt gondolom a körülmények és a múlt ellenére jó testvérek vagyunk.

  • 2017.01.30 08:39:27R2D2 & C3PO

    Mi érdeklődő közöny kapcsolatban vagyunk, megítélésem szerint ez a legjobb. Pont annyira közeli, hogy ne szóljunk be egymásnak. De az tény, ha nem a tesóm lenne, egy büdös szót nem váltottunk volna soha, totál mások vagyunk, eltérő érdeklődéssel, életstílussal.
    Bevallom, én még jó testvéri kapcsolatot nem láttam: ahol minden tesó jól kijön egymással, kölcsönös, és win-win típusú.
    A "hány gyerek legyen?" kérdéskörnél negatívum, szerintem nem jó a testvér egy gyereknek. A szülőnek persze az!
    Biztos akad kivétel, csak én nem futottam bele ilyenbe. :) ;)

  • 2017.01.30 08:52:19Csipyke

    én egy olyan testvérkapcsolatot láttam, ami jó (együtt, közös baráti körrel bulizás), de nem "beteges" és teljesen hiteles, az uokatesómék. Irigyeltem őket ezért mindig. Ami még feltünö náluk, a családi életük is ugyanilyen harmonikus volt mindig. Szerintem van öszefüggés.
    Ami nekem nem világos: mégis meddig hagyjam, hogy "ölik" egymást? Többnyire abból lesz elegem, hogy a kicsi iszonyatos hangon képes rikácsolni, ha veszekszenek. Nem keresem a felelőst, nem osztom az igazságot, ha nem voltam ott, csak hallom a marakodást, esetleg a tettlegességet, olyankor szimplán elkülönités van, vagyis egy darabig a saját szobájukban folytatják a napot, egyedül.

  • 2017.01.30 10:11:12Kovácsné

    Nagyon kemény meló korban közel álló testvéreket neveleni (amúgy ha nagy a korkülönbség - és különösen akkor, ha valamelyik vagy mindkét szülő elviselhetetlen - az idősebb testvér simán bevállalja az anya/apa szerepet, nekem pl. a nővérem inkább volt az anyám, mint az anyám (: ). Nálunk a két gyerek közt nincs másfél év. Az első két közös évre gyakorlatilag nem emlékszem, a pokol tornáca volt, a nagyon kemény akaratú, üveges szemű valódi hisztériás rohamokra hajlamos nagyobbikkal és a megbántott-sipákolás-hívő kisebbikkel, miközen szókincse még egyiknek sem volt ahhoz, hogy normálisan lehessen velük érvelni. Egyetlen megoldás létezett a helyzetre: a következetesség. Eltökéltem magam, hogy nem hiszek sem a nyivogó kicsinek, sem az ordító nagynak, egyáltalán, nincs hit, csak az, amit a saját szememmel láttam. A gyerekek meglepően hamar megtanulták, hogy egymásra panaszkodni, illetve egymással kibabrálni tök felesleges. Ezen kívül sokat foglalkoztam velük együtt (hogy lássák, hogy az jó), de külön is, hogy mindenki megkapja anyából a magáét. Mesterséges, álszent baromságokkal (PONTOSAN ugyanakkora és ugyanolyan értékű ajándék karácsonyra, egyik gyerek szülinapjára a másik is kapjon valamit) soha nem foglalkoztunk. Az alapszabályok pedig folyamatosan éltek (és élnek a mai napig): másnak szándékosan nem okozunk kárt, aki hibázik, annak nem leordítjuk a haját, hanem elérjük, hogy többet ne hibázzon, egymás szavába nem vágunk bele, és ami a legfontosabb: "A" szülőtől nem lehet "B" szülőhöz rohangálni semmilyen panasszal, a panasz elbírálása mind a két szülőnél mindig ugyanaz. A két gyerek imádja egymást.

  • 2017.02.01 16:23:29lioliom

    Én azt sem tudom mi az,hogy jó testvér. Kilenc év van köztünk ,én vagyok az idősebb.Anyám csak házicselédnek és pesztrának használt a húgom mellett,aki ,ha elesett a játszótéren és lement a bőr a térdéről akkor is Én voltam a hibás.Én voltam a jó tanuló,jó sportoló,Ő a gyenge közepes.Ez persze senkit nem hatott meg.Nem járhattam barátnőkkel,társaságba,mert mint egy jó anyának rohannom kellet érte az Óvodába,várni az iskolából a szünetekben meg vigyázni rá.Ó persze ezt a helyzetet elég jól felismerte már két évesen is ,így állandó sunyi panaszkodásból állt és áll az élete,ha valamit elakart érni.Eredmény,hogy jó 15 éve csak azt tudom,hogy él még,de előtte sem tartottunk közös traccspartikat.Azóta nézem az utcán ,bárhol szánakozva a nagyobb testvéreket akikkel kísértetiesen úgy beszél az Anyjuk mint Velem anno.Most már látom nem is olyan ritka,hogy a nagyobb gyereknek egyik pillanatról a másikra gonosz mostohává változik az anyja.

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta