Kisgyerekek vs. karácsonyfák: gyakorlati tippek

A karácsony közeledte az ünnepi díszítés elkezdését is jelenti, ami azonban sokszor messze nem olyan egyszerű, mint az elsőre tűnik. Ez főleg akkor igaz, ha történetesen kisgyerek is van a családban, hiszen akkor megsokszorozódnak azok a dolgok, amikre figyelni kell!

A karifa kihívás

Az ünnep egy családot több kihívás elé is állítja. Egyrészt a hajsza, a megfelelő fa után, ami minden évben hosszas huzavona, hiszen a legjobbat szeretnénk. Ráadásul, ha meg is van a fa, még akkor sem vesszük meg, hiszen hátha olcsóbb lesz, vagy találunk olcsóbban valahol (szinte biztos, hogy nem).

Ha baba is van a családban, akkor tovább bonyolódik a dolog. Még ha csak pár hónapos a csöppség, akkor is ez lesz az ELSŐ karácsonya, vagyis nagyon emlékezetes lesz – legalábbis nekünk, mert a kicsi semmire nem fog ebből emlékezni. Ha azonban akár már egy, vagy két év körüli pöttöm van a családban, akkor van egy bónuszkihívás is az ünnepekre: hogyan állítsunk úgy karácsonyfát, hogy az élmény is töretlen legyen, és a fa, valamint a szoba, a kanapé, a díszek és a gyerek is túlélje a találkozást?

shutterstock 507502342

A baba nem kompatibilis a fával, gömbökkel, girlanddal, díszekkel

Bár a karácsonyi díszek, és a fa főleg a gyerekeknek jelent igazi élményt, a kicsik számára azért bőven rejt veszélyeket is. Főleg abban az esetben, ha a nagyi régi, gyönyörű üvegdíszei is helyet kapnak a műanyag gömbök között. A girlandok és gyöngysorok szintén megbabonázzák a kicsiket, mindenáron le akarják szedni azokat, azonban a kis részek könnyen lejönnek róluk, és fennáll a fulladás veszélye.

Ha a díszeket sikerül is erősen a fához rögzíteni, mivel nem a szobában nőtt fenyőről van szó, a felborulás veszélyével is számolni kell. Ezt kiküszöbölni pedig talán a legnehezebb az összes közül. Persze nem lehetetlen, a kikötözés jellemzően segít. Ha pedig mindent szépen lekötöztünk, és egy kész akadálypálya a karácsonyfa környéke az ide-oda kifeszített madzagoktól, akkor szembesülünk azzal, hogy sajnos a fa ugyan egyenesen áll, ám a tűleveleket folyamatosan kóstolgatja a gyerek.

Így összességében azt kell elérnünk, hogy a kicsik ne mehessenek túl közel a fához. Ez megoldható azzal, ha megfelelően széles emelvényre tesszük a karácsony ékét. Ez lehet egy megfelelő magasságú asztal, vagy akár egy komód is, a lényeg, hogy a gyerekek ne érjék el. Ha erre nincs lehetőség, a babakarám akkor is jó lehet, csak hát nem annyira szép. Néhány elemmel, vagy akár teljesen körbe kerítve elérhetjük, hogy a kicsiket akár 2-3 éves korukig is távol tudjuk tartani a fától.

A fát változtassuk, ne torlaszoljunk

Sok esetben a fent említett egyik megoldás sem kivitelezhető, mivel nincs elég hely, vagy egyszerűen nincs babakarám, vagy megfelelő bútor. Ilyenkor vagy az egész szobát átrendezzük a cél érdekében – ami azonban sajnos nem jelenti azt, hogy megoldódik a gond -, vagy nem torlaszolunk, hanem a fán változtatunk.

Néhány éve jelent meg az elképzelés egy alternatív faállítási ötletről, ami számunkra is hasznos lehet. Ebben az esetben a fa fejjel lefelé lóg a plafonról, mint egy fordított világban. A díszítése tökéletesen megoldható, a fénye is töretlen lesz, és a gyerekek sem érhetik el (sajnos a macskák számára még így is hívogató, erre mindenképpen figyelni kell).

Az is járható út, ha a fa csak stilizált- így olcsóbb is az állítása. Két fenyőgirland, három léc, és egy szög vagy kampó kell majd. A léceket háromszög alakban ragasszuk össze, és rögzítsük rájuk a girlandokat úgy, hogy ne látszódjanak a lécek. Díszítsük, majd verjünk egy szöget a falba, ahova a „fát” szeretnénk, és akasszuk fel.

A stilizált fával, vagy a lógatottal azonban az a nagy gond, hogy nem feltétlenül nyújtja azt az élményt, amit szeretnénk. Ha ragaszkodunk a klasszikus karácsonyfához, de se emelvényük, se lehetőségünk a körbekerítésére, akkor a megoldás az időszakosság. Az ünnep 3 napja alatt mindenki – legalábbis remélhetőleg – otthon tartózkodik, vagyis a kicsik élvezhetik szüleik védelmét.

Ha szerencsések, akkor két ünnep között sem kell dolgozniuk, így a karácsonyfa ebben az időszakban díszítheti a szobát. A biztonság kedvéért azonban, ha már csak az egyik szülő van otthon, akkor a fát érdemes lehet leszedni, mivel a napi teendők mellett nehéz a karácsonyfa és a kicsi biztonságáról is gondoskodni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek