Ön járatná a gyerekét down-os óvónőhöz?

A 31 éves Noelia Garella igazán különleges, ő ugyanis az egyik első ember, aki down-szindrómás, mégis egy csapat gyerekre vigyázhat óvónőként Argentínában, ahol pedig egyértelműen ő az első ilyen személy - írja az Independent.

Garella története azért is nagyon érdekes, mert őt magát gyerekként még szörnynek bélyegezték az oviban az állapota miatt, és kiutálták az intézményből.

"Imádom ezt. Kiskorom óta az volt az álmom, hogy tanítsak, mert nagyon szeretem a gyerekeket. Az akarom, hogy sokat olvassanak és figyeljenek, mert a társadalomban az embereknek figyelniük kell egymásra" - mondta a munkájáról.

Garella egy két-, hároméves gyerekekből álló csoportot visz az oviban Cordobában. A kollégáit az elhivatottságával győzte meg arról, hogy mindenképpen érdemes őt választaniuk.

Természetesen voltak az ötletnek ellenzői, de a legtöbben beálltak Garella támogatói közé, miután jobban megismerték, de az is jót tett Garella megítélésének, hogy a város polgármestere is támogatta.

"Nagyon gyorsan megbizonyosodtunk rajta, hogy komoly hivatástudata van. Ráadásul azt adta az ovis gyerekeknek, amire a leginkább szükségük van: szeretetet" - mondta a Garellát foglalkoztató iskola volt igazgatója.

Már 2012 óta jelen van a cordobai oviban, eleinte kisebb feladatokat kapott, idén januártól van először saját csoportja egy másik óvónővel közösen. Hosszas mérlegelés után döntöttek úgy, hogy adnak neki egy esélyt, de senki sem bánta meg a dolgot.

Ráadásul nem is annyira Garella szempontjából érdekes, hogy downosként csoportot vezet, hanem a downos gyerekek szempontjából, hiszen nem érzik magukat egyedül. "Van a csoportomban egy downos kisfiú. Csodálatos. Annyira jó, amikor születik valaki, aki olyan, mint én" - mesélte róla.

A Down-szindróma egy mentális és testi fejlődést is érintő, kromoszómarendellenességből kialakuló születési rendellenesség, abban óriási a szórás, hogy egy-egy downos személy mennyire tud önálló életet élni. Garella állapota nem akadályozza abban, hogy kisgyerekekkel foglalkozzon, pláne úgy, hogy egy másik óvónóvel együtt viszi a csoportot.

Downos gyereket akartunk

Ha szeretné kicsit jobban megismerni a Down-szindrómát, a Down-szindrómás gyerekek világát, akkor ajánljuk az interjúnkat, amit egy olyan párral készítettünk, aki kifejezetten ilyen szindrómával született gyerekeket szerettek volna örökbe fogadni.

Erre találja az interjút >>>

Ön járatná a gyerekét Down-szindrómás óvónőhöz?

Oszd meg másokkal is!
Mustra