Maga megőrült?! Mosogatni tanítja a fiát???

Zanza!

Nikkole Paulun bő két héttel ezelőttig egy teljesen átlagos anyuka volt, azóta viszont ő az a michigani anyuka, aki kirakott a Facebookra egy posztot, amit közel hatvanezren osztottak meg, közel 150 ezren lájkoltak, és generált több mint nyolcezer hozzászólást. Erről van itt szó lent:

Röviden a lényeg: az anyuka a hatéves fiával rendszeresen végeztet házimunkákat, főzni, mosni, mosogatni tanítja azért, hogy ha felnő, akkor birtokában legyen ezeknek a képességeknek. Nem szeretné, hogy ha a fia olyan felnőtt legyen, aki azért rendel állandóan kaját, mert nem tudja hogy kell főzni, vagy nem tud egy jó vacsorát összedobni egy otthoni randihoz, illetve az anyuka meggyőződése szerint a házimunka lényege, hogy mindenki végzi egy háztartásban, nem kifejezetten csak a nők vagy csak a felnőttek.

Egy ilyen ártalmatlannak és teljesen logikusnak tűnő elgondolás is képes sok feszültséget szülni. Egyrészt egy csomóan azt kérdezték tőle, hogy ennek a gondolatnak a folytatásaként megtanítja-e majd a lányát füvet nyírni, és kereket cserélni. Erre természetesen azt felelte, hogy igen, de a lánya egyelőre túl kicsi az ilyesmihez, egyébként ezeket a dolgokat ő maga is gyakorolja, mert egyedül neveli a gyerekeit.

Mások arra panaszkodtak, hogy így elveszi a gyerekei gyerekkorát, rabszolgának tartja csak őket. Ezeket a károgókat olyan fotókkal tette helyre, amiken a házimunkára fogott fiú például játszik.

Természetesen volt egy csomó ember is, aki támogatta Paulunt, akinek egyébként az egyik érve a gyerek házimunkára fogása mellett az volt, hogy ha már az oktatási rendszer nem tanít meg hasonló praktikus dolgokat, akkor ez a szülők kötelessége.

Elítélendő az anyuka viselkedése?

  • Nem, teljesen normális, hogy a házimunkából akár már egy hatéves gyerek is kiveszi a részét. 3119
  • Nem, bár várhatott volna még pár évet, mielőtt forró serpenyő közelébe engedi a gyerekét. 652
  • Nem, de csak akkor, ha a lányát meg olyan dolgokra tanítja, amik férfiakra jellemzőbbek. 101
  • Igen, ez a szülő feladata, a gyereké a gondtalan gyermekkor. 52
  • Igen, így nevel rabszolgát a gyerekéből. 24
Blogmustra