Cukiság: itt vannak az új gyerekrajzból-plüssök!

Zanza!

Az IKEA ismét nagyot gondolt, a friss kampányban ugyanis megint gyerekek álmodhatták meg az új plüssfigura kollekciót, amely november 20. és december 24. között lesz kapható az áruházláncban.

A világ minden tájáról érkeztek a gyerekek fantáziavilágában megszületett különleges figurák, összesen 52 ezer rajz, amelyek közül tíz alkotást választott ki az UNICEF zsűrije, hogy elkészítsék azok mását szerethető plüssállatka formájában. A válogatás folyamatáról már írtunk, és meg is mutattuk a nyertes rajzokat itt.

Az elkészült játékok között szerepel egy „horsasaurus” (egy ló és egy dinoszaurusz hibridje), amit egy kilencéves indonéz kisgyerek álmodott meg, és egy kétfejű madár is, amelyet hatéves alkotója, a Csehországban élő Lukas így indokolt meg: „Egy rakétát szerettem volna rajzolni, de mielőtt belekezdtem volna, meggondoltam magam, és végül egy »ikermadárnak« láttam neki. Hirtelen ötlet volt” – tette hozzá.

Jótékony célra megy

A kimondottan olcsón (1 és 8 dollár között) árult játékok eladásából származó bevétel egy részét jótékony célra fordítják, gyermekeket támogatnak belőle. A tavalyi hasonló akció során csaknem 11 millió dollár gyűlt össze.

Blogmustra