A gólya hozza a gyereket - már ha sikerül a kiszállítás

Zanza!

Gondolom nem csak nálunk, hanem minden családban központi kérdés a lesz-e újabb tesó, és ha igen, mikor, és ha van újabb tesó, akkor lesz-e még egy, és ha igen, mikor, és amúgy meg anya, hogyan készülnek a gyerekek. A Gólyák című film azzal a régi és klasszikus felnőtt dumával játszik el, hogy a gyereket a gólya hozza, a végeredmény azonban épp olyan felemás, mintha alaposan végiggondolnánk az alapteória logikáját.

unnamed (1)
Fotó: intercom

A gyerekem, aki látott már ennél vadabb dolgokat is, és zsenge kora ellenére nyilván tisztában van vele, hogy a gyerekeket nem a gólya hozza, teljesen megkavarodott ettől az alapállítástól, és a maga hatéves komolyságával próbálta megoldani a film logikai bukfenceit. Abból pedig van egy pár.

A Gólyák alapszituációja ugyanis a következő: a gyerekeket a gólya hozza. Illetve csak hozta, mert a gólyák már 20 éve nem indították be a furcsa, steampunk mosógépre hajazó gyermekcsináló masinájukat. Azonban egy kisfiú, akit bár nagyon szeretnek a szülei, de rettenetesen elfoglaltak, szeretne magának egy kistestvért. Ezért ír egy levelet a most már általános futárszolgálatként működő gólyáknak. A levél egy véletlen folytán aktiválja a gépet, ami hipszihopsz, nagy zötyögés és rázkódás után kipottyant magából egy cuki csecsemőt. A kisbabát egy gólya, és barátja, Tulip, a gólyáknál dolgozó árva lány indul el kiszállítani.

Oké. Akkor a gyerekeket a gép csinálja? - kérdezte a kisfiam. Bólintottam. És jött a többi kérdés: De akkor hogyan született a többi ember, mióta a gép nem csinál gyerekeket? Hiszen a kisfiú is legfeljebb hat éves? Vagy akkor születnek normálisan is gyerekek? Akkor minek kell a gép? Csak az az egy gép van? Minek van apa és anya, ha mindenki egy gépből jön? Miből tudja valaki, hogy a gyerek az ő gyereke, ha egy gép csinálta őket?

Nem tudtam mit válaszolni. A viccre épített világkép sajnos nem annyira vicces, mint amennyi buktatót rejt a végiggondolása. Azért ezen mondjuk gyorsan túl lehet esni, és akkor nézhetjük a film valódi kvalitásait.

Az alapszitu tehát az, hogy a gólyák főnöke, a multicégek igazgatóit kissé sztereotip, de valóban vicces módon kifigurázó Hunter úgy dönt, felveszi a kesztyűt a versenytársakkal, és fellendíti kicsit az üzletet. A gólyák így egy amazonszerű szállítócéggé válnak: mintha élő, lélegző drónok szállítanák a csomagot.

A főnök kifejezetten meg is tiltja a babák szállítását, azonban a levél automatikusan újraindítja a folyamatot. Az animációs filmek alap-hőskarakter-sémáját újrahasznosító főhősünk, Junior a kissé talán balek, de jószívű, és persze remek képességekkel rendelkező gólya épp élete nagy előléptetése előtt áll, amikor véletlenül működtetésbe hozza a gépet, így elkészül az engedély nélküli kislány. Tulip, a gólyák egyetlen ember munkatársa segít neki: úgy döntenek, a legegyszerűbben szabadulnak meg a problémától, gyorsan kiszállítják a gyereket.

A film gyakorlatilag egy nagy road movie, ahol mindenféle akciódús (néha túl akciódús, már ha értik mire gondolok) kalandba keverednek, míg a pink hajú kis jószágot el nem juttatják a rendeltetési helyére.

unnamed
Fotó: intercom

A film, akárcsak a családi filmek többsége, rengeteg olyan viccet süt el, ami a gyerekeknek egyszerűen semmit nem mond, főleg a gyermekvállalás, illetve a nagyvállalati lét buktatóin alapuló szórakoztató kis gegek, de a gyermekek egyszerűen fel sem ismerik őket. Ez persze nem jelenti azt, hogy ők ne szórakoznának remekül a filmen, csak felemás, úgy érzem, inkább a felnőttek irányába tolódtak a poénok, pedig nem mi vagyunk a célközönség.

Ráadásul végig olyan érzésem volt, mintha egy félkész filmet látnék, ahol még egy-egy sort újra akartak szinkronizálni, mert valahogy nem találták meg a megfelelő poént, csak aztán ez elmaradt, a meglehetősen elnagyoltan megrajzolt, de azért átérezhető karakterek, beleállnak egy-egy szituációba, aminek a végén érezhetően jönnie kéne a csattanónak, de nem jön. Még jó, hogy nem színházi előadásról beszélünk, és nem keserítettük el szegény színészeket a közönség nem létező reakciójával.

A felemás alapötleten és humoron túl a film azonban egészen kellemesen elszórakoztat. A baba tényleg édes, eltalálták a szereplőket, mindig jön valami újabb történés, vagy fordulat, amire oda lehet figyelni. Persze a gonoszak itt se igazán gonoszak, és valahogy mindenki a mostanában divatos túlcuki, (annyira szeretnék már egy kissé újfajta vizuális világot ehelyett a nagy szemű, nagyfejű, vigyori édeskés fodros-bodros cukorvilág helyett).

A cselekmény kidomborítja azokat az általában kidomborítandó értékeket, amiket a családi filmek ki szoktak: a közösség, család, összetartozás fontossága, szeretet, törődés, barátság, meg hogy bízni kell magunkban, és a többi. Sok babás poén van benne, amit mindenki azonnal meg fog érteni, akinek volt már a közelében baba, ami a szabályok, logika és rendszer azonnali automatikus felborítását jelenti.

Van pár igazán nagyszerű és hahotázós geg, amiket imádtam. Elmondható, hogy a Gólyák nagyjából belesimul az elmúlt évek jó, de inkább csak átlagosan jó animációs film-termésébe: nem esett le tőle az állam, de oké volt, és ha a gyerek kéri majd, hogy tegyünk be valamit este, lehet hogy egyszer pont ezt fogom. Én azonban szinte biztos, hogy másodjára már el fogok rajta aludni.

Blogmustra