SZÜLŐSÉG

Informatikusnak lenni jó, de a fiatalokat nem a pénz motiválja

2016. szeptember 17., szombat 14:46 |

Nem újdonság, hogy megéri informatikusnak menni, de hiába rendkívüli a bérezés, a szektorban tevékenykedő cégek csak nehezen találnak megfelelő mennyiségű és tudású informatikai szakembert, és sok esetben a szakmát tanuló diákokra már egyetemi éveik alatt lecsapnak az élelmes munkáltatók. Persze a fiatalokat nemcsak a fizetés motiválja - olvasható a Schönherz Iskolaszövetkezet közleményében. 

Szeptembertől lehet szakmázni

Két éve még tízezres nagyságrendű munkaerőhiányt mutattak ki a kutatások az informatikai ágazatban, mára ez a szám 22 ezerre emelkedett. Az IT-szakmát tanuló fiatalokat igyekeznek minél előbb megtalálni a cégek, előfordul, hogy még a diplomaszerzést sem várják meg. És míg a legtöbb diákmunka esetében a nyári felélénkülés jellemző, a szakmai munkát végző fiatalokra szeptembertől mutatkozik a legnagyobb kereslet.

"Ezen a területen szeptemberben kb. 30-40 százalékkal nő a diákmunkaerő iránti igény. A legnagyobb hiányszakmák között található a fejlesztő, főként JAVA, .Net és PHP területeken. Időszakosan a mobilfejlesztők keresése kerül előtérbe, de a frontend, backend szakemberek is óriási népszerűségnek örvendenek. Naprakész tudással rendelkező, munkára vágyó főiskolás, egyetemista diákokból nincs hiány, akik egy rövid betanítási időszakot követően bátran munkába állíthatók. Az IT szektorban sok cég oldja így meg a munkaerőpótlást" – mondta el Baross Levente, a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke.

Van az a pénz...

A cégek számára ez a megoldás költséghatékonysági szempontból is kedvező, a diákoknak pedig hatalmas lehetőség, hiszen elméleti tudásukat azonnal gyakorlatba ültethetik át, elindítják szakmai karrierjüket, és építhetik kapcsolatrendszerüket. A hallgatók ugyan rugalmas munkaidőben dolgozhatnak, de arányaiban még így is közel olyan béreket zsebelhetnek be, mint egy „felnőtt” átlagfizetés, és még a tanulmányaikra is marad idejük.

"Informatikusként, fejlesztőként 1200-1800 forint között mozognak a diák órabérek, de sok esetben ez elérheti akár a 2300 forintot is. A fizetések kiemelkedőre rúghatnak akkor, ha valaki egy nemzetközi céghez megy dolgozni, kiváló idegennyelv tudással . A fiatal munkaerő esetében azonban nagyon fontos a fizetésen felüli motiváció, legyen szó otthonról végezhető munkáról, előrelépési lehetőségekről vagy akár szakmai gyakorlatként igazolható tevékenységről" - tette hozzá a szakértő.

A jövő

Az informatikushiány pótlása érdekében számos cég maga végez oktatást vagy tart toborzást, esetleg előadásokat akár már középiskolásoknak, hogy ezzel is vonzóvá tegye számukra a szakmát. Mindenesetre, a piac jelenlegi és várható helyzete szerint az IT szakmát választóknak nem kell majd attól tartaniuk, miből vesznek kenyeret a boltban, ebben a szektorban ugyanis már bruttó 600-900 ezer körül alakulnak a bérek.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2016.09.17 15:36:06Androsz

    Rengeteg helyen keresnek informatikust. Én is az vagyok. Voltam. Nem kapok munkát. Talán azért, mert már viszonylag öreg vagyok, és a munkaadók félnek attól, hogy engem nem lehet napi 12 órát dolgoztatni, mert nem bírom, meg nem leszek rá kapható. Mivel a hirdetésekben ott olvasható kívánalmak, a "terhelhetőség" és a "rugalmasság" ezt jelenti. De persze az is sokat számít, hogy a munkahelynek a lakásomtól elérhető távolságon belül kell lennie. Mert hiába keresnek győri vagy pécsi cégek sok-sok informatikust, ha én például Budapesten lakom.

    És a másik ok az alulképzettségem. Sok-sok év munka után. Hogy ennek mi az oka? Hát az, hogy ma az informatika ezerféle dolgot jelent. A mindenféle cégek hetente termelnek ki egy új programnyelvet, fejlesztőkörnyezetet, rendszerbővítést, hardverszabványt, adatformátumot, meg mindent, amivel különbözni lehet mindenki mástól. Ha én ebben a pillanatban "piacképessé" akarnék válni, akkor legalább öt különféle témában kellene komoly jártasságot szereznem. Ami nem három napos elfoglaltság. És amivel még nem oldódnának meg a gondjaim, mert természetesen mindegyik témában több éves tapasztalatomnak kell lennie ahhoz, hogy a megkövetelt feltételeknek megfeleljek. Ha eldöntöm, hogy lesz, ami lesz, és beleásom magam valamelyikbe, hónapokon át csakis azzal foglalkozom, és ezzel még csak a kezdő szintet tudom elérni, akkor még nem vagyok sehol, mert meg kell csinálnom ugyanezt valamelyik más területtel is. Aztán reménykedni, hogy ezzel már piacképessé váltam, és esetleg olyan hirdetést találok, ami pont ezt a kettőt és nem többet várja. De közben jönnek az új divatok, ma már olyan rendszerek ismeretét (több éves gyakorlattal, persze) várják el a jelentkezőtől, amikről én még életemben nem is hallottam. Hiszen az "informatika" egy elképesztően óriási és széttagolt terület.

  • 2016.09.17 16:05:45orient

    @Androsz:
    Informatikus vagyok. Szinten viszonylag oreg mar a szakmaban. 20+eve a palyan. Szakosodva egy teruletre. Diplomam nincs mert egyetem alatt mar elkezdtem dolgozni es nem fejeztem be. Nem vagyok hajlando 12 orat dolgozni es mashova koltozni. Kb. 1 heten belul talalok 3 munkat ha akarok. Sot cegek hivnak ha nem keresek akkor sem. Azt sem tudom mennyi ajanlatot utasitottam vissza az elmult X honapban. Ha nemt alalsz munkat akkor valahol magadban keresd a hibat. Es itt nem a tudasra vagy korra gondolok, hanem szemelyisegre. Vannak kollegaim akik fiatalok, diplomasak, van mar par ev tapasztalatuk is es kozuluk is van par aki nem talal mas helyet pedig mennenek. Ezeknek altalaban az oka, szemelyes. Nem tudjak eladni magukat. Egy interjun nem csak arra kivancsiak, hogy mit tudsz es mennyire vagy kihajthato. A jobb cegek nem is teszik ezt, tanulhatsz is es nem celjuk a kiegett munkaero ha hosszutavra terveznek. En sokszor utasitottam vissza interju alanyt szimplan mert nem tetszett az illeto hozzaallasa, motivacioja es egeszeben. Inkabb vettunk fel valakit aki kevesebbett tudott, vagy mas hianyossagai voltak, de latszott rajta majd meg hal megkapja a poziciot. Bocs de ha ezt nem tudja valaki eloadni mar az interjun, mi lesz mikor munkaba all? Elso heten szabira akar majd menni, vagy visszautasitja a kevesbe erdekes melot, vagy szimplan mindennel elcsuszik mert szarik az egeszre? Ezeket nehez kiszurni az elejen es elsosorban ez amit munkaadok neznek. A fenti leirasodbol latszik rossz oldalrol kozelited meg a dolgot. Valoban akik a kepzettseget, tapasztalatra, tudasra gondolnak csak allaskeresesnel altalaban nem figyelnek oda a szemilyisegi oldalra es itt bukik ki a dolog a legtobbszor (persze seggfej ceg kivetelek mindenhol vannak, azzal nem lehet mit csinalni)

  • 2016.09.17 16:18:21tibsi

    Már tele van a hócipőm ezekkel a cikkekkel! Persze, 6-800 rugós fizetés, meg vadásznak az informatikusokra. Egy frászt!
    20k betöltetlen állás? Fogadjunk, hogy a 90%-a számítógépen végzendő adatrögzítést/weblapfrissítést/stb takar éhbérét.
    A megjelenő álláshirdetések 99%-a megkövetel egy halom speciális (kiegészítő) részterületet, amelyeket biztosan meg lehetne tanulni pár hét alatt, ha van az embernek egy kis algoritmizálási, (objektum-orientált) programozási, és adatbázis-kezelési tapasztalata.
    Soroljam? TDD, Gradle, Ant, git, svn, Jenkins, Agile, Install4J, Advanced Installer, BlueMix, REST, Node.js, JAXB, SAX, DOM), JTA, JPA, EJB, Servlet, JSP, JSF, Restful, Vaadin, Struts, BPMN, Mongo, Redis, Rabbit, Hadoop, Hibernate, JUnit...

    Csókoltatom az összes ilyen hirdető céget!

  • 2016.09.17 16:19:45XEP

    @orient: +1

  • 2016.09.17 16:34:20moTmeN

    orient +1,
    viszont a masik ket posztert nem ertem. Ez egy folyamatosan valtozo szakma, amit hosszu tavon csak ugy lehet muvelni, ha az ember folyamatosan kepezi magat, szintent tartja a tudasat. Persze nem muszaly a node-hoz ugyanugy erteni, mint mondjuk a haskellhez, vagy mondjuk a c++17-hez, de valamilyen iranyban napra keszen kell tartani a tudast.

  • 2016.09.17 16:36:06Din Serpahis

    Az a jó ezekben a cikkekben, hogy mindig felbukkan egy rakat lúzer, aki lusta tanulni, fejlődni, és itt nyíg, hogy neki bezzeg nem fizetnek annyit, sőt munkája sincs. Szánalmas.

  • 2016.09.17 16:37:15sinxy

    Én 18 éve Java-zom, és mégsem keresnek a cégek se telefonon, se máshogy soha. Talán úgy 2008 környékén volt hogy telefonálgattak néha néha, egy egy állásajánlat kapcsán. Igen a fő probléma az hogy hiány van, de olyan ismeretek kellenek amiket igazán egy ember biztos nem tud. Pl. java webes keretrendszerből van minimum 10. Csak a Spring is hatalmas, és fogadok ha valaki azt állítja hogy ismeri a springet, és belekérdeznénk a Converter, Formatter, PropertyEditor rejtelmeibe, hogy is működik, mi van ha ugyanarra az adattípusra N formatter, és M convertert rakunk + a spring beépített convertere is létezik, akkor mi hogy történik, nem tudja. Na mindegy a lényeg senki nem ért igazán túl jól a területéhez, csak "karcolgatjuk" a témát. A cégek persze elvárják hogy profi légy, de csak egyetlen java keretrendszerhez is több évnyi fejlesztés kell hogy azt mondd magadról, kezdesz tisztába lenni az alapokkal !!! A másik bajom hogy soha nem írják ki a cégek egy álláshirdetéskor mennyit is fizetnek (tudom hogy ez a béralku során kell kialakuljon), de 1000 olyan eset van hogy faszi megfelel a követelményeknek 1-2 interjú után kiderül hogy a cég szart se fizet az igényeihez képest.

  • 2016.09.17 16:44:13Benoke2

    Jajj már megint mindenhol ez a marhaság. Ez a fizetés nem a kezdők kapják és nem minden területen. Szolgáltatói szektorban ennek a töredéke van csak. Az elvárások néha irreálisak. Legyél tapasztalt fiatal, beszélj nyelveket, mutass külföldi tapasztalatot, és túlórázz sokat, keveset kérdezz, olvass gondolatokat, fogd be a szád... Legyen x a bruttó + valamennyi a nettó kiegészítés zsebbe. Ja meg csak JAVA -s kell de abból annyi hogy Dunát lehetne rekeszteni Nagymarosnál. A valóságban az a helyzet hogy kéne kéne az ember de legyen már elég a 150 bruttó, a 12-14 óra munka az nem baj na persze az se baj ha tapasztalata van és 0km -es beüléssel már másnap termeljen... Ezért van az hogy sok infós pl nem a szakmájában dolgozik hanem sori melósként már olyan gyárban ahol megvan a 200-300 nettó igaz túlórákkal. 600 bruttó nem átlagos és nem minden napi. Persze van ismerek aki többet is keres, de ugye nem mindegy mit és mennyit dolgozik, egy idő után ez is fontos lesz... A cégek akiknek meg elvárásaik vannak bizonyos területeken azt várják hogy hipp hopp megjelenjen az a tömeg amiből majd válogatnak. Erre a belső képzés a megfelelő szó ha nem találnak embert... Itt említve lett hogy ki hogyan tudja eladni magát és bizony ez is fontos... Ezt nem tanítják és sok olyan adja el magát jónak aki valójában semmire sem alkalmas és fordítva, hogy a legnagyobb koponyák meg nem tudják magukat eladni mert a HR azt hiszi, hogy alkalmatlan a melóra. Ott a fejvadász, meg a HR -es, aztán a legfurább dolgok miatt visszalökik az embert. Voltam 7 igen 7 körös kiválasztáson, volt ahol 28 évesen idősnek számítottam... Most a vad kapitalista szakasz van amiben mindenki hibás és mindenki a másikban keresi a hibát...

  • 2016.09.17 16:44:19sinxy

    Bocs még1 dolog: azt észrevettétek hogy a kollégáitok között igen nehéz olyat találni aki igazán jó szakember ? Nincs is olyan akitől igazán el vagyok ájulva, és azt mondom hogy igen ő egy ELÉG JÓ FEJLESZTŐ. Pedig én is dolgoztam pár helyen, ez van, ilyenek vagyunk, és baromi sok a trehányul és gány módon programozó.

  • 2016.09.17 16:47:48sinxy

    Na mégegy: én is voltam egyszer egy cégnél, ahol Java fejlesztőt kerestek, nettó 250.000-ért és azt mondták náluk az a szokás hogy bejönnek a fejlesztők 8-tól 16-ig dolgozni, utána egy óra szünet hogy kicsit pihenjenek, aztán délután 17-től nyomják tovább a munkát éjfélig. Ezt nem akartam elvállalni, szerintetek jól tettem ?

  • 2016.09.17 17:10:17onlajnok

    Androsz: te valamit nagyon rosszul csinálsz, vagy nem vagy elég jó szakember, vagy, és szerintem ez a legvalószínűbb, a hozzáállásod nem megfelelő.

    Én múlt nyáron váltottam, az önéletrajzom beadása után 4 nappal aláírt munkaszerződésem volt, persze ehhez kellett, hogy a mostani munkáltatóm is akarja a dolgot. A linkedin-en általában 3-5 megkeresés jön havonta, igaz a nagyja külföldi. Egy volt kollégám a német projektvezetővel nem jött ki, emberileg nem egy könnyű eset, de mikor közölte, hogy a távozáson gondolkodik, csak 3 másik projektbe akarták bevenni cégen belül, mert egy tapasztalt, 50+-os fejlesztőt nem akartak elengedni.

    Számos ilyen cikk jelent meg mostanában, ahol rengeteg a panaszkodót olvasva kezd az lejönni, hogy nálunk vagy nem hajlandóak mozdulni a munka miatt (sajnos Budapest a világ ilyen szempontból az utóbbi években) vagy közel sem olyan jó szakemberek, mint beállítják magukat.

  • 2016.09.17 17:25:06sinxy

    Onlajnok: és külföldön jók a szakemberek ? Ugyan már. Mindenki csak egy szűk területhez érhet, iszonyat nagy a számítástechnika területe. Egyszer egy nagy Oracle guru mondta hogy nincs olyan ember aki igazán ért az Oracle-hoz, a jó szakemberek átlátják az Oracle egy-egy részét. Ha valaki azt hiszi hogy mégis ért hozzá, akkor belekérdeznék egy interjún hogy ugyan meséljen már az Oracle Discoverer-ről.

  • 2016.09.17 17:26:26midnight coder

    @Androsz: Ez a szakma bizony a folyamatos fejlődésről szól. Nem lehet megállni, és ülni a babérokon. Én anno 30+ éve COBOL-lal kezdtem, mágnesszalagokat olvastunk, és szekvenciális fájlokba dolgoztunk, aztán ha valaki nagyon profi volt, az már index-szekvenciális fájlokat is használt. Aztán jött a jó PC, a DOS, vele a dBase III, majd a Clipper. Vele párhuzamosan a Turbo Pascal, majd a Turbo C++. Utána jött a windows, vele a RAD eszközök. Visual Basic és Access - ebből leginkább csak a motorját és a felületét használtam, a programokat VB3-ban írtam. Aztán jött a nagy áttörés, a Delphi. Aztán megjelentek az átlagpolgár számára is elérhető SQL szerverek (postgresql, majd firebird). Ja, és persze a linux. Aztán, ha már linux akkor ismét C++, ezúttal GNU. Majd egy kis Kylix, aztán .NET, és a C#. A .NET-en belül először winforms, aztán ASP.NET web forms, aztán egy kis WPF. Közben sok-sok MS-SQL (T-SQL). Közben némi PHP, html és javascript, mert azt senki sem kerülheti el, némi windows mobile, némi windows universal app. Közben hobbiból némi Unity3D, Android, python csak unaloműzésnek, konkrét cél nélkül. Illetve töröm a fejem valami kis játékon, de egyenlőre nem találtam még meg hozzá a legjobb eszközt. A unity picit ágyúval verébre, a libgdx viszont nem tud mindent ami nekem kell.

    Szóval, én sem vagyok mai gyerek, de bizony van munkám. És van nálam idősebb kollégám is egy-kettő annál a multinál ahol tolom az igát (napi 8 óránál azért ritkán tovább, és nem nettó 250-ért). De ezt hosszú távon csak az tudja csinálni, akinek a programozás a hobbija is. Ezért nem érdemes fűt-fát informatikusnak csábítani: hosszú távon nagy szívás lehet a dologból ha nem erre születtél.

  • 2016.09.17 17:30:16sinxy

    S van mégegy probléma: nálunk is vettek volna fel Java fejlesztőt, de nem létezett olyan ember aki megfelelt volna a feltételeknek, vagyis egy olyan megoldandó feladatot kaptak amit nem lehetett a megadott időkereten belül megoldani. Szerintem úgy 5x annyi időt kellett volna rá adni. Mert ugye ki tud 2 óra alatt 2 darab komplett webalkalmazást írni, SOAP-pal és egyebekkel ? Ha meg kész a webapp és még a SOAP is tökéletes akkor ugye már belenézünk hogy a jelentkező hogyan rakta össze a html, css, js kódot is a Java-n kívül, mert ugye nem lehet trehány design egy kezünk közül kiadott munkában :)

  • 2016.09.17 17:32:14jojoka

    Androsz ha Debreceni vagy környéki vagy írj. Nálunk úgyis mindenki antiszociális köcsög. Egyel több vagy kevesebb már nem számít.

  • 2016.09.17 17:59:30prfact

    Speciális tudással és gyakorlattal valóban van állás több százeres fizetésért, de rendszergazdákkal és főiskolát végzett szoftverüzemeltetőkkel tele a padlás. A speciális szaktudás mellé nagy pénzért be kell vállalni 12+ órás műszakokat, eseteg 24 órás helpdesk-et és egyéb huncutságokat, úgyhogy nem biztos, hogy azt kellene a gyerekeinknek sugallni, hogy az informatikáé a jövő. Jó eséllyel mire ők felnőnek már mesterséges intelligencia fogja végezni a mai informatikusok munkájának nagy részét.

  • 2016.09.17 18:04:38kowee

    @Androsz
    Mire gondolsz hogy öreg vagy? Én 43. A csoportból nálunk hárman már 50 felett (egyik 60 felett) mindannyian Netapp felhőt menedzselünk. Előtte 2 évig 3PAR-t kezeltem. Azelőtt EMC és CISCO storage.okat. Előtte meg 20 évig kiszálló szervizesként HP és DELL mindent. Szóval milyen akadály van ami a korral nem kűzdhető le?

  • 2016.09.17 19:07:13sinxy

    Kowee: általában utálják az 50 éve feletti munkavállalókat és leszarják hogy 20 éve Java-zol !

  • 2016.09.17 19:08:47sinxy

    Magyarországon soha nem számított a nagy munkatapasztalat amit évek alatt tudsz összeszedni. Legyen a munkavállaló fiatal, ez a legfontosabb. Különben húzz el nyugdíjba :)

  • 2016.09.17 19:12:53sinxy

    Androsz: egyébként igazad van, mi is sokat beszéltünk erről a kollégákkal. Ha ma kijön egy keretrendszer, és 2 hét múlva azt nem ismered, akkor "gyenge" vagy a főnökök szerint. Aztán 2 hónap múlva más lesz a trendi, és ha nem ismered pár hét múlva ismét "gyenge" vagy. Sajnos ez a hozzáállás a főnökök részéről. Namost így nem lesz profi fejlesztés az országban.

  • 2016.09.17 19:14:47sinxy

    Én is gyenge vagyok mert bevallom nektek nem készítettem microservices-t, pedig ez a trend. Persze csöndbe vagyok mert ha megtudják odafent kirúgnak, csak egy gyenge kis Java fejlesztő vagyok :)

  • 2016.09.17 19:19:15Cluster123

    Nem kamuk az ilyen állások az elmúlt félévben 3 db 1 milla bruttós állást utasítottam vissza....

  • 2016.09.17 19:26:25Falling Into Infinity

    Én 6 db 2 millásat...

  • 2016.09.17 19:26:37onlajnok

    @sinxy: fogalmam sincs, sosem dolgoztam még külföldön, nem tudom miért nekem intézed a kérdést. Annyit tudok, hogy nekem egy állás nélküli ismerősöm sincs, pedig diplomáztunk jópáran az évfolyamon és azóta is összesodort már egy-két emberrel az élet. Bárhol dolgoztam még eddig, mindenhol sok embert kerestek. Ezekre alapozva írtam a véleményem az itt és hasonló cikkeknél panaszkodókra.

  • 2016.09.17 19:38:30kowee

    @sinxy
    Háát keserű tapasztalataid lehetnek. Az utóbbi 10 évben bárhol dolgoztam, többen voltak körülöttem az említett kor felett. Így 40 felett én is kapom évek óta folyamatosan az ajánlatokat. Legutóbb azért hagytam pont ott a HP-t. És lehet hogy nem 7 számjegyű a fizu, de a biztonsághoz napi 8 órával a fele is pont elég. Ja és sem diplomám, sem szakirányú iskolám nincs. Viszont van közel 100 minősítésem, certificate-em mindig attól függően mire van szükség a piacon.

  • 2016.09.17 20:34:21Mérges 1234

    Teljesen rendben van én kevés 3-4 éves tapasztalattal kezdtem nyáron melót keresni, 6 helyen voltam interjún 3-ra fel is vettek volna, és a legkisebb ajnlott összeg 650 ezer volt.

    Most 800-ért dolgozom 9-től fél ötig és ebben benne van az ebéd is.
    Egyelőre ráadásul még csak tanulgatok.

    Ja és engem felvettek, de nem azért mert tapasztalat vagyok, hanem mert látták rajtam, hogy akarom és szeretem ezt csinálni. És ez így is van, otthon tolok RPI-s, mikrokontrolleres, Unity-s, Qt, javas és minden egyéb más projketet is ha kedvem van.

    Nem vagyok elég tapasztalt de szeretem csinálni és ezt eddig díjazták.

  • 2016.09.17 20:34:44Mérges 1234

    Teljesen rendben van én kevés 3-4 éves tapasztalattal kezdtem nyáron melót keresni, 6 helyen voltam interjún 3-ra fel is vettek volna, és a legkisebb ajnlott összeg 650 ezer volt.

    Most 800-ért dolgozom 9-től fél ötig és ebben benne van az ebéd is.
    Egyelőre ráadásul még csak tanulgatok.

    Ja és engem felvettek, de nem azért mert tapasztalat vagyok, hanem mert látták rajtam, hogy akarom és szeretem ezt csinálni. És ez így is van, otthon tolok RPI-s, mikrokontrolleres, Unity-s, Qt, javas és minden egyéb más projketet is ha kedvem van.

    Nem vagyok elég tapasztalt de szeretem csinálni és ezt eddig díjazták.

  • 2016.09.17 21:17:04sinxy

    Amúgy tisztázzuk, azért ma Magyarországon a fejlesztői fizetés átlag úgy nettó 300.000 körül van. Csak mert hülye újságírók itt eltúloznak dolgokat nem kell elhinni. Azt mindenkire rábízom hogy számoljon hozzá egy bruttót.

    Persze lehet ennél többet és kevesebbet is keresni, de ez igen messze van a külföldi fizetésektől, nem véletlenül vándorolt ki a fejlesztők igen nagy része nyugat Európába. Igazából Svájcba lenne érdemes kimenni. Ott a nettó 3 millió Ft is összejöhet, tehát a szorzó 10-szeres !!!

  • 2016.09.17 22:32:43zümmmi

    Nekem az ismeretségi körömben kapásból tudok 3 olyan szakembert, akik elég sokat tettek le az asztalra és ma munkanélküliek vagy éppen kényszer pályaváltók mert 50 felett vannak. Szóval Androsz tök igazaad van. Ez a cikk meg egy baromság.

  • 2016.09.18 00:11:58sinxy

    Zümmmi:
    Sőt nekem még olyan emlékeim vannak, hogy meghirdetnek egy java fejlesztői állás, jelentkeznek 10-en és abból 1-et vesznek fel. Tehát az esély hogy felvegyenek igen csekély.

    Ezek a cikkek át akarnak minket verni, azt sugallják hogy egy fejlesztőnek itt az országban qrva jó :)

  • 2016.09.18 00:13:02sinxy

    Én megvallom őszintén örülök hogy nem képeznek több informatikust, így is vagyunk épp elegen !

  • 2016.09.18 01:03:50pinchy

    Olvasva a fentieket kezdek örülni, hogy nem informatikára mentem. Az oké, hogy programozni jó dolog, de nem napi 12 órában. Hol élnek egyes cégek és cégvezetők? Hova rohan ez az iparág?

  • 2016.09.18 01:22:49sinxy

    Pinchy: 12 órában vagy 16 órában ! Na így készülnek a gány és fos programok, mert kizárt hogy ennyi ideig lehet minőségi munkát végezni. Tudod egy komoly fejlesztő mennyi ideig tud tisztességes és minőségi munkát végezni ? NAPI 6 ÓRÁBAN !!! Ezt a véleményt én is osztom, volt cégemnél a legjobb fejlesztő merte ezt megmondani a vezetőknek. Tehát 6 óra. Namost a 6 órából maximum 3 lehet az effektív kód írása, a többi 3 a hozzátartozó kommentek, és tesztek (ami persze lehet ismét kód). Tehát napi 3 óra !!! Ha belenézel egy Sun/Oracle által készített Java osztályba, úgy kezdődik hogy 50 sor komment ! Én pl. igen tisztességesen kommentelem az olyan tool (utility, helper, stb) osztályaimat amit mások is használnak, akár itt az országban, akár egy afrikai fejlesztő. Több idő a kommentek kitalálása mint a kód.

  • 2016.09.18 01:25:46sinxy

    De nézzünk egy komoly banki szoftvert (nem az itthoni gányra gondolok): 2 fejlesztő írja ugyanazt a kódot. Egyik kódol, a másik szemmel check-eli amit ír a másik. Itthon mikor lehet ilyet hogy 6 órában minőségi kódot ír 2 fejlesztő ?

  • 2016.09.18 07:38:50midnight coder

    @sinxy: Nem a magyar pincebétébe kell elmenni dolgozni hanem multikhoz. Mondjuk gány az azért mindenhol van, de azért legalább a napi 8 óra az többé-kevésbé valóban 8 óra, legfeljebb a vezetők maradnak benn néha plusz egy-két órát, de ők nem is ennyiért húzzák az igát. A hazai piacra dolgozó hazai cégeket valóban kerülni kell.

  • 2016.09.18 07:43:03midnight coder

    @sinxy: Mi folyamatosan próbálunk felvenni polgárt, 100 körüli emberre három főállású HR-es jut. Csak eléggé lájtos a felhozatal, aki tud angolul és ért is valamihez az általában inkább külföldre megy. És ez annyira nagyon nem jó, mert nekünk idehaza jobb, ha inkább idehozzák a near-shore projekteket nyugat-európából, azonban ha nincs elég épkézláb fejlesztő, akkor ezek a projektek inkább más országokba, vagy egyenesen Indiába mennek.

  • 2016.09.21 12:28:48Szilvia1333

    Kedves JAVA fejlesztők!
    Mi szívesen várunk benneteket, a kor nem akadály.
    Bp-i informatikai cég vagyunk, a pénzügyi és telco szektorban mozgunk.
    Keresünk még Oracle Adatbázis/Adattárház fejlesztőt és rendszerszervezőt is.
    Ha valakit érdekel, keressen!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta