Tudta, hogy a Disney 70 éve csinált egy rajzfilmet a menstruációról?

A Disney 1945 és 1951 között több felvilágosító rajzfilmet is készített amerikai iskoláknak, köztük egy menstruációról szóló 10 perces rövidfilmet is, ami egy nőgyógyász szakértő közreműködésével készült, és sokkal inkább szólt praktikus higiénés tanácsokról, mint az éretté válásról vagy a szexualitásról.

A rövidfilm igazi úttörő volt sok szempontból, ez volt például az egyik első szponzorált film, amit iskolákban bemutattak. Ez azt jelentette, hogy a film vetítése után a felvilágosító órákon kiosztott kis füzetek a filmet szponzoráló betétgyártót népszerűsítették, és eltanácsolták a fiatalokat a konkurensnek számító tamponok használatától.

Állítólag ez volt az első film, aminek a forgatókönyvében szerepelt a vagina szó. Mindent azért nem lehetett bevállalni, ezért a rajzfilmben, amikor bemutatják a menstruáció folyamatát, akkor nem piros színnel ábrázolták a vért, de ez igazából szinte fel sem tűnik, mert ügyesen fekete-fehéren mutatja a rajzfilm ezeket a részeket.

Az egész film nagyon tárgyilagos, gyakorlatias, viszont a száraz, tudományos tényeket ügyesen lazítják fel időről időre cuki kis jelenetek.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek