Néhány szülő belenézett a gyereke számítógépébe és sokkot kapott

Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a gyerekekre rengeteg veszély leselkedik az interneten, ezért például nem mindegy, hogyan és mire használják a közösségi oldalakat, vagy hogy melyek azok az applikációk, amiket rendszeresen használnak.

Persze eltiltani nem lehet és nem is kell a kamaszokat az internettől, egyszerűen fontos, hogy a szülő is odafigyeljen, milyen életszakaszban mivel játszik a gyerek, illetve az iskola szerepe is kiemelkedően fontos lenne, hogy felkészítsék és megtanítsák a gyerekeket mit tegyenek ha például netes zaklatás áldozatai lesznek, vagy egyáltalán hogyan tudják biztonságosan használni a különböző kütyüket, hogy a zaklatások mellett a személyes adatok lopásától is megvédjék magukat.

Az iskola már csak azért is lehetne ebben az egyik legfontosabb partner, mert a szülők egy része még a gyerekeknél is eszetlenebbül viselkedik az interneten. 

Sok szülő úgy foglalkozik ezzel az egész jelenséggel, hogy néha bele-belenéz a gyerek számítógépébe, és elképed azon, miket talál. A Redditen egy külön csoport alakult arra, ahol megoszthatják a szülők miket fedeztek fel a gyerek gépén. Az már megint másik kérdés, hogy mennyire etikus belemászni a gyerek magánszférájába, kutakodni a gépén, majd az egészet közzétenni az interneten, de tény, hogy néha kellőképpen vicces vagy megdöbbentő találatok születtek, ezeket gyűjtötte össze a Daily Mail

Kilincset nyalogató nők???

Az egyik anyuka például megörökölte a fia laptopját, mikor az 23 évesen elköltözött otthonról. A gép mappái között talált egy "18 éves vagyok, szóval ez már legális" nevű mappát. Természetesen megnyitotta, és néhány képet talált benne, amin nők nyalogatnak kilincseket.

Azt írja, hogy sosem kérdezte róla a fiát, pedig szerintünk biztos örült volna a gyerek ha látja, hogy célba ért a poénja, ugyanis valószínűleg a tényleg 18+-os videókat és képeket már az előtt törölte a gépről és az előzmények közül, mielőtt átadta használatra az édesanyjának a laptopot. 

shutterstock 267541079
Shutterstock

Az már sokkal életszerűbb, amiről egy kilenc éves kisfiú anyukája ír. Ő a gyerek iPodjának keresési előzményeibe nézett bele és temérdek kérdést talál: Mikor fogja meg egy lány és egy fiú egymás kezét? Mikor csókolnak meg fiúk lányokat? csókolózott Ginny és Harry Potter? Mi az a szex? Szoktak a gyerekek szexelni gyerekekkel? Az anyja a keresések alapján rájött, hogy eljött az ideje annak, hogy a témában tiszta vizet öntsön a pohárba, illetve annak, hogy elkezdjen internetszűrőt használni. 

Van, aki nagyon benézte

Persze olyan is van, amikor a szülők teljesen félreértik azt, amit találnak kutakodás közben. Egy reddites felhasználó mesélt arról, mikor az édesanyja átvizsgálta a fiútestvére gépét és több tucat Betty Boop képet talált. Persze az édesanya rögtön kétségbeesett a ledér öltözetű rajzfilmfigura láttán, és egy nagyon kínos beszélgetésre hívta a fiát, ahol kiselőadást tartott arról, hogy mennyire fontos az egészséges szexualitás és az egészséges szexuális fantáziák.

Mikor a fiú végre közbe tudott vágni, hogy megkérdezze mégis miről van szó, és kiderült, hogy a Betty Boop képek kerültek az anyja elé, elmondta, hogy képregényeket rajzolni tanul, és ezt a karaktert nagyon egyszerű lerajzolni, ezért vele kezdte. Az anyja zavarában inkább megígérte, hogy bármikor kölcsönadja neki a kocsit, ha a gyerek ezt a témát soha többé nem hozza fel. 

Volt olyan szülő is, aki arról írt, hogy a lánya egy GoFundMe projektet hozott létre és pénzt kért az internetezőktől. A közösségi finanszírozós oldalának pedig az volt a célja, hogy minél hamarabb megszabadulhasson a bántalmazó szüleitől. Pedig akkor még valószínűleg nem is tudta, hogy a szülők a gépébe is bele-belenéznek. 

Hogy ne keveredjen ilyen helyzetbe, célravezetőbb ha kutakodás és tiltás helyett beszélget a gyerekével. Érdeklődjön róla mi a hobbija, milyen oldalakat néz, beszéljen az internetezés veszélyeiről, arról hogy ne nyisson meg ismeretlen emberektől emaileket és csatolt fájlokat. Beszélgessenek arról, hogy az interneten nem mindenki az, akinek kiadja magát és biztosítsa arról, hogy ön mindig segíteni fog neki, ezért nyugodtan szóljon ha bármi olyat tapasztal, amit nem ért, kellemetlennek vagy veszélyesnek ítél meg. 

shutterstock 18601130
Shutterstock
Oszd meg másokkal is!
Mustra