Ez történik Brexit után az Angliában tanulókkal

A Brexit - Nagy Britannia kilépése az EU-ból - keresztülhúzhatja a számításait azoknak a diákoknak is, akik az Egyesült Királyságban képzelik el az egyetemi továbbtanulásukat. Nem is azok kerülnek nehéz helyzetbe, akik már most egyetemisták ott, hanem azok, akik arra készülnek, hogy két-három év múlva tanuljanak ott.

Bizonyosat még senki sem tud, forgatókönyvek azonban vannak, ezeket vázoljuk fel Méhes Zsófia, az Engame Akadémia kommunikációs menedzserének a segítségével. Az Engame az egyik olyan szervezet, amely éveken át tartó programjaival abban segít a diákoknak, hogy elérhessék külföldi továbbtanulási céljaikat.

Jelenleg az Egyesült Királyságban 1600, a mesterképzésben részvevőkkel együtt nagyjából 2000 magyar diák tanul. Hogy miért ilyen népszerű az ország, amikor az EU összes államában, és a társult országokban is ugyanolyan feltételekkel tanulhatnak a magyarok, mint a helyiek? Többek között azért, mert világszinten is kiemelkedően jók az egyetemeik. De hát ez még kevés lenne a népszerűséghez.

shutterstock 448002715
Shutterstock

Praktikus szempontok

Hatalmas előny, hogy Angliában valamennyi egyetem összes szakának minden tantárgya elérhető angolul, szemben például egy dán egyetemmel, ahol könnyen előfordulhat, hogy nyelvi akadályokba ütközik a tanulni vágyó fiatal.

Hasonlóan fontos szempont, hogy a nagyjából 9000 fontos tandíj teljes összegét fedezi a diákhitel, ami a britek mellett jelenleg minden EU-s állampolgár számára elérhető. Ennek a törlesztése is több mint kedvező egy magyar diák számára: amíg tanul, nem kell visszafizetni semmit, utána pedig annak az országnak a teljesítőképessége szabja meg a részleteket, amelyikben a diákhiteles dolgozik.  

Nem csoda hát, hogy az Egyesült Királyság igen népszerű célpont a hazai egyetemeknél többre vágyó, tehetséges fiataloknak.

És akkor jött a Brexit

Miután a britek többsége az EU-ból való kilépés mellett szavazott, alighanem a külföldi diákok fogadásában is változások várhatók majd. Az viszont már most is nagyon valószínű, hogy azok, akik már elkezdték a tanulmányaikat, vagyis aláírták a szerződésüket, változatlan feltételek mellett be is fejezhetik, vagyis ők (egyelőre) nyugodtan alhatnak.

Sok angliai egyetem sietett leszögezni, hogy azoknak sem kell változásra számítani, akik már felvételt nyertek, és szeptemberben kezdik meg a tanulmányaikat.

Valószínűleg a kilépési tárgyalások két éven át (vagy ki tudja, meddig) tartó folyamata alatt szintén marad minden a régiben, ugyanúgy lehet felvételizni, tanulni az Egyesült Királyság egyetemein.

A kérdés az, hogy mi lesz akkor, ha lezárulnak a tárgyalások – magyarázta Méhes Zsófia.

Lehetséges forgatókönyvek

Jobb esetben a briteknek megéri a kulturális-akadémiai együttműködés, és sikerül is megállapodni erről az EU-val. Ebben az esetben a jelenlegi rendszernek kitalálnak egy jogutódot, és akkor minden maradhat a régiben. Vagyis, ahogy mondjuk Norvégiába vagy Svájcba, úgy az Egyesült Királyságba is lehet menni tanulni vagy dolgozni, különmegállapodások alapján.

Ha nem, akkor azt meg fogja érezni a magyar diákok zsebe, már ha egyáltalán vállalni tudják a költségeket. A külföldi diákoknak ugyanis akár 21 ezer font is lehet a tandíj, ami nagyon nagy különbség a jelenlegi 9 ezerhez képest. Ebben az esetben alighanem a diákhitelt sem ugyanazokkal a feltételekkel lehet majd felvenni.

Lehet, hogy bevezetik a vízumkötelezettséget, és letelepedési procedúra is lesz, mások lesznek az egészségügyi biztosítás feltételei, és még sorolhatnánk a hátrányokat. Hogy ezekből mi valósul meg, természetesen most még nem tudni, de könnyen lehet, hogy a feltételek úgy változnak, hogy egyáltalán nem fogja megérni a külföldi diákoknak Angliában tanulni, viszlát Oxford.

shutterstock 447220705
Shutterstock

Senki nem mond semmit

Mivel konkrétumok még nincsenek, az egyetemek nagyon óvatosan nyilatkoznak, de leginkább nem bocsátkoznak ígéretekbe a következő éveket illetően. Ennek megfelelően az Engame Akadémia, mely a tehetséges diákok egyetemi felkészítésével foglalkozik, sőt végig is segíti őket a külföldi felvételi folyamatán, most úgy látja jónak, ha előre menekül: vagyis kibővíti programját egyéb vonzó továbbtanulási célországok felé. Mert lehet, hogy Angliában van diákhitel, más országokban viszont eleve olcsóbb a tandíj, vagy eleve alacsonyabbak a megélhetési költéségek – magyarázta Méhes Zsófia.  

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek