Kilencéves kislány az Apple legfiatalabb programozója

Az indiai származású Anvitha Vijay Ausztráliában él, kilenc éves, és fiatal kora ellenére már jópár applikációt fejlesztett iPhone-ra és iPadre. A programozást Youtube-ról és más ingyenes oldalakról sajátította el – mindössze egy év alatt. A kislány appjai gyerekeknek szólnak, ezeket mutatta be az Apple Worldwide Developers Conference-en (WWDC), az Apple éves San Francisco-i fejlesztői konferenciáján, ahol kiérdemelte a rendezvény legfiatalabb programozójának címét, írja a News18.com.

„A programozás óriási kihívás, borzasztóan örülök, hogy megbirkóztam vele” – mondta a kislány, akinek nagy álma, hogy a rendezvényen összefusson Tim Cookkal, a vállalat vezetőjével. Vijay egyébként az Apple ösztöndíj-programjában vesz részt, ami több száz olyan programozónak teszi ingyenessé a WWDC-t, akik Apple eszközökre fejlesztenek programokat.

Idén 350 ösztöndíjas jött el a konferenciára, közülük 120-an 18 év alatti diákok. Ebben az évben egyébként háromszor annyi nő jelentkezett, mint tavaly, és a nyertesek közt is emelkedett a számuk: immár 22 százalékát teszik ki a támogatottaknak.

Ez egybevág az Apple esélyegyenlőséget erősítő célkitűzésével, mivel mint minden IT-koncerencián, a WWDC-n is a (főleg fehér és ázsiai) férfiak dominálnak. Scott Lilly, a Thurgood Marshall College Fund programokért felelős alelnöke is beszámolt arról, hogy az Apple idén megkereste őket, és felkínált nekik ösztöndíjakat a WWDC kurzusaira. „Úgy tűnik, biztosra akarnak menni az esélyegyenlőség kérdésében” – mondta az alelnök, aki két afroamerikai főiskolás lányt és két afroamerikai férfit küldött a WWDC-re.

Ha diverzitásól van szó, a kilencéves Anvitha Vijay aztán tényleg megfelel az elképzeléseknek. Applikációit épp beszélni tanuló kishúga inspirálja; egyik fejlesztése például abban segíti a kisgyerekeket, hogy a különböző állatok nevét és hangját megjegyezzék. Olyan interaktív iOS applikációt is fejlesztett, ami a színek felismerését segíti, jelenleg pedig egy olyanon dolgozik, ami a kicsik saját életkorának megállapításában működik közre.

Oszd meg másokkal is!
Mustra