Mehet a házi süti ovis/iskolás szülinapra

Menzareform ide, egészséges táplálkozás oda, akinek gyereke van, pontosan tudja, hogy az iskolában, óvodában szinte minden napra jut egy kis süti, csoki vagy nasi, amit a lelkes szülők lapátolnak be az intézménybe. Az ünnepek száma ugyanis egy 28 fős osztályban végtelen, egymást érik a szülinapok, névnapok, farsang, stb. Ami tök jó, csakhogy eddig akárhány intézménybe jártak a gyerekeim, mindenhol más volt a követelmény a bevihető édességekkel szemben.

Az addig oké, hogy bölcsődébe lehetőleg csak (nem allergén) gyümölcsöt vigyünk be, mert olyan pici korban még egyáltalán nem ajánlatos édességet adni a kisgyerekeknek. A másik bölcsődében viszont nem volt gond a névnapi piskótatallér, vidáman meg is ették a gyerekek. Az egyik óvodában kizárólag gyári, vagy cukrászdai süteményt fogadtak el, a másikban beosztották, hogy melyik szülő hozzon csomagolt édességet, ki pedig házit. Az iskolában pedig kifejezetten felhívták rá a figyelmünket, hogy természetes és minőségi alapanyagokból készített, házi süteményeket szeretnének látni a szülinapokon, nem pedig gyári vacakot.

shutterstock 285395579

A szülő meg csak kapkodja a fejét. Mondjuk nekem tényleg tökmindegy, hogy mit küldök be a gyerekkel a szülinapjára, bár kétségtelenül az volt a legkényelmesebb, amikor rám bízták, döntsem el én, és ha volt időm, sütöttem, ha nem, akkor vásároltam valamit. Minden esetre a hatodik verzió után elkezdett érdekelni, hogy mi a szabály, mire hivatkozva nézik az intézmények a sütemények pedigréjét. 

Kérdésemmel a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatalhoz (NÉBIH) fordultam, ami helyre tette a dolgot.

A bűvös szó: magánétkezés

Amikor egy intézmény napközbeni ellátás keretében gondoskodik a gyerekekről, vagyis tízóraiztat, ebédeltet vagy uzsonnáztat, akkor szervezett étkezésről beszélünk. Szervezett étkezés keretében magánháztartásból származó, azaz nem ellenőrzött élelmiszert tilos a gyerekeknek adni. Ezért nem lehet az óvodákban, iskolákban ebéd után kiosztani az otthonról hozott süteményt – tudtuk meg a NÉBIH-től.

És most jön a flikk-flakk. Ez alól ugyanis kivételt képeznek, vagyis magánétkezésnek minősülnek az alkalmi rendezvények, például egy farsang, vagy a születésnap. A magánétkezések keretében viszont már lehet otthonról bevitt sütit adni a gyerekeknek, ami a gyakorlatban úgy néz ki egy óvodában, hogy leszedik az asztalt, „egészségetekre, gyerekek, most pedig köszöntsük fel Boldizsárt!” Innentől kezdve magánétkezés zajlik.

Ezekre kell odafigyelni

A NÉBIH felhívta ugyanakkor a figyelmünket, hogy az ételmérgezések és ételfertőzések megelőzése érdekében különösen gondosan és körültekintően kell eljárni, vagyis

  • időben tájékoztassák a szülőket azokról a kockázatokról, amelyek felmerülhetnek egy háztartási, ellenőrizetlen körülmények között készített sütemény elfogyasztása kapcsán,
  • határozzák meg a rendezvényre bevihető sütemények körét,
  • élelmiszerbiztonsági szempontból kerülendők a nem kellően hőkezelt habos-, krémes sütemények,
  • kerülendők a különleges tárolási feltételeket, hűtést igénylő, gyorsan romló élelmiszerek,
  • időben készüljenek fel a házi készítésű sütemények fogadására, biztosítsanak szennyeződéstől védett tároló helyet, de az intézményi közétkeztetéstől független helyen,
  • győződjenek meg az átvett sütemények frissességéről, érzékszervileg megfelelő állapotáról,
  • romlás jeleit, érzékszervi nem megfelelőséget mutató süteményt ne szolgáljanak ki,
  • a sütemények kezelését egészséges személyek végezzék, 
  • ne kezelje a süteményeket hányás, hasmenés, láz, nátha, jeleit mutató, fertőző megbetegedésben szenvedő személy,
  • kiszolgáláshoz gondoskodjanak szalvétáról, egyszer használatos papír-, vagy műanyag eszközökről (na, ilyet még sosem láttunk óvodában).
shutterstock 407263582

Az intézmény felelőssége

Jó tudni, hogy az élelmiszer okozta megbetegedések többsége háztartási körülményekre vezethetők vissza, mivel mindenhol mások a higiéniai körülmények. Vagyis, ha a lelkes anyuka 30 gyereket szeretne jóllakatni házi tortával, az a minimum, hogy nagyon tisztán és körülteintően dolgozik! Ha mégis megtörténik a baj, vagyis felmerül a gyanúja az élelmiszer eredetű megbetegedésnek, mindenképpen be kell jelenteni, és a hatóságok kivizsgálják.

Sajnos szinte minden évben előfordulnak óvodai torta okozta megbetegedések, amiért az intézmény a felelős, a hatóságok vele szemben járnak el.

Más talpával a csalánt                   

Vagyis a dolog a következőképpen néz ki: akkor lehet bevinni házi sütit az óvodába, iskolába, ha az intézmény megengedi. A jogszabály ugyan hagy kiskaput a házi sütiknek, csakhogy ha valami baj van, az intézmény viszi el a balhét, és ezt a kockázatot vagy bevállalják, vagy nem. Ha nem, akkor szülőként kénytelenek vagyunk belenyugodni, és nem cirmogni miatta, mivel más talpával nem túl elegáns a csalánt taposni. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra