SZÜLŐSÉG

Akármi van is, jóban kell lenni az óvodával?

2016. május 17., kedd 13:14

Hannáéknak három gyermekük van, kettő közülük fogyatékkal él. A két nagyobb gyermek a közeli óvodába jár, és a kicsi (az egyik sajátos nevelési igényű gyerekük) is hamarosan tanköteles korúvá válik. Csakhogy kiderült, az óvoda helyhiány miatt nem tudja fogadni a kicsit, ezért azt javasolták, hogy vagy maradjon még egy évig a bölcsődében, vagy járjon egy másik, távolabbi oviba. Az eset nem egyedi, éppen a múlt héten írtunk egy másik, autista kislány óvodai kálváriájáról.

Hanna nagyon nem örült a hírnek, mivel szerinte, ha a kislány a bölcsődében maradna, nem fejlődne eléggé, ugyanakkor a család életébe a reggeli plusz utaztatás már nem férne bele: az anya elveszítené a munkáját, amiből a két SNI gyerek fejlesztését fizetik. Az óvoda döntését ezért megtámadták a jegyzőnél, egyúttal a Kézenfogva Alapítvány jogsegélyszolgálatának a segítségét is kérték.

Az alapítvány jogász csapata azt javasolta, hogy mivel szorít az idő, ne a bíróságon támadják meg a jegyzői határozatot, és ahelyett, hogy hosszas jogi procedúra során azt próbálnák bebizonyítani, hogy diszkrimináció történt, válasszák inkább a rövidebb és célravezetőbb utat, vagyis kérjenek inkább egy új, részletes szakvéleményt a tanulási képességeket vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságtól. 

A tapasztalatuk szerint a szakvéleményekkel kapcsolatban gyakori probléma ugyanis, hogy nem írják le konkrétan, hogy milyen fejlesztésre van szüksége a gyereknek, milyen szakembernek, hány órában kellene foglalkoznia velük, ezért a speciális törődés a köznevelési intézménytől nem is követelhető ki. Pedig az intézménynek az előírt fejlesztéseket biztosítania kell.

Hannáék problémája megoldódott, sőt, azóta a törvény is megváltozott: nem lehet többé olyan intézményt kijelölni az SNI gyerekeknek, amelyekben nincs hely. Ez az eset azonban csak egy abból a több százból, amelyet a jogsegélyszolgálat segített megoldani.

A Kézenfogva Alapítvány jogsegély programjában kimondottan az értelmi fogyatékos, halmozottan sérült és autista embereknek, hozzátartozóiknak nyújtanak segítséget már évek óta, illetve azoknak a szembereknek, akik velük hivatásszerűen foglalkoznak.

Az óvodákkal, iskolákkal kapcsolatos panaszok jelentős hányadát teszik ki az alapítványhoz érkező az összes panasznak, valószínűleg azért, mert a szülők pontosan tudják, hogy a megfelelő intézmény mennyire fontos a gyermek jövője és a család működőképessége szempontjából. Ráadásul a szülőknek nincs is túl nagy mozgástere, mivel az értelmi fogyatékos, halmozottan sérült, vagy autista gyerekeket akár integráltan, akár szegregáltan nevelő intézményekből nincs túl nagy választék. Sőt, sokszor egyáltalán nincs választási lehetőség.

Éppen ezért nagyon sokszor még akkor sem állnak a sarkukra az érintett szülők, ha egyértelműen hátrányos megkülönböztetés vagy jogsértés történik, hiszen ha nem tudják hova vinni a gyereküket, akkor nincs mit tenni, fenn kell tartani a „jó viszonyt” azzal az intézménnyel, ami jutott.

Érti ezt az alapítvány is, ezért a jogász a legtöbbször mediátorként van jelen: felvilágosítja a szülőket, hogy mik a lehetőségeik, azután együtt kifundálják, hogy hogyan lehet békésen megegyezésre jutni a további sikeres együttműködés reményében. Ezt hívják „támogatott döntéshozatalnak”: az érintetteket jogi tanáccsal látják el, hogy lehetőleg mindenki jól kerüljön ki az ügyből.

Korábban írtunk már róla, hogy mennyire komoly problémát jelent a szakemberhiány, még az integráló vagy gyógypedagógiai intézményekben is. Emiatt gyakran előfordul, hogy az SNI gyermekeket diszkrimináció éri, mivel az velük foglalkozók nem ismerik fel értelmi vagy pszichoszociális fogyatékosságukat, amit magatartási problémának értékelnek, és a fogyatékosságukhoz való ésszerű alkalmazkodás helyett egyszerűen „rossz gyerekként”, a többieket hátráltató tényezőként kezelik őket. Az ilyen pedagógusi, vezetői hozzáállással szemben a szülők végső soron egy alkalommal sem indítottak jogi eljárást, még jogvédői támogatás mellett sem.

Hasonló eset volt Gáboré is, aki autista és siket, és egy autistákat ápoló-gondozó bentlakásos otthonban él. Azonban egyszer csak megváltozott a magatartása, amit az intézményben nem tudtak kezelni, és az igazgató azt javasolta, hogy Gábort vigyék át egy pszichiátriai betegeket ellátó otthonba.

Gábor szülei ezt sem megérteni, sem elfogadni nem akarták, mivel tudták, hogy a gyerekükkel egyszerűen az történt, ami hasonló esetben minden autistával történt volna: megváltoztak a dolgok, amire a fiuk együtt nem működéssel és pánikkal reagált.

Az ügyet végül szintén a jogsegélyszolgálat közreműködésével sikerült elrendezni, több szakvéleménnyel is alátámasztották, hogy Gábornak az lesz a legjobb, ha maradhat a megszokott helyén, amit végül az intézmény vezetője is elfogadott.

Sajnos semmivel sem lesz jobb a helyzetük az értelmi fogyatékosoknak, autistáknak, ha felnőttként sikerül állást vállalniuk, akár védett munkahelyen, akár a nyílt munkaerőpiacon. Mivel az érdekérvényesítő képességük nagyon alacsony (és amúgy sem találnának maguknak másik munkahelyet, az értelmi fogyatékkal élők összesen 7 százalékának van állása ugyanis), még akkor sem tesznek panaszt, ha súlyos jogsértések érik őket. Sőt, még az aggályokat sem merik jelezni a munkaadójuk felé: annyira fontos és értékes számukra az állásuk, hogy még a jogaikról is hajlandók lemondani ennek érdekében.

Ez azonban hosszú távon súlyosan növeli a fogyatékkal élők kiszolgáltatottságát: hiszen az az üzenete, hogy velük mindent meg lehet tenni, úgysem fognak a sarkukra állni.

A tapasztalat egyébként az, hogy igazságtalanság, diszkrimináció, jogsértés esetén minél előbb érdemes jogi tanácsot kérni, hiszen ha már megszületett a döntés, sokkal nehezebb megmásítani vagy semmissé tenni, mintha rögtön az elején a kívánatos irányba terelték volna a dolgok menetét.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2016.05.17 15:36:57Rébusz

    Az első példát nem igazán értem, nem eléggé világos. Az óvodák tekintettel szoktak lenni a testvérekre, ha mind a két gyerek oda jár, hogy-hogy nem veszik fel a harmadikat? Hiszen tudhattak róla, ezért számolni kellett volna vele. A körzeteseket egyébként is fel kell venniük.
    Ha ennek ellenére az óvoda helyhiányra panaszkodik, javaslatot is tesz, hogy egy év múlva fel fogják tudni venni a kisebbet is, akkor miért vádolják az óvodát diszkriminációval?
    Én tisztelem a fogyatékos gyerekek szüleit és úgy gondolom, hogy ahol lehet, segíteni kell őket és a gyerekeket is. Sokszor neveletlennek, rossznak tart a társadalom olyan gyerekeket is, akiknek a magatartása nem neveletlenségre, hanem mentális betegségre, fogyatékosságra vezethető vissza. De úgy gondolom, hogy míg egy pedagógus a tanulmányai során képzést kap arról is, hogy milyen eszközökkel tud fegyelmezni egy rosszalkodó, adott esetben valóban neveletlen gyereket, addig tudás és elegendő tapasztalat híján a speciális nevelési és fejlesztési igényű gyerekekkel kritikus helyzetben nem tud mit kezdeni. Egy átlagos óvodában nem csak a személyi, de a tárgyi feltételek sincsenek meg.

  • 2016.05.17 18:47:15obluda

    A cikk elején: "A két nagyobb gyermek a közeli óvodába jár, és a kicsi (az egyik sajátos nevelési igényű gyerekük) is hamarosan tanköteles korúvá válik." Óvodaköteles lesz az, nem...?

    A második bekezdésben az óvoda döntéséről van szó, a következőben jegyzői határozatról. (A felvételről és az elutasításról is határozatot kapnak a szülők, de az óvodától, nem a jegyzőtől.) Akkor itt közben történt valami (például a jegyző az óvoda mögé állt - ami azért egy sokatmondó tény lehet), vagy csak pongyola a fogalamazás?

    A cikk azt is szemérmesen elhallgatja, hogy végül is mi lett a megoldás, pedig kíváncsi lennék rá. Főleg, mivel a helyhiány problémáját a leírtak szerint úgy oldotta meg a jogászcsapat, hogy új szakvéleményeket kért. Ezek szerint a probléma részletesebb kifejtése meg tudja növelni pár négyzetméterrel az óvoda területét és néhány új dolgozót is szerez. Vagy a megoldás az lett, hogy valaki más gyerekét rakatták ki az óvodából, hogy az övék beférjen?

    A harci-marci hozzáállással sokszor az a baj, hogy látszatmegoldást kényszerít csak ki. Mint itt is: a cikk az egyik mondatban leírja, hogy szakemberhiány, meg képzetlenség, aztán a másikban megoldási javaslatként azt adja, hogy addig üsd az intézményvezetőt, amíg hatalmi szóval rá nem parancsolnak, hogy felvegye/ott tartsa a gyereket. Még mindig megfelelő szakembergárda nélkül. Még mindig ugyanúgy felkészületlen pedagógusokkal. A szülő nyer vele, mert addig se otthon van a gyerek, de rajta kívül ki más?

  • 2016.05.19 00:39:52logikus4

    A cikk alapvetően jó, pontatlanságai és ködös részletei ellenére.

    A legfontosabb a helyhiány. Ez minden gyereket érint, nem csak az SNI-seket. Stadionok helyett... (nem folytatom). És az oktatásügy alapját a bölcsődék és óvodák adják (adhatnák).

    Másik fontos részlet a problematikus gyerekek állapotának megítélése. Egy ponton túl óvodapszichológusnak kellene foglalkoznia velük, kideríteni az okokat és megoldás(oka)t javasolni a gondozóknak, szülőknek. A cikkbeli Gábor esete mutatja, hogy még az erre szakosodott intézményben (!) sem ismerték fel a szülők által alighanem pontosan felállított diagnózist. Mezei óvodáktól még nagyobb botorság lenne elvárni ilyet. Néhány üdítő kivételtől eltekintve a hazai intézményrendszer egyszerűen nincs felkészítve az SNI-s gyerekek gondozására. A végső ok itt is pénzhiány, pedig itt viszonylag kis összegről van szó.

    A jogsegélyszolgálat szerepe jelenleg kifejezetten pozitív, valójában szépségtapasz, nem gyógyíthatja meg az alapvetően beteg rendszert.

  • 2016.05.19 00:40:16logikus4

    (folyt.) A végeredmény a cikk utolsó 3 bekezdésében olvasható. Az SNI-s gyerekek felnőnek, és többnyire csak megtűrt tagjai lesznek a felnőtt társadalomnak. (Említsük meg, hogy például a diszlexiások egész jól boldogulnak.) Pedig csak meg kellene találniuk a nekik megfelelő munkahelyeket, ámde önerőből, családi erőből ez sokszor reménytelen feladat. A társadalmi közeg egésze kedvezőtlen számukra, ahogy azoknak is, akik egészségesen nőnek fel, és felnőttként romlik meg az egészségük, válnak rokkanttá, csökkent munkaképességűvé. A társadalmi szintű következmény: alacsonyabb foglalkoztatottság, kevesebb adóbevétel, alacsonyabb életszínvonal. Az SNI-s gyerekekről való megfelelő gondoskodás felnőttkorukig éppúgy nem jótékonykodás tehát, mint ahogy a csökkent munkaképességűek munkahelyhez juttatása sem adakozás, nem könyöradomány! SOKSZOROSAN MEGTÉRÜLŐ BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGEK. Dániában közel 80%-os a foglalkoztatottsági arány, Magyarországon 60% alatti - a teljes népességet tekintve! A csökkent ("megváltozott") munkaképességűek körében Magyarországon 25% körüli... (Szándékosan nem e problémák emberi oldaláról írtam, pedig az még fontosabb, legalábbis az érintett családoknak.)

    A magyar társadalom gyerekbarát, családcentrikus lenne? Csak látszólag az. "Nem telik rá".

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta