Bárányhimlő és ibuprofen = horrorisztikus képek

Nemrég járták be a netet egy brit anyuka rémes fotói, amelyeket kiütéses, beteg gyermekéről készített. A gyerek bárányhimlős volt, lázcsillapítás és gyulladáscsökkentés céljából ibuprofen tartalmú gyógyszert kapott. (Ezen hatóanyagú gyógyszerek közül nálunk a gyerekgyógyszerek között a Nurofen a legismertebb.)

Ennek hatására alakult ki a képeken látható súlyos állapot, ami akár halállal is járhatott volna. Hayley Lyons, az anyuka azért posztolta ki szerencsétlen gyerek fotóit a Facebookra, hogy ezúton figyelmeztessen más szülőket is a gyógyszer veszélyére. De tényleg nem szabad ibuprofent adni bárányhimlőben? És mi baja lett pontosan a Lyons-gyereknek? Elmagyarázzuk.

Miért adnak egyáltalán gyógyszert?

Kezdjük az elején. A bárányhimlőt a Varicella zooster nevű vírus okozza. Erősen fertőző, cseppfertőzéssel terjed (azaz nem kell hozzáérnünk a bárányhimlőshöz, elég, ha egy helyiségben tartózkodunk). Hazánkban korábban a gyerekek 90 százaléka 2-6 éves kor között átesett a fertőzésen, ami a későbbiekben védettséget jelent. Ma már (választható) védőoltás is létezik a betegség ellen, így értelemszerűen akiket véd az oltás, azok nem kapják el, vagy ha el is kapják, jóval enyhébb, tünetszegényebb formában zajlik náluk a fertőzés.

A vírusos betegségek többségére nem létezik oki terápia, azaz nincs olyan gyógyszer, ami megöli a kórokozó vírust. Vírusos betegségekben tünetcsökkentés céljára szokás gyógyszereket adni. A bárányhimlő tünetei a viszketés, a láz, gyengeség, étvágytalanság. ezek közül elsősorban a viszketés csökkentésével szokás próbálkozni ecsetelőkkel, hintőporral, súlyosabb esetben antihisztamin tartalmú gyógyszerrel (pl. Fenistil). Zsíros krémmel kenni, vízzel borogatni tilos a pöttyöket, mert ezek növelik a bakteriális felülfertőződés veszélyét, azaz annak a kockázatát, hogy az eredeti vírusunk mellett még egy baktérium is beköltözik a bőrbe, és tovább rontja a helyzetet.

Illusztráció, az eredetiekért kattintson a képre!
Illusztráció, az eredetiekért kattintson a képre!Shutterstock

Lázcsillapítás bárányhimlőben: Aszpirint soha!

A láz többnyire nem túl magas és nem kell csillapítani, de esetenként előfordulhat magas láz is. Ennek a csillapítását is át kell gondolni: bár rém ijesztő, amikor 39 feletti értéket mutat a hőmérő, a korszerű ajánlások szerint ilyenkor sem muszáj csillapítani a lázat.

Ha mégis lázcsillapító gyógyszerre van szükség, akkor nagyon meg kell válogatni, milyen szert adjunk. Ha csak egy dolgot jegyez meg ebből a cikkből, akkor az az legyen, hogy aszpirint soha! Bárányhimlőben nem szabad acetilszalicilsav tartalmú lázcsillapító-gyulladáscsökkentő gyógyszert adni, mert ez egy súlyos szövődményhez, az úgynevezett Reye-szindrómához vezethet. A Reye-szindróma több szerv károsodásával jár, tünetei a görcsrohamok, hányás és kóma, potenciálisan halálos szövődmény. Ezért erre nagyon kell figyelni.

Bárányhimlős gyerek lázcsillapítására a legbiztonságosabbnak jelenleg a paracetamol tartalmú készítményeket tartják (pl. Panadol szirup). Ezek mai tudásunk szerint nem lépnek semmilyen reakcióba az alapbetegséggel, és nem rontanak a helyzeten.

Szövődmények és az ibuprofen

A bárányhimlő leggyakoribb szövődménye a pöttyök bakteriális felülfertőződése, azaz amikor a bárányhimlő-vírusok mellé baktériumok is bejutnak és tovább rontják a helyzetet. A baktériumok hatására a bőr elgennyesedhet, tályog alakulhat ki, ezek gyógyulás után maradandó hegeket hagyhatnak maguk után.

Attól függően, hogy milyen típusú és mennyire agresszív baktérium okozta a felülfertőződést, ez az enyhe bőrfertőzésektől a szervezet egészébe továbbjutó, súlyos állapotig terjedhet.

A fotókat posztoló brit anyuka kisfia egy súlyos felülfertőződést kapott el, a bacik pedig nem álltak meg a bőrénél, hanem bejutottak a vérkeringésébe is - ezt szepszisnek hívja az orvostudomány és súlyos, kórházi kezelést igénylő állapotot jelent. Ilyenkor antibiotikumok adásával próbálják legyűrni a baktériumokat.

És mi köze mindennek az ibuprofenhez? Az, hogy a "nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek" (NSAID-ok), vagyis az a gyógyszercsoport, amibe az ibuprofen is beletartozik, a kutatások szerint bárányhimlő esetén növelik a bakteriális felülfertőződés esélyét.

A kutatások szerint 1,6-szeresére nő a bakteriális felülfertőződés esélye, ha a bárányhimlős gyereknek NSAID típusú szert adunk. A paracetamol esetében ilyen összefüggés nincs, vagyis az nem növeli a felülfertőződés kockázatát. Egyébként nem gyakori dolgokról beszélünk: a kórházi kezelést igénylő felülfertőződés a fenti felmérés szerint a gyerekek 2,8 ezrelékét érintette, ha ibuprofent adtak nekik, akkor ez a kockázat 4,6 ezrelékre emelkedett.

Az ibuprofen sok országban, így hazánkban is VÉNY nélkül kapható szer, többnyire Nurofen végbélkúp és szirup formájában szoktuk a gyerekbe juttatni. A Nurofen végbélkúp magyar nyelvű betegtájékoztatója egyébként említést tesz a veszélyről. Azt írják: „kivételes esetekben a bárányhimlő súlyos bőrfelületi elfertőződésekhez és bőr alatti kötőszöveti komplikációkhoz vezethet. Mivel bizonyos fájdalomcsillapítók, mint pl. az ibuprofén tartalmú gyógyszerek súlyosbíthatják ezen problémákat, bárányhimlő esetén a készítmény alkalmazása előtt kérje ki orvosa tanácsát.”

Ennek ellenére több, magyar nyelvű honlap is javasolja a paracetamol mellett az ibuprofen adását bárányhimlős gyerekek lázcsillapítására (abban szerencsére nincs vita, hogy az aszpirint kerülni kell, ezt szinte mindenhol említik).

A fentiek fényében azonban úgy tűnik, ha igazán óvatosak akarunk lenni, akkor lehetőség szerint igyekszünk kerülni a gyógyszeres lázcsillapítást, vagy ha mégis szükséges, akkor a paracetamollal próbálkozunk.

Oszd meg másokkal is!
Mustra