Nem volt könnyű leszbikusként gyereket vállalni

Zanza!

Zsófi és Eszter harmincasok, hat éve élnek együtt, két gyereket nevelnek közösen, egy kamaszt és egy kisbabát. Coming out az ingatlanközvetítőnek, a lehetséges apák tenderezése, két anyatigris a szülés után. Hogy lehet egy leszbikus párnak gyereke? Akkor most két anyja van a gyereknek? Mit szól egy kamaszfiú, hogy az anyja egy nővel él? Az SOS Gyermekfalvak interjújából választ kapunk a felmerülő kérdésekre.

Honnan vannak a gyerekek?

Eszter: Van egy fiunk, Ármin, aki 14 éves, ő Zsófi előző házasságából van, és egy kislányunk, Hanna, aki 14 hónapos, őt én szültem, őt már Zsófival közösen vállaltuk egy apuka segítségével.

Mióta vagytok együtt?

Eszter: Hat éve. Mi külföldön találkoztunk, mindketten épp kinn dolgoztunk Olaszországban. Aztán hazajöttünk és rájöttünk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni, kimentünk még két évre Angliába, aztán hazajöttünk, letelepedtünk és úgy éreztük, kell még egy gyerek.

Mióta nevelitek ti a nagyfiút?

Zsófi: Három éve. Én az édesapjával együtt éltem 2009-ig, akkor volt Ármin nyolcéves. Aztán külföldön dolgoztam, 2013-ban költöztem haza, akkor váltam el jogilag, és akkor hoztam el Ármint.

Harmincéves korod óta vagy leszbikus?

Zsófi: Igen, nekem Eszter az első, nem volt tapasztalatom lányokkal. Most már nem vonzódom már a férfiakhoz, de nem akarom magamat beskatulyázni, én Eszterbe vagyok szerelmes hat éve. Nem azért szeretem, mert ő lány, hanem azért, amilyen.

Eszter, te mindig tudtad, hogy leszbikus vagy?

Eszter: Egy ideje már tudtam. Éltem korábban egy fiúval három évig, de éreztem, hogy valami nem jó, voltak más lánykapcsolataim is.

Mit szólt a volt férjed, hogy egy nőért hagytad el?

.

Zsófi: Direktben nem mondott semmit. Egy-két vitánk volt, ami nem ebből indult ki, de a végén ezen is csattant. Egy vita végén azt mondta, hogy ha a gyereknek valami baja lesz attól, hogy így élünk, akkor elveszi tőlünk. De Ármin kitűnő tanuló, látja, hogy rendben van, ezt csak pillanatnyi indulatból mondta. Szerencsére megegyeztünk mindenben a volt férjemmel, nálam lett elhelyezve Ármin, rendszeresen látja az apját és jó a kapcsolatuk, nekem is jó a viszonyom a volt férjemmel

A négy év alatt, amíg külföldön dolgoztál, mennyit láttad Ármint?

Zsófi: Nagyon keveset. Egy évben egyszer-kétszer jöttem haza. Minden nap skypeoltunk, de az nem ugyanaz. A 2008-as válság miatt komoly anyagi problémáink lettek, a férjemet elküldték a munkahelyéről, nem láttunk más kiutat, mint hogy én kimegyek egyedül Londonba dolgozni, ezt szavazta meg a családi kupaktanács. Küldtem haza a pénzt.

Ármin tehát visszakapott egy mamát, akit alig látott évek óta, és rögtön egy másik mamát is…

Zsófi: Nagyon nehéz volt ez első év. Itthagytam egy aranyos kisfiút és visszakaptam egy kamaszt, akivel nagyon sok minden történt ebben a négy évben, csak skypeon látott engem négy évig, ráadásul felköltöztünk Pestre. Ő azt hitte, ha hazajövök, akkor újra együtt lesz a család. Azt mondta, eddig nem volt anyukája, most nem lesz apukája, ezt is fel kellett dolgoznia, és még a mi kapcsolatunkat is el kellett mondani, mert egy 12 éves srácnak ez nem egyértelmű, hogy miért egy lánnyal él a mamája.

Elmondtátok neki?

Zsófi: Igen, rögtön elmondtuk, hogy én Eszterbe vagyok szerelmes, mi mint pár élünk együtt. Mikor kilátogatott hozzánk korábban külföldre, már ismerte Esztert, csak nem tudta, mi a kapcsolat köztünk.

Képeink illusztrációk!
Képeink illusztrációk!Fotó: Shutterstock

És elfogadta?

Zsófi: Első körben nem. Ő befelé forduló típus, sírt, kellett pár hónap, hogy megeméssze. De szeretjük egymást, mindketten szeretjük őt, és nem szenved kárt. Mostanra elfogadta. Szerencsére nagyon jól kijönnek Eszterrel, együtt járnak focizni, kosarazni, és mikor ott megkérdezte egy kissrác, hogy ő ki neked, azt felelte: az anyukám. Nem hívja anyának egyébként, de jól kijönnek.

A társadalmunk azt se nagyon tolerálja, ha az anya a gyerekétől távol él…

Zsófi: Ezért kaptam hideget-meleget, családtagoktól is, hogy milyen anya vagyok én, hogy otthagyom a gyereket. Akkor volt a legnehezebb, mikor először kimentem. Mikor először felültem a repülőre, azt hittem, kiszakad a lelkem és meghalok. Kinn nagyon sok kolléganővel találkoztam, akik egy-két gyereket otthon hagytak és kimentek külföldre. Nálunk egyértelmű volt, én két nyelven beszélek, a volt férjem sokkal idősebb és nem beszél nyelveket. A szállodaiparban kezdtem, aztán egy kertészetben dolgoztam Eszterrel. Úgy voltam vele, hogy mindig csak az adott napot kell túlélni, és közelebb leszünk ahhoz, hogy egyszer majd jó legyen. Otthon maradhattam volna és várhattam volna a segélyt, de ezt jobbnak láttam, így fenn tudtunk maradni.

Most van munkátok?

Zsófi: Igen, Budapesten azonnal találtunk.

Hogy jött a második gyerek gondolata?

Eszter: Én sokáig csak azt utat láttam járhatónak Magyarországon, hogy belekényszerítem magam egy házasságba a gyerek érdekében. Mindenképp szerettem volna családot, és Magyarországon akartam élni, nem gondoltam, hogy ezt együtt lehet.

Hogy jöttetek rá, hogy lehet gyereketek?

Eszter: Mikor hazajöttünk Angliából, elkezdtem az interneten nézelődni, találtam egy blogot, ahol két leszbikus anya spermabankból vállalt gyereket. Aztán rájöttünk, hogy még Magyarországon sem vagyunk egyedül, azóta meg rengeteg meleg és leszbikus családot ismerünk.

Honnan van gyerekük?

Eszter: Van, akinek donor apától, vagy társszülőségből, van, akinek jófejségből adott valaki spermát, vagy előző heteró kapcsolatból, esetleg örökbefogadással. Elkezdtük nézni a lehetőségeket. Először úgy gondoltuk, spermadonort választunk, és akkor nincs apa, nincs senkinek köze a gyerekhez rajtunk kívül. Aztán beszéltünk emberekkel, akik a társszülőséggel vállaltak gyereket. És rájöttünk, jobb, ha nem úgy kezdődik a gyerek élete, hogy neki valami nincs, ami a többieknek van. Úgy döntöttünk, legyen ismert az apa személye és vegyen részt a gyereknevelésben.

Egy gyerek mindig nagy döntés. Nálatok több előzetes tervezés kellett, mint máshol?

Eszter: Mindenképpen megfontoltabb döntés leszbikusként gyereket vállalni, sok beszélgetés kellett hozzá, sok szervezőmunka.

Zsófi: És hogy van-e jogunk dönteni a gyerekről. Mi ezt választottuk, hogy egy nővel élünk, de a gyerekről eldönthetjük-e, kitehetjük-e az ezzel járó diszkriminációnak.

Azt is le kellett tárgyalnotok, hogy ki fog szülni?

Eszter: Egyértelmű volt, mert Zsófika eldöntötte, hogy nem fog többet szülni, én meg akartam. Elkezdtünk hirdetéseket feladni, meg mi is néztük a hirdetéseket.

Mi volt a hirdetésben?

Eszter: Hogy harmincas, leszbikus nők vagyunk, keresünk egy apát, aki majd részt is vesz a gyerek életében, ezt feltettük meleg honlapokra.

És tömegek jelentkeztek?

Zsófi: Nem tömegek, de mindenféle emberek, volt köztük transzvesztita, alibiházasságot kereső és heteró is, meg olyan is, aki csak a magját szerette volna elszórni minél több helyre.

Azzal mi a baj, ha heteró az apa?

Eszter: Ebben benne van, hogy mi lesz, ha később alapít családot, lesz felesége, gyereke, és nem fog foglalkozni a közös gyerekünkkel.

Zsófi: Ki akartuk zárni, hogy valaki ezt szexhirdetésnek vélje. Ha heteró az apa, és Eszter szül neki egy gyereket, esetleg elkezd vonzódni hozzá, ezt is ki akartuk zárni, hogy ne okozzon semmilyen fennforgást.

Eszter: És ha esetleg úgy fordulnak a dolgok, hogy elkezdünk harcolni a gyerekért, egy heteronormatív társadalomban előnyt jelent, hogy az apa heteró, esetleg elveheti tőlünk a gyereket.

Egyértelmű volt, hogy csak mesterséges megtermékenyítés jöhet szóba?

Zsófi: Fel se merült, hogy más módon történjék.

Eszter: Szerintem a fiúkban sem.

Hány jelölt volt?

Eszter: Végül három szóba jövő jelölt volt. Elmentünk velük teázókba és beszélgettünk. Nem volt nagy választék. A legelső, akivel találkoztunk, nagyon szimpatikus volt nekünk, aztán egyszercsak eltűnt, többet nem vette fel a telefont, nem tudtuk elérni többet. A másodikkal az volt a baj, hogy ott volt a pasija is, aki nagyon nem volt szimpatikus. Ő nagyon harsány volt, hímsoviniszta vicceket mesélt.

Zsófi: Igen, a második pasi szimpatikus volt, vele minden rendben volt, de a párja nem keltett jó benyomást.

Eszter: Én nem mertem volna rábízni a gyerekemet úgy, hogy én nem vagyok ott, ezért egyből kizártuk őt. Zoli nem is a hirdetésre jelentkezett, hanem egy közös ismerős ajánlotta, de mondta, hogy kicsit alacsony, ezért őt sokáig nem hívtuk fel.

Zsófi: Zoli először béranyában gondolkozott, mert akkor csak az övé a gyerek, de aztán az ismerős beszélt rólunk, és végül ez a megoldás is érdekelte. A közös ismerős megfűzött és találkoztunk vele, ő nagyon jó benyomást tett, mintha rég ismertük volna egymást. Közeledtek az álláspontok is, és meg tudtunk egyezni.

Mennyire alacsony?

Eszter: Olyan 170 centis, nálam alacsonyabb De nagyon kedves.

Megállapodtatok rögtön a keretekben? Ki neveli, ki mennyit látja, ki mennyit fizet?

Zsófi: Nem, először csak randizgattunk, beszélgettünk, elmentünk korizni.

Fontos volt, hogy barátok legyetek?

Zsófi: Nem barátság, de szívesen legyen vele az ember. Eleinte sok időt töltöttünk együtt, ő is aludt nálunk, mi is nála. Mikor megszületett Hanna, ez kicsit felbolygatta a dolgokat, de aztán minden elsimult és most jó a kapcsolatunk együtt.

Miért bolygatta fel a dolgokat a szülés?

Eszter: Előtte csak tervezgettük, de aztán hirtelen ott volt a gyerek. Ő is megijedt, hogy mi elvesszük, mi is megijedtünk, hogy ő majd el fogja venni.

Zsófi: Kezdtünk anyatigrisként viselkedni.

Eszter: Nekem felbolydult a hormonháztartásom, tiszta hiszti voltam.

Hogy fogant Hanna?

Zsófi: Házi mesterséges megtermékenyítéssel.

Hányadikra sikerült?

Eszter: Elsőre. Naptármódszerrel néztük a peteérést.

Ki volt ott a szülésen?

Eszter: Zsófi és Zoli is ott voltak.

És mit mondtatok a kórházban?

Eszter: Fogadott orvosom volt, de ő olyan távolságtartó volt, hogy nem részleteztük, csak hogy ők fognak bejöni. A szülésznő tudta.

Miben maradtatok? Hogy Zoli néha meglátogatja a babát?

Eszter: Akkor voltak ezek a felbolydulások, hiszterikus állapotban voltam, Zoli szeretett volna ott éjszakázni, mi nem akartuk, de azt mondtuk, akkor jön látogatni, amikor akarja, és ha annyi idős lesz, hogy el lehet vinni, el is viheti. Gyakran jött, játszott vele, és lassan lecsillapodtak a kedélyek, ő is rájött, hogy nem akarjuk kizárni a gyerek életéből. Most Hanna 14 hónapos, Zoli már el tudja vinni ottalvósra is. Pénteken munka után szokta elvinni és szombat délután hozza vissza. Később majd egész hétvégére is elviheti, csak még reggel meg este szopizik a kislány, és félek, elapadna a tej. Most egy jó viszony alakult ki. Nem mondanám, hogy barátok vagyunk, mert nem töltünk együtt időt Zolival, de ha itt van, dumálunk, megkínáljuk ezzel-azzal.

Mit fogtok mondani Hannának?

Eszter: Erről azt olvastuk, hogy mindig az életkorának megfelelően kell elmondani, de nem szabad hazudni.

Zsófi: Ha mi hazudunk neki, ha mi azt az érzetet keltjük benne, hogy ezt szégyelljük, akkor ő hogy fogadja el?

Akkor elmondjátok, hogy Zoli az apja és ti egy pár vagytok?

Zsófi: Igen. Most mindkettőnket Anyának hív, erre mi is szeretnénk valami megoldást találni.

Anya és Mama?

Zsófi: Ez jó ötlet. De már volt olyan kérdés egy barátnőmtől, hogy én vagyok-e az apa. Nem, Árminnak a volt férjem az apja, Hannának Zoli az apja.

Jogilag nincs közötök egymás gyerekéhez?

Zsófi: Most, hogy élettársak vagyunk, nevelőanya a státuszom, de ha bejegyzett kapcsolatban fogunk élni, mostohaanya leszek. Az apák elsőséget élveznek a mi jogainkkal szemben.

Mi történik, ha szétmentek? Mindenki viszi a maga gyerekét?

Zsófi: Technikailag igen. Nyilván lenne láthatás, de ki-ki vinné a sajátját.

És Zoli?

Eszter: Zolival jogilag össze vagyunk kötve a gyereken keresztül, ha megromlana a kapcsolat, akkor is joga van látni.

Vele mit fektettetek le?

Zsófi: A gyerek az ő nevét viseli, tett apasági nyilatkozatot. Elviheti, amikor akarja, akartunk írni egy megállapodást, de ez úgyse kötelez.

Fizet gyerektartást?

Eszter: Nem. A pelenkát veszi, mást nem. Ezen lehetne veszekedni. De nekünk akkor is kéne gyerek, ha a Zoli nem is lenne, ha bármit hozzátesz, az csak jó. A spermadonor se fizetne. Fontosnak tartjuk, hogy vele is legyen kapcsolata a Hannának. Főleg, ha már ennyit rááldoztunk. Ez eleinte sokkal bonyolultabb volt, mintha csak mi lennénk. Zolival és a családjával, a szüleivel mindenben egyeztettük, vendégül láttuk őket is, sok macera volt.

shutterstock 388057384

Mit szól mindehhez a világ?

Zsófi: A szomszédok nem kérdeztek semmit, sok korunkbeli lakik itt, valószínűleg levágták a szituációt, de jó velük a kapcsolatunk. Mi egyébként nem titkoljuk, de kérdés nélkül nem kötjük az orrukra. De aki járt már a lakásunkban, az rájöhet, hogy mi együtt alszunk, mert máshol nincs hely.

És mások mit szóltak?

Eszter: A legnehezebb a család torkán volt lenyomni. Én nekik elég soká mondtam el az egészet, akkor, mikor visszajöttem Angliából.

De előtte is voltak lánykapcsolataid.

Eszter: Voltak, de arról nem beszéltem, ők sem akartak róla tudni. Nehezen fogadták el, tele voltak kétségekkel, félelemmel, attól is, ez rájuk nézve milyen lesz. Anyukám pedagógus, neki ez csőd, hogy meleg a gyereke.

Zsófi: Akarta vinni pszichológushoz, templomba, paphoz…

Eszter: Ő az a korosztály, aki nem vesz erről tudomást. Azt mondja, őt nem zavarja, ha más meleg, csak az ő gyereke ne legyen az. Aztán ezen túlléptünk, az megint egy sokk volt nekik, hogy jön Hanna. Aztán megszületett Hanna, ők is látták, hogy ez így működik és nincs semmi baj vele, akkor elfogadták, most hetente jön ide anyukám, játszik Hannával, mi is járunk hozzájuk hétvégeken.

Zsófi: Ebben nagyon sokat segített Zoli. Velem szemben ellenségesek voltak, de Zolit rögtön elfogadták, mert ő egy férfi.

Elfogadták az életedet is?

Eszter: Megbarátkoztak vele nagyjából.

Zsófi. Mikor kiderült, hogy Eszter leszbikus, akkor én voltam a főgonosz, mindennek az okozója.

Eszter: Pedig előtte már megismerkedtek és akkor nagyon jóban voltak, csak még nem mondtuk, hogy mi van köztünk. Mikor kiderült, megborult anyám belém vetett hite, hogy akkor én mindenben hazudtam, nem is volt semmi igaz.

Zsófi: Egy ideig nem is akartak engem látni. Aztán az első karácsony volt az áttörés, mikor Eszter már terhes volt. Mostanra rendeződött a viszony, puszit adnak, beszélgetünk, most már egyre jobb lesz szerintem.

Azáltal, hogy gyereketek van, több embernek kell elmondani a köztetek levő viszonyt?

Eszter: Mintha az egész élet egy coming out lenne. A védőnőnek elmondtam, a gyerekorvosnak nem. Most áruljuk a lakást, jönnek ingatlanközvetítők, nekik is elmondjuk, nem mintha rájuk tartozna, csak hogy értsék, miért így élünk. Mikor vettük az autót, az okmányirodában nem értette meg a hölgy, miért akarunk mi ketten közösen autót venni.

Zsófi: Pláne, hogy én a férjezett nevemet használom.

És ez baj?

Zsófi: Ha bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítünk, akkor vissza kell változtatni, akkor visszaveszem a lánykori vezetéknevemet.

Eszter: Nagyon akarta tudni, és a végén elmondtuk. Ja, Hanna is ott volt a kezünkben. De egyre könnyebb elmondani.

Ért bármilyen diszkrimináció, bántás titeket?

Zsófi: Nem igazán érezzük. Nagyon sokszor fel se tűnik az embereknek, ha négyesben is jelenünk meg a játszótéren, nem jönnek rá, hogy mi a helyzet.

Eszter: Nem az a lényeg, hogy félismerősök mit mondanak, aki nem akar tőled semmit, azt nem fogja érdekelni. A család az, akiket ez bánt. Velük volt nehéz.

Az oviban majd megmondjátok?

Zsófi: Akik már idősebb gyereket nevelnek, azt mondják, az a tiszta sor, ha ez elején letisztázod az óvónőkkel, minden csoda három napig tart. Ezért is járunk szivárványcsaládos találkozókra, mert tudunk meríteni a többiektől. De Ármin iskolájában nem mondtuk el.

És ha átjön egy haverja?

Zsófi: Nem jött még át.

Akkor kicsit szégyelli.

Zsófi: Igen. Egyszer majdnem átjött egy osztálytársa, akkor gondolkoztam rajta, hogy beszélek az osztályfőnökkel, hogy ha előjön a téma, akkor tudja mire vélni. De aztán nem jött át, nem láttam szükségét, hogy belemenjünk, pláne, hogy mindjárt elballag a nyolcadikból.

Eszter: Ő nem akarja ezt vállalni.

Lesz még gyereketek?

Zsófi: Felmerült már. Eszter nagyon szeretne még egyet, egyébként én is, de talán jó ez így, ahogy van.

Még több történet gyerekekről, gyermekvédelemről a http://gyereksorsok.hu/ blogon olvasható.

Blogmustra