SZÜLŐSÉG

20 dolog, amitől tuti dührohamot kap a kamasz

2016. március 29., kedd 16:29

Amint az ember arra mer gondolni, hogy milyen boldog is az élet a kamasz gyerekével, a kölyök abban a pillanatban elkezdi forgatni a szemét és kitör belőle a megmagyarázhatatlan harag. Ismerős? Nos, a klinikai pszichológus, aki tinikkel dolgozik vagy húsz éve, és maga is egy kamaszgyerek édesanyja, összegyűjtötte a Hufftington Postnak, hogy mik azok az okok, amiktől menetrend szerint megérkeznek a váratlan dühkitörések.

Először is persze azért, mert a gyerek tini, és mint ilyennek, érzelmektől vezérelt tinédzser agya van. Másrészt pedig, mert a szülő ehhez hozzáteszi magát, a saját gondolatait, viselkedését és jól irányzott beszélgetéseit, amelyek meglehetősen hirtelen képesek elindítani egy érzelmi örvényt, melynek a legalján egy ránk vágott ajtót találunk, és lehet, hogy még azt is hozzáteszi, hogy „te ezt nem értheted”.

shutterstock 176638493

Vessünk csak egy pillantást az okokra, amelyek kiváltják a tinik haragját. Semmiképpen sem szeretnénk azt sugallni, hogy költözzön csak el nyugodtan otthonról arra a pár évre, amíg a gyerek fel nem nő, vagy váljon azzá a szülővé, aki a következő 4-5 évben egy szót sem szól. Helyette megpróbáljuk megvilágítani, mik azok a dolgok, amelyektől a gyermek rendre elveszíti a hidegvérét. Azon vagyunk, hogy megérthessük, mi is zajlik le a sarjban, amikor együtt vagyunk vele. 

Tehát, itt a lista: melyek azok a dolgok, amiktől a kamasz megvadul. Persze nem teljes, bármikor, bármivel bővülhet.

  1. A kamaszok dühbe gurulnak, ha a szüleik félreértik őket.

  2. Szörnyen mérgesek lesznek, amikor a szüleikről kiderül, hogy teljességgel fogalmatlanok. Az anyja (apja) vagy, tehát szerinte nyilvánvalóan nem értheted, hogy mi zajlik éppen az életében, viszont elköveted azt a borzalmas hibát, hogy úgy véled, mégis. Szégyelld magad a pökhendiségedért!

  3. Hiszed vagy nem, képesek dühösek lenni akkor is, amikor érted aggódnak. Na jó, ez tényleg meredeken hangzik. Szóval, nem igazán tudják, hogy hogyan fejezzék ki az aggodalmukat, úgyhogy jöhet az alapértelmezett érzelem: a düh. Hát hurrá.

  4. Azzal mondjuk, nem árulunk el titkot, hogy mérgesek, ha beégetjük őket. Nos, beégetésnek számít, ha úgy próbálsz viselkedni, mint egy tinédzser, úgy öltözöl, mint egy tinédzser, és/vagy a tini szlenget használod. Nem fog szólni, de azt akarja, hogy a szülője legyél, és ne a barátja. Amúgy neked is volt lehetőséged tininek lenni egykor…

  5. Ezt elég nehéz lesz elhinni, de a kamaszok borzasztóan megharagszanak magukra, ha csalódást okoznak a szüleiknek. Erre mit csinálnak? Elkezdenek a szüleikre haragudni. Valójában a tinik semmit sem szeretnének kevésbé, mint csalódást okozni a szüleiknek. Talán nem hiszed, de így van.

  6. Roppant bosszúsak tudnak lenni, ha elkezdik őket a testvéreikhez hasonlítgatni. Ettől rögtön úgy érzik, hogy kár a gőzért, hiába erőlködnek.

  7. Ez most egy eléggé fontos pont. Szóval, ha rosszat mondasz a barátairól, iszonyú mérges lesz rád. Méghozzá azért, mert a barátaikhoz képest határozzák meg saját magukat. Ha kritizálod a barátját, az olyan, mintha őt kritizálnád. Ez egy eléggé ingoványos terület, jobb nem odatévedni!

  8. Nagyon kérlek, ne legyen a tizenéves gyereked a bizalmasod, akármilyen érettnek is tűnik. Egyszerűen nem állnak készen, hogy hordozzák a bajaidat. Jusson eszedbe, hogy még gyerekek, és nem tudnak mit kezdeni a helyzettel!

  9. Ha valami miatt magukban bosszankodnak, na, az is könnyen haragba fordulhat egy tininél. Egyszerűen mert az könnyebb nekik.

  10. A depressziós tini is gyakran látszik dühösnek, főleg a fiúk nyomják ki magukból így a szomorúságukat. Tartsd rajta a szemed, főleg, ha már napok óta tart, és figyeld, hogy változott-e a viselkedése!

  11. A tinik iszonyú mérgesek tudnak lenni, ha az exházastársadról beszélsz. Lehet, hogy neked a volt férjed, vagy a volt feleséged, de neki nem csak a volt szülője, ezt nem árt észben tartani.

  12. Attól meg aztán végképp kikelnek magukból, ha megpróbálod helyettük megoldani a problémájukat. Ez azt jelenti számára, hogy kételkedsz benne, miközben ő azt szeretné, ha bíznál benne, nem pedig kételkednél.

  13. Egyáltalán nem értékeli, ha kedvencedként kezeled. Ezzel megkülönbözteted őt a testvéreitől, ami nem feltétlenül jó neki. Normális, ha egyik gyerekedet éppen jobban bírod, mint a másikat, ez ugye sok mindentől függ, például az aktuális viselkedésüktől is, de arra azért érdemes vigyázni, hogy ezek az érzelmeid ne látsszanak rajtad egyértelműen.

  14. NE hívd fel a tanárját! Mérgesek lesznek miatta, mivel a legtöbb tini azt szeretné, ha a szülei egyáltalán semmilyen kapcsolatban sem lennének a tanáraival, hacsak nem feltétlenül szükséges. Képzeld már el, hogy anyád vagy a férjed/feleséged felhívja a főnöködet, megvan? Na jó, kissé sántít a hasonlat, de azért érted, ugye?

  15. Megőrülnek, ha azonnal rárontasz a kérdéseiddel, ahogy belép az ajtón: milyen napod volt? Ez kicsit furcsa, mert legtöbben örülnénk, ha a párunkat ennyire érdekelnék a dolgaink, és figyelmesen hallgatná a válaszainkat, de egy kamasz máshogy működik. Ő ebből azt hallja ki, hogy "milyenek a jegyeid?" Ráadásul a napjának nincs vége azzal, hogy hazaért. Hagyj neki egy kis időt, hogy leülepedjen a nap, aztán kérdezz!

  16. Annak ellenére, hogy általában csak pillanatokig tart, a kamaszok semennyire sem tolerálják a szüleik intenzív érzelemkitöréseit. Idegesek lesznek, és berekesztik a társalgást, mivel náluk mindez úgy csapódik le, mintha a szüleik képtelenek lennének kézben tartani a dolgokat. A tinik gyakran panaszkodnak, hogy a szüleik könnyen bepöccennek, úgyhogy törekedni kell rá, hogy csak magányosan jöjjünk ki a sodrunkból, és beszélgetések során uraljuk saját érzelmeinket. Értem én. Nem könnyű.

  17. Ha a kölyök elárulja neked a titkát, azt semmiképpen se add tovább! Egy becses információt bízott rád, kezeld is akként!

  18. Ne pletykálj! Tudom, emberi dolog, de a tinik elég érzékenyek rá. Úgy érzik, hogy kritizálod, bírálod őket, amitől csalódottak és szomorúak lesznek.

  19. Ne tarts haragot, és hagyd a mosolyszünetet! Ezzel nemcsak feldühíted őt, de összetöröd az érzékeny kicsi szívét is. Ezzel együtt tartsd szem előtt, hogy te vagy neki a legfontosabb példa, és ugye semmiképpen sem szeretnéd, ha ő is így viselkedne?

  20. Végül pedig próbáld meg kikövetkeztetni a testbeszédéből, hogy mikor áll készen arra, hogy befejezzen egy beszélgetést. Nem fogja mondani, hogy mikor érzi lezártnak a beszélgetést, de a testbeszéde mindennél hangosabb. Ha sikerül elkapni a pillanatot, akkor valószínűbb, hogy a társalgás jó véget ér, és nem valami mindenki számára irritálót.

És akkor ezzel végeztünk is, gondolják át az olvasottakat, és ha akarják, kommenteljék ide, hogy mi a véleményük, és mik a tapasztalataik, mitől kap dührohamot egy kamasz?

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2016.03.29 16:50:01toportyánféreg

    21. eladod tudta nélkül - az egyik - veséjét

  • 2016.03.29 19:06:02Michel Djerzinski

    Kedves Primilla! Engem a magadfajta senkiházi, tudálékos kurvák gurítanak dühbe, akik hangzatos és alpári címekkel vadásznak a klikkekre. "Felbaszod..." Gratulálok! És mióta tegedőzünk?

    Hülye picsa.

  • 2016.03.29 19:37:25zizi77

    A címlapra tényleg ezzel a címmel kellett kirakni?

  • 2016.03.29 19:41:08Androsz

    Arról szerintem az Index bunkói tehetnek, nem a cikkíró.

  • 2016.03.29 20:28:36Michel Djerzinski

    Androsz
    "Arról szerintem az Index bunkói tehetnek, nem a cikkíró."

    Lehet, de azért ez életszerűtlennek tűnik (a tévedés kockázatával). Kétlem, hogy a divany.hu-n amúgy nem ritkán egész tartalmas és nívós cikkek szerzői nem tudnak arról (előzetesen vagy utólag), hogy ki, mikor, milyen kontextusban hivatkozik egy-egy írásukra. Ha mégis így áll a dolog, akkor ezúton megkövetem "Primillát".

  • 2016.03.29 20:29:37Mrs. Jackman

    Sztem attól, h minden szirszaron felcseszik magukat, még nem jelenti azt, hogy mindent tolerálni kellene. Nyilván az ember ne akarjon a szülő úgy viselkedni, mint aki 15 éves, de igenis sztem eljöhet a pillanat, amikor valakinek nincs kedve beszélni a gyerekével, mert az mérhetetlenül tapló volt.

  • 2016.03.29 20:30:38sántakígyó

    Sokszor gondoltam már arra, hogy a díványnál nincsen lejjebb, de sajnos tévedtem :(

  • 2016.03.29 20:41:57YoDawg!

    Michel Djerzinski: Abszolút egyetértek! Tökéletesen megfogalmaztad mit érzek, magam sem tudtam volna pontosabban megfogalmazni! Többször idetévedek a nyomorult indexről és már ott tartok hogy a cím alapján rögtön tudom hogy primilla a szerző. Ilyen és ehhez hasonló förtelmesen ostoba, modoroskodó, semmitmondó szemetet nem tudom hogy képes valaki egy ilyen olvasott portálon megtűrni?! Többször kifejtettem már nem tetszésemet, sajnos hasztalan. Egyébként ajánlom a "szerző" további cikkeit (technológia vs. gyerekek egy digitális analfabéta szemszögéből és egyéb agymenések) is ha szeretnéd hogy ledobja az agyad az ékszíjat.

  • 2016.03.29 20:51:02Primilla

    YoDawg! : A cikk egy fordítás a Hufftington Postból, az eredetit egy kamaszokkal foglalkozó klinikai pszichológus írta, amint az rögtön az első bekezdésben olvasható. Az Index címlapra nem a szerző által adott cím kerül ki. Köszönöm, hogy figyelemmel kíséri a munkámat. Üdvözlettel, Primilla

  • 2016.03.29 20:52:24YoDawg!

    Sajnos úgy tűnik ez a cél, rombolni a közízlést a népet teljesen elbutítani az ilyen és ehhez hasonló minősíthetelen, minden konstruktivitást és intellektust nélkülöző click-bait bulvár-idiotizmussal. Lassan már nincs olyan cikk ezen a nyomorult portálon ami nem úgy kezdődik hogy 5 tény vagy 20 kérdés vagy 912839128 pont vagy akármi... könyörgöm... az embernek széthullik az agya a hazai oldalaktól lassan..

  • 2016.03.29 20:57:02Michel Djerzinski

    Primilla: Ezúton elnézést kérek még egyszer, nem állt szándékomban goromba lenni (sem személyesen, sem általában), de az öncélú, hatásvadász alpáriság nagyon irritáló. És igen, ez az, amit az Indexben rühellni lehet és vitathatatlanul kontraproduktív. További sok sikert kívánok Önnek és a divány.hu szerzőinek.

  • 2016.03.29 21:00:14Primilla

    Michel Djerzinski: köszönöm.

  • 2016.03.29 21:12:25Michel Djerzinski

    Primilla: :)

  • 2016.03.29 21:58:15Mrs. Jackman

    YoDawg!, baszki, akkor ne olvasd. Én se olvasom a Bayer Zsoltot, mert utálom. Ha neked nem jön be egy szerző, akkor csak kattints tovább. Ki a fene kényszerít arra, hogy elolvasd?

  • 2016.03.29 22:23:39trev

    Jó cikk, tetszett. :-)

  • 2016.03.29 22:25:44trev

    YoDawg: "Egyébként ajánlom a "szerző" további cikkeit (technológia vs. gyerekek egy digitális analfabéta szemszögéből és egyéb agymenések) is ha szeretnéd hogy ledobja az agyad az ékszíjat."

    Ahhoz először agyat kéne növesztened, azzal a másik barommal (Djerzinski) együtt. :-)

  • 2016.03.29 22:58:21György Berta

    Kedves Primilla!
    Elég "kultúráltak" a hozzászólások. Remélem helyén kezeli azokat. A cikk pedig aktuális, jó. Sok dologgal találkozom én is. A megoldás pedig olyan, ami egy kis akarattal, empátiával könnyen megvalósítható. Nincs is bajom a kamasz lányommal. Remélem így is marad. Persze van gond bőven, de megbeszéljük, megoldjuk. Hogy ehhez van egy kis praktikum? Ezt hívom empátiának. .... Szóval a cikk jó. Aki pedig ilyen "intelligensen" kritizál, annak más csatornát javasolok. Biztosan a tini gyereke is egyetért az intelligens szülőjével, és a doktorija után boldogan anekdotázik majd ezekről az évekről. Az érintettek most biztosan puffognak és talán meg is verik a gyereküket estére. Az biztos bejön. Nekik. Primilla, hajrá, biztosan vannak akik számára hasznosak a cikkei. A sok intelligens kőművessel meg ne törődjön.
    Üdv: gyuri

  • 2016.03.29 23:07:42Primilla

    György Berta: Köszönöm. Lassan hozzáedződöm :).

  • 2016.03.30 02:15:41vacsad

    A szokásos színvonalhoz képest ez még egy viszonylag értelmes cikk is, nyugalom emberek.

  • 2016.03.30 07:04:27Angyal Balázs

    Meglep ez a hőbörgés itt a komment szekcióban. Kicsit olyan, mintha sokat támadva éreznék magukat. Ezeknek a hozzászólóknak érdemes lenne elgondolkodni, hogy tényleg a szóhasználat, a stílus váltotta-e ki belőlük ezt az indulatot vagy inkább csak nehéz szembesülni a saját kudarcainkkal.

    Én nem vagyok szülő, de már a kamaszkorom is messze szállt, ráadásul bentlakásos iskolába jártam 14 éves koromtól tehát nem mondanám, hogy a kamaszkorom sérelmei miatt nem tudok azonosulni a szülők álláspontjával.
    Magyarán érzelmileg nem vagyok involválódva, de át tudom érezni mind a két oldal problémáit.
    És így objektíven szemlélve: ennek az írásnak nincs a stílusával semmi baj.

  • 2016.03.30 08:29:47YoDawg!

    11110000: Igaz, ha már külföldi oldalakról származnak a cikkek akkor legalább lehetnének színvonalasabbak válogatva.

    Trev: Miért kell ostobaságokat írni? Ez a stílus bejön az óvodás csoportodban?

    Mrs. Jackman: Valóban, de attól még hogy egy probléma felől elfordítod a fejed sajnos nem fog megszűnni. Egyszerűen arról van szó hogy hangot adtam nem tetszésemnek, mert nem tetszik, hogy egy ilyen látogatott portál mint az index.hu vagy divany.hu ilyen mélységekbe süllyed. Kezdve a "felbaszott agyú" tinédzserekkel, "unikornisszarral" továbbá a "cuki pornósokkal", "vaginális sörrel", a "kanolnám az új sunáznám" és az egyéb indexes fertővel melyek véleményem szerint különösen a kiskorúakra veszélyesek.

    Továbbá még szerettem volna megjegyezni, hogy nem Primilla személye ellen irányulnak irományaim és felismerem hogy nem ő áll a "felbaszott" főcím mellet, sőt mint feljebb vázoltam frusztrációimat nem is kizárólag az ő cikkei táplálják. Egyszerűen csak úgy gondolom kötelességem figyelmeztetni szeretett honfitársaimat, hogy ha sokat olvassák az index.hu-divany.hu-velvet.hu családot le fog épülni az agyuk.

    Örülök, hogy többen is osztják véleményemet, nyilván akinek ez a színvonal kielégítő és pozitív élményt nyújt az nyugodtan hagyja figyelmen kívül a kommentjeimet.

  • 2016.03.30 08:52:56Michel Djerzinski

    trev: rólam szállj le. Ha gondod van velem, személyesen mondd a barmot az arcomba. Ezt megteheted akkor, ha itt visszajelzel és küldesz egy emailcímet. A többit emailben egyeztetjük.

  • 2016.03.30 08:54:59Michel Djerzinski

    György Berta, azaz gyuri: ahhoz, hogy az ember kultúrember benyomását keltse, nem elég annak látszani, annak is kell lenni. A kulturált rövid u, mindkettő. Meg úgy általában is, nem árt, ha az ember tud helyesen írni. Magának ez (s)nem megy. De hajrá!

  • 2016.03.30 09:23:49György Berta

    Michel-nek, szeretettel: megfogtad a lényeget. Vesszőhiba. Figyelmes és intelligens vagy. Gratulálok.
    Egyébként telefonon bepötyögni szöveget, úgy, hogy a szótár is beleszól, nem egyszerű. De mindegy, bunkó vagyok, elütöttem egy ékezetet. Milyen szerencse, hogy a kedves, udvarias olvasó felhívja erre a figyelmemet. Máskor jobban vigyázok.

  • 2016.03.30 09:33:04György Berta

    Egyébként mindenkinek: ha nem tetszik a cikk, akkor írd le hogy nem tetszik. Vagy írd le, hogy szerinted nem jó. De ne legyetek ennyire egyszerűek.

  • 2016.03.30 11:27:15HgGina

    Fostalicska.

  • 2016.03.30 12:48:42w a s d

    20 dolog, amivel felbaszod az "úri" közönség agyát. :D

  • 2016.03.30 13:21:20Garin

    @Mrs. Jackman:
    A gyerek a szülei tükörképe. Ha valaki azért nem akar beszélgetni a gyerekével, mert az tapló volt, akkor jobb ha először magába néz.

    @Primilla:
    Jó ez a 20 pont, egybeesik a tapasztalatimmal. :-)

  • 2016.03.30 13:47:32szvsz

    Ezt a 5z@rt

  • 2016.03.30 14:57:46HoIsDe

    mennyire lehet már érett személyiségű az a cikkíró, aki egy mainstream online folyóiratban gyereknevelési rovatban a trágárkodást mindjárt a címben kezdi?

    Kedves Primilla! Gratulálok, baszod, remélem a te gyereked kurva mocskos pofájából is röpködnek kifelé a kibaszott trágár bazdmegek. Hülye picsa.

  • 2016.03.30 15:24:51Primilla

    HolsDe: Mint azt már pár kommenttel följebb írtam, az indexes címhez semmi köze a szerzőnek. Köszönöm a gratulációt.

  • 2016.03.30 21:52:13Májkül

    Jó a cikk!
    Szomorú, hogy néhány primitív kommentelő csak írni tud, de olvasni és azt értelmezni már nem.

  • 2016.03.31 13:28:42zizi77

    Primilla, és tényleg nincs beleszólásod, hogy mit írnak a Te cikkedhez a címlapra? Hát én ezt így biztos nem vállalnám.

  • 2016.03.31 14:37:21uggyanmar

    Engem sokkal inkabb az lep meg,h az szamit ujsagirasnak, h mindenfele utanajaras nelkul leforditja mas munkajat. Amugy szerintem is eleg vallalhatatlan cikkeket "ir" ez a szerzo, nala mar csak az a noci volt jobb aki kivitte az egesz peteputtyat nemetorszagba es utana itt dicsekedett h kindergeldbol meg a ferje holanc-benzin bizniszebol elnek...en is nemetorszagban elek jo reg ota de en legalabb ertelmisegi vagyok es soha egy centet nen fogadtam el az allamtol, az ehhez hasonlo bevandorlokat a nemetek igencsak utaljak.

  • 2016.04.02 08:49:20fda

    Na az ilyen semmirevaló irományokra kellene kivetni az internetet. Hiszen teljesen feleslegesen terheli csak a hálózatot, amikor valaki tévedésből rákattint.

  • 2016.04.02 08:50:22fda

    Elnézést, elgépeltem az előző hozzászólásomat:

    Na az ilyen semmirevaló irományokra kellene kivetni az internetADÓT. Hiszen teljesen feleslegesen terheli csak a hálózatot, amikor valaki tévedésből rákattint.

  • 2016.04.02 22:27:10retinax

    Fda: tévedésből? Bedőltél a 20 dolog... címnek? Sose szégyelld :D. Természetesen tudományos cikkeket keresel a Díványon, csak most így sikerült.

  • 2016.04.03 10:53:13randomgenerator

    várjuk a következőt, "10 dolog amitől primitív káromkodásba kezd az egyébként természetesen úrhölgy / úriember kommentelő"

  • 2016.04.03 12:38:43lyken

    "Engem a magadfajta senkiházi, tudálékos kurvák gurítanak dühbe"
    Ezt a stílust légyszi ne itt. És akkor elnézést se kell utána kérned amiért alpári voltál.

  • 2016.04.03 15:36:58Zoé Varga

    Kedves akárki aki épp olvassa a kommentem!
    Elolvastam ezt a cikket és nem bírom ki, hogy ne írjam le a véleményem. Tapasztalatom szerint (saját magamon) van néhány dolog amiben ez a cikk sántít. Nem is kevés. Én tinédzser vagyok, így hát próbáltam saját szemszögemből értelmezni az olvasottakat, de valahogy nem sikerült. (14/L)

    1.Nem feltétlen, emberek vagyunk, hibázhatunk. Ha véletlen félreért valamit nem harapom le a fejét.
    2.Ez....Miért ne értené? Hiszen ő is volt kamasz. Tanácsot tud adni, hogy hogy kezeljem a helyzetem, amit nem tudok megoldani.
    8.Ezt nem értem. De tényleg. A jó kapcsolatok (bármilyen) alapja a bizalom. Nem kell minden apró részletet megosztani, de mindkét félnek jólesik, ha érzi, hogy megbíznak benne. Ha az anya/apa bizalmatlan, hogyan várja el hogy gyermeke bizalommal forduljon felé?
    12. Ezt a 2. pontnál leírtam. Tanácsoz tudnak adni. Néha szükségünk van a segítségre. Sokkal rosszabb bele senyvedni a problémákba és nem kapni segítséget. De csak akkor van a tanács szükség mikor kérjük.
    14. Nem. A szülőnk nem az alatvalónk. Ő a SZÜLŐNK. Lehetősége van, sőt kötelessége tudni a jegyeinkről, arról mi történik velünk az iskolában/azon kívül. Ha fel akarja hívni a tanárunkat , mert kiváncsi a jegyeinkre, csak amiatt nem teszi mert félne, hogy megharagszik a gyereke? Ez hülyeség! A szülő "uralkodik" nem fordítva!!

    Ennyi lenne, örülök ha segíthettem valakinek. És kérlek ne hódoljatok be a gyerek akaratának, mert ott tipor el ahol csak tud. Néha keménynek is kell lenni. :)

  • 2016.04.03 18:33:19Kong.Kinga

    "Engem sokkal inkabb az lep meg,h az szamit ujsagirasnak, h mindenfele utanajaras nelkul leforditja mas munkajat."

    Minek utánajárni, 1 napig éél a cikk, aztán megy a süllyesztőbe.

  • 2016.04.04 02:14:03Körömcsiga

    Nesze semmi, fogd meg jól.

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta