Emigráltunk: egy mesevárosban teljesedett be álmunk

Az annak idején 24 óra leforgása alatt megtalált, mindenféle keresetigazolás nélkül kibérelhető freitali lakás azonnal a szívünkhöz nőtt: ott kezdtük el németországi életünket négy gyerekkel és egy macskával. De a három szobás kecó már a kezdetekkor szűknek tűnt ennyi embernek, és ahogy teltek a hónapok, egyre kisebbnek éreztük a szobákat, és egyre sürgetőbbnek a költözést egy tágasabb bérleménybe.

Tavaly tavasszal végül elkezdtünk szemezgetni a hirdetésekkel: a cél egy 5-6 szobás, világos, teljesen felújított, pincés, lehetőleg saját kerttel, saját parkolóhellyel rendelkező lakás volt ugyanabban a városban, ám csalódnunk kellett.

Hónapokon át kutattunk a környéken egy nagycsaládnak való lakóhelyet, de már az alapfeltételeknek megfelelő, 100 nm felett ingatlant sem találtunk, maximum luxuskategóriában, megfizethetetlen árban (értsd: 2000 eurótól), vagy pedig felújítandó tanyát. Rá kellett jönnünk, hogy ha olyan kényelmes fészket akarunk magunknak, ahonnan nem akarunk/nem kell a következő években elköltözni, azaz megfelel annak, hogy hosszútávra berendezkedjünk, akkor bizony kintebb kell tolni a határvonalat. Ez egy másik várost, és jó sok fejtörést jelentett. 

Bár magához Freitalhoz nem ragaszkodtunk, a gyerekek iskolája miatt át kellett rágnunk a dolgot, ráadásul a férjem cégének üzlete is ott volt, a költözés egyértelműen a telephely költöztetésével is járt. Szerencsére a kölykök még nyelvi előkészítőben tanultak, teljes integrálás előtt álltak, vagyis a következő évben úgyis egy új osztályban kezdtek volna, így a váltás lehetősége nem jelentett problémát számukra. Az apjuk is hajlandó volt nyakába venni a céget és továbbállni, úgyhogy nem maradt más hátra, mint egy megfelelő várost egy megfelelő lakással kiválasztani. 

Meissen szerelem volt első látásra.

A szász kisváros minden kétséget kizáróan a legszebb ebben a tartományban, romantikus hangulata és a meisseni porcelánnak és bornak köszönhető nemzetközi híre miatt turisztikai központ. A dóm alatti, kávézókkal, cukrászdákkal teli óváros macskaköves utcáin pezseg az élet, sorra váltják egymást a fesztiválok és szabadtéri koncertek, van színház, mozi, zeneiskola. Az Elba mentén a kb. 25 kilométerre fekvő Drezdáig bicikliút kedvez a kerékpárosoknak, de a túrakedvelőknek is van bőven kiépített gyalogút a városka sziklás, vagy épp szőlőhegyeire. Egyéb kikapcsolódásra vágyóknak ott az élményfürdő, kisebbeknek az állatpark. Egyszerűen ideális családosoknak. Ideális volt nekünk. 

A harmadik megnézett lakásra azonnal lecsaptunk. Egy 140 nm-es loft kecóról (régi gyárépületből létrehozott ingatlan, hatalmas térrel és belmagassággal, hatalmas boltíves ablakokkal) van szó, napfényes, tágas, igény szerint felhúzható vagy lebontható belső falakkal, bővíthető alapterülettel, pincével, óriási terasszal, a lakóparkhoz tartozó saját parkolóval, udvarral, játszótérrel. Az ingatlanos még arra is szemrebbenés nélkül rábólintott, hogy mindenféle plusz járulék nélkül három hónapig foglalja nekünk a lakást - a freitaliban ugyanis ennyi volt a felmondási idő. Ősz óta élünk itt, és bár mi még földre dobott matracokon alszunk a hálószobánkban, szép lassan sikerül teljesen bebútoroznunk és otthonossá tenni a lakást. 

A gyerekek sikeresen felvételt nyertek Meissen egyik legjobb középiskolájába úgy, hogy a nyelvi előkészítőnek hála félelem- és kudarcmentesen integrálta őket a német oktatási rendszer. Kiemelkedően teljesítenek, egyes tantárgyakból a legjobbak között vannak. Egy év után már folyékonyan beszélték a nyelvet. 16 éves fiam katonának szeretne továbbtanulni, a kisebbiket a jog és a pszichológia érdekli, míg a lányom orvos akar lenni. Meissen ebből a szempontból is jó választásnak bizonyul, a közeli Drezdában ugyanis ott a Bundeswehr, az egyetem pedig a hallgatók száma szerint és a szakirányok száma szerint is a legnagyobb Németországban, mindenki megtalálja a magának való tantárgyakat. Az ő jövőjük biztosítása volt a cél, dolgozunk rajta ezerrel.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek