Mennyi cukor hat úgy a gyerek agyára, mint a bántalmazás? Kiszámoltuk!

Egyelőre még csak állatkísérletekben mutatták ki, hogy a cukor ugyanúgy károsítja a fejlődésben lévő agyat, mint a bántalmazás, ami jó hír, mert van remény, hogy a gyerekekre nem ugyanígy hat. A rossz hír viszont az, hogy nagyjából napi két túró rudival ki is meríti a gyerek a még egészségesnek mondható hozzáadott cukor-bevitel keretet.

A cukorfogyasztás egy új kutatás szerint, amit kölyökpatkányokon végeztek, lehet olyan káros hatással az agyfejlődésre, mint a korán megélt extrém stressz, a bántalmazás. A bántalmazás pedig úgy hat az agyra, hogy csökkennek a kognitív kontrollfunkcióik, a stressztűrő képesség, a bántalmazott gyerekek hajlamosabbak lesznek később a mentális betegségekre, gyakoribb náluk a szorongás, a depresszió, az elhízás és a droghasználat is.  

Vajon tényleg ugyanezt tenné a gyerekekkel is a cukor? Ami azt jelentené, hogy a szervezete számára mindegy, hogy ütik-e, vagy édességgel tömik a gyereket?

És egyáltalán mennyi cukor számít „túl soknak”, mi az a mennyiség, amivel a szervezet még gond nélkül megbirkózik, és mi az a mennyiség, ami a hatását tekintve „bántalmazásnak” számít? 

Mondjuk a szokásos menzakoszt mellett belefér még egy túró rudi? Indíthatjuk a reggelt gabonapehellyel és gyümölcsjoghurttal, vagy már az is túl sok?

shutterstock 56000212

A kutatás számtalan kérdést felvet, ezért megmutattuk a tanulmányt egy táplálkozási szakembernek és egy gyermekneurológusnak, a cikkünk végén pedig ezt az értéket átszámítjuk túró rudira és más nyalánkságokra. 

Mindketten siettek leszögezni: azt, hogy a túlzott cukorfogyasztás a gyermekbántalmazáshoz hasonló hatásokat vált ki, (ahogy az eredeti cikk is megemlíti) még csak patkánykísérletekben bizonyították. 

Napi 45 gramm a plafon, de a még kevesebb jobb

A dietetikustól megtudtuk, maximum napi 45 gramm hozzáadott cukor bevitelét javasolja a WHO a gyerekeknek, de ha ennél kevesebbet fogyaszt, annak valószínűleg további jó hatásai is vannak. Nézzük az okleveles táplálkozástudományi szakember, Szűcs Zsuzsa válaszát.  

„Először is fontos megjegyezni, hogy bár a hivatkozott tanulmány számos érdekes kérdést felvet, de ezek meggyőző igazolására hosszú távú, megfelelő módszerrel elvégzett (pl. legyen kontroll csoport), humán vizsgálatok eredményeire van szükség. A szerzők által is megfogalmazódik, hogy az állatkísérleti eredmények csak korlátozottan vonatkoztathatók az emberre, bár a cikkben hivatkozott irodalmak között megtalálhatók olyanok is, amelyek néhány humán tapasztalatot is bemutatnak. 

További módosító tényező lehet még a kísérlet során alkalmazott táplálék összetétele, amely jelentősen eltér az ajánlásokban javasolt tápanyag arányoktól, illetve a táplálkozási felmérésekben megfigyelt hazánkban fogyasztott étrend összetételétől. Azoknál jelentősen több szénhidrátot tartalmaz, és bár erről nincs pontos információ, feltehetően több cukrot is.  

Az egyoldalú, túlzott kalóriatartalmú étrend (ez származhat bármilyen kalóriatartalmú tápanyag, pl. cukor vagy zsír túlzott fogyasztásából) hosszú távú fogyasztása biztosan negatív hatással van nem csak a fizikai, de a szellemi teljesítőképességre, egészségre is. Ez a tény önmagában nem hatalmas újdonság, hiszen egy egyoldalú étrend nagy valószínűséggel hiányos azon értékes tápanyagokban (pl. egyes nyomelemek) amelyek pozitívan hatnak az agyi fejlődésre, szellemi teljesítményre, illetve az ilyen étrend nagyon gyakran párosul egészségtelen, inaktív életmóddal is. 

Igen, a hazai dietetikai gyakorlatban is évek, évtizedek óta szerepel a cukorfogyasztásra vonatkozó iránymutatás. Ebben minden esetben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megfogalmazott ajánlásokat követjük. A legutolsó ilyen globális állásfoglalás tavaly jelent meg.

shutterstock 187575212

A WHO azt javasolja, hogy a hozzáadott cukorfogyasztás (ételekhez, italokhoz adott cukor/szirup/méz formájában) ne haladja meg a napi kalória bevitelünk 10 százalékát. Ez egy ülő munkát végző felnőtt esetében 200 kcal-t, vagyis kb. 50 g cukrot jelent. Ebben a gyümölcsök, tej stb. természetes cukortartalma nincs benne. A Referencia Beviteli Érték a teljes (hozzáadott, plusz természetes) cukorra vonatkozóan 90 g/nap.

Ugyanez az ajánlás fogalmazódik meg a gyermekek számára is (az 5-10 éves gyermekek számára meghatározott referencia beviteli értékek alapján a hozzáadott cukor legfeljebb 180 kcal, vagyis max. 45 g, míg a teljes cukorbevitel naponta max. 85 g lehet). A WHO ajánlása egyébként megfogalmazza, hogy az előzőekben említett 10%-os határ alatti (a napi kalória bevitel max. 5%-a) cukorfogyasztástól feltehetően további előnyök várhatók, de itt még további tudományos bizonyítékokra van szükség.

Ezek a mennyiségek csak a cukorra és nem a teljes szénhidrátfogyasztásra (kenyér, tészta, krumpli stb.) vonatkoznak, ezekre külön ajánlás/referencia van."

A fenti ajánlások megvalósítására a hazai táplálkozástudományi szakemberek is azt javasolják, hogy például:

  • Csak kismértékben édesítsük az ételeket, italokat, használjuk a lehető legkevesebb cukrot, mézet vagy ahol felesleges, ott hagyjuk el teljesen, pl. a gyümölcsöket ne cukrozzuk, szoktassuk rá a gyerekeket ezáltal az ételek természetes ízére. 
  • Olvassuk el az élelmiszerek címkéjét, hasonlítsuk össze az összetevőket, cukortartalmat, válasszuk az alacsonyabb értékekkel rendelkező terméket.
  • Édességet mérsékelt mennyiségben (pl. 1-1 szelet sütemény vagy 2 gombóc fagyi, vagy 3-4 dkg csoki) fogyasszunk, hetente legfeljebb 2-3 alkalommal."

Eddig a szakember válasza, és most jöjjenek a számok. 

Megnevezés egy adag cukortartalom (gramm) napi ajánlott bevitel  teljes cukorbevitel %
Pöttyös túró rudi 30 g 11 13%
Danone Görög joghurt (citromos) 125 g 15 g 17%
Nestlé Cini Minis 30 g 7,4 g 8,2%
Asia kínai édes-savanyú mártás 200 ml 28 g 31%
Nutella 1 evőkanál 21 g 23%
Győri édes Jó reggelt (csökkentett cukort.) 1 cs/50 g 8,5 g 10,5%
Nesquik kakaó 40 g 20g 22,2%
Milka fehércsokoládé 4 kocka 10,5 g 11,7%
Mars szelet 47 g 29,2 g 32,4%
Coca-cola 250 ml 28 g 31%


A táblázatban a gyerekek számára ajánlott teljes napi bevitellel számoltunk (90 g), az ugyanis nem igazán derül ki az élelmiszerek csomagolásáról, hogy mekkora a saját, illetve a hozzáadott cukor tartalom.

Az, hogy a WHO ajánlása szigorú-e, vagy sem, megítélés kérdése. Nyilván, az a gyerek, aki ahhoz szokott hozzá, hogy jó sok cukorral kapja a teát, és csak üdítőt hajlandó inni, mást nem, annak szigorú, bár valószínűleg nem törődik vele. Aki viszont nem annyira édesszájú, az nem fog sírva fakadni, ha egy nap csak két túró rudit ehet, meg még egy kis kekszet, többet nem, sőt, lehet, hogy simán beéri a gyümölccsel is. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra