Agresszív a gyerek? Lehet, hogy csak álmos!

A gyerekek viselkedése, az átlagtól eltérő magatartása sokszor okozhat gondot a szülőknek, de ronthatja a gyermek iskolai teljesítményét és társas kapcsolatait is. A magatartászavarok, teljesítményproblémák természetesen számtalan okból előfordulhatnak, a szakemberek szerint azonban gyakran nem gondolunk egy nagyon triviális okra: sokszor ugyanis azért kezelhetetlen a gyerek, mert álmos.

A nappali álmosság az iskoláskorú gyerekek 17-21 százalékára jellemző, azaz nagyjából öt gyerekből egy ezzel küzd. A nappali álmosság oka pedig az esetek jelentős többségében az éjszakai alvás elégtelensége: vagy nem elég jól alszik a gyerek, vagy egyszerűen csak túl keveset alszik.

Kevés alvás = figyelemzavar?

A kutatók szerint az iskoláskorú gyerekek kialvatlanságának több oka lehet, és ezek között szerencsére olyanok is vannak, amelyek orvosolhatóak: a veleszületett cirkadián ritmusunk mellett a gyerekkori alvás mennyiségét és minőségét befolyásolja a környezet (zajok, a szoba hőmérséklete, fényerősség), valamint a nappali tevékenységek, történések.

shutterstock 165358511

Az iskoláskorú gyerekekre gyakran jellemző, hogy délután-este túl sok tevékenységben merülnek el (vagy hobbiból, vagy kötelességből): este még házi feladatokat oldanak meg, dolgozatra tanulnak, késő délután edzésre, különórákra járnak, vagy épp videójátékoznak vagy a közösségi oldalakon múlatják az időt. Ezek mind aktivizáló tevékenységek, amelyek megzavarják a „normál” esti álmosságot, ráadásul az iskoláskorú gyerekeknek gyakran korán kell kelniük – ez a típusú napirend pedig gyakran vezet krónikus kialvatlansághoz, és az abból adódó további tünetekhez.

A kialvatlanság pedig gyerekkorban nem csak abból áll, hogy a gyerek elalszik az órán: a felmérések tapasztalatai szerint az alváshiányos gyerekek gyakran kevésbé képesek szabályozni az érzelmeiket és viselkedésüket, alacsonyabb a frusztráció-tűrésük, azaz könnyebben kijönnek a sodrukból, ráadásul figyelni is nehezebben tudnak. Ezek a jelek hasonlíthatnak a hiperaktív figyelemzavarra (ADHD), sőt, a kutatások szerint diagnosztizált ADHD-ban is jóval gyakoribb a nappali álmosság. A kialvatlan gyerekek rosszabbul teljesítenek az iskolában is, rosszabb a memóriájuk és a problémamegoldó képességük, mint jól alvó társaiknak.

Az álmos felnőtt álmos, a gyerek ingerlékeny

„A felnőttekhez képest gyermekkorban gyakoribb, hogy az álmosság jeleként alacsony frusztrációtűrés, ingerlékenység, érzelmi labilitás, agresszió, a figyelmi összpontosítás nehézségei és hiperaktív viselkedés jelentkezik” - hangsúlyozza Dr. Bódizs Róbert alváskutató, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese. 

„Persze felnőtteknél is jelen lehetnek ezek az elemek, a különbség inkább az, hogy nálunk az álmosság egyéb tünetei jobban elfedik azokat. A jelenségnek valószínűleg több oka is van, a legvalószínűbb ok az érzelmi és viselkedésszabályozásban fontos szerepet játszó homloklebeny fokozott alvásigénye. A másik valószínű ok az úgynevezett lokális alvás jelensége: vagyis az, hogy az alvás mozaikszerűen az agy körülírt területeiben aktív periódusokban is kialakulhat – magyarul egy-egy agyterületünk 'alhat', amíg a többi éber.

Bár a kutatási eredmények még nem tárták fel a pontos, életkortól függő változásokat, úgy tűnk, hogy a jelenség inkább az egyébként is mozgástöbblettel járó óvodás és kisiskolás korban a legkifejezettebb – vagyis a serdülés előtti időszak az, amikor ez az üzemmód a csúcsra járatódik.” - magyarázza a szakember.

shutterstock 143758903

„Az örökké nyüzsgő gyerekek álmosan még jobban nyüzsögnek, míg fiatal felnőttkortól kezdve erősebbé válik az alvás egyértelmű igénye, vagyis álmosság esetén az aktivitás csökkentése. Ritkábban, de az is előfordul, hogy a hiperaktív figyelemzavar (ADHD) mögött is súlyosabb, fel nem ismert alvászavar, például alvás alatti légzésproblémák vagy lábmozgászavar áll.”

Miért nem pótolja be hétvégén?

A gyerekkori alvás élettana tehát némiképp eltér a felnőttekétől, ennek köszönhető az a valószínűleg sok szülő által a pokolba kívánt jelenség, hogy a csemeték hétvégén is reggel fél hétkor kelnek (és keltik a család többi tagját). Felnőttkorban rugalmasabban toleráljuk, ha el kell térnünk a belső óránk diktálta igényeinktől, valószínűleg ennek köszönhető, hogy sokan képesek az egész heti koránkelést hétvégén kompenzálni. A gyerekek viszont még nem tudják késleltetni az alvásszükségleteiket, így náluk ez kevésbé működik.

Dr. Bódizs szerint egyértelmű tudományos válasz még nincs erre a kérdésre: „Valószínű, hogy a gyerekek a rosszat is megszokják, megtanulják, és a szokásaiktól nehezen térnek el. Felnőttek körében sem ritka, hogy hétvégén korán reggel megébrednek a hétköznapokon megszokott időpontban. A különbség ekkor következik be: a felnőttek és a nagyobb gyerekek ilyenkor hajlamosak tudomást sem venni a külvilágról és gyorsan visszaaludni, ezért talán nem is emlékeznek erre az ébredésre. A gyerekeket viszont túlságosan is izgatja még a külvilág ahhoz, hogy visszaaludjanak, rögtön bevonzza őket a játékos valóság. Többnyire a serdülőkor hoz ezen a téren változást.”

Mit tehetünk, hogy jobban aludjon a gyerek?

A kielégítő mennyiségű és minőségű alvás pedig gyermekkorban kiemelten fontos. „Gyermekkorban több kapcsolat van az agy idegsejtjei között, mint a felnőtteknél, emiatt ilyenkor több és mélyebb alvásra van szükség, hogy fel tudjunk készülni az új élmények befogadására” - hangsúlyozza a szakember.

shutterstock 336100232

„Sajnos, a tudomány önmagában nem alkalmas életmódtanácsok megfogalmazására, csak támpontokat adhat ehhez. Az együttalvás például természetes dolog: újszülöttek, csecsemők és kisgyermekek számára egyértelműen, később opcionálisan. A felnőttek egy jelentős része is jobban szeret valakivel, valaki mellett aludni (ez a valaki általában érzelmileg közel áll hozzánk), miért lenne ez másként a gyerekeknél?

A gyerek tehát alhat a szülőkkel, testvérek esetén pedig a közös szoba lehet jó megoldás. Ha a testvérek alvásigénye eltérő, ami nem ritka, akkor fel kell tenni a kérdést, mi a fontosabb, a szülő vagy a testvér közelsége, vagy a nyugalom? Ezt egy idő után a nagyobb gyerekek maguk is belátják és megválaszthatják vagy akár időről időre megváltoztathatják az alvásuk helyszínét. Az önállósodási törekvéseket pedig természetesen támogatni kell.”

Az alvás helyének megválasztása mellett sokat számít a megfelelő napirend kialakítása is. Közhely, de nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az esti órákban már ne kerüljön sor aktivitást növelő tevékenységre: azaz ne ilyenkor kergetőzzünk a lakásban, vesszünk össze a gyerekkel a házi feladaton, és az izgalmas filmek, videójátékok ideje sem elalvás előtt van. A kisgyermekeknek sokat segítenek a lefekvés körüli szokások, rituálék, amelyek azonos sorrendben követik egymást: vacsora, fürdés, fogmosás, esti mese. Ezek segítenek keretbe foglalni a napot és lecsendesíteni a gyermeket. A nagyobb gyermek már maga is kialakíthatja az elalvás előtti rituálékat, és ezeknek a törekvéseknek is érdemes teret engedni – természetesen ésszerű korlátok között.

Oszd meg másokkal is!
Mustra