17 szuperapu egy videóban

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mi, porontyos anyák mennyire fontosnak tartjuk, hogy az apák is nyakig benne legyenek a gyereknevelésben, részt vegyenek az utód mindennapjaiban, gondozásában. Sőt, imádjuk nézni, ahogy ügyködnek a gyerekekkel, néha még egy-egy könnycseppet is elmorzsolunk ilyenkor a meghatottságtól.

Azt már bebizonyították, hogy okosabbak lesznek azok a gyerekek, akiknek az életében aktívan részt vesz az apa. Most pedig bemutatjuk, hogy a gondos apák gyerekei mennyivel nagyobb eséllyel érik meg a nagykorúságot. Na jó, ez így durván hangzik, de nézze meg az alábbi videót, és meg fogja érteni. 

Persze abba még egy gyerek sem halt bele, ha lecsúszott a földre a szülinapi tortája (de apu elkapta!), az viszont kimondottan jól tud jönni, ha ugyanilyen, ninjákat megszégyenítő reflexszel sikerül elkapni a hintáról lezuhanni készülő kissrácot, (bravúrosan, a lábánál fogva, miközben a másik karján szintén egy gyerek ül), vagy egy szélsebes sprinttel beéri, és elrántja a felé száguldó jármű elől.

Jó szórakozást, és éljenek a szuperapuk!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek