Makacs a gyerek? Sikeres felnőtt lehet belőle!

Sokadik alkalommal próbálja meggyőzni a gyereket arról, miért olyan fontos télen a zokni viselése, vagy, hogy a zöld színű ételek tényleg nem mérgezőek? Nem biztos, hogy csak dackorszakról van szó, ráadásul egy önfejű és akaratos kisiskolás vagy lázadó kamasz nevelése is legalább ekkora kihívást jelent a szülők számára, így nem csoda, ha a szabályok körül forgó harcok végén kétségbe esve tesszük fel a költői kérdést: Ez most már mindig így lesz?! Lehet, de egy új tanulmány szerint a konokságnak van egy nagyon jó oldala is: a sikeres felnőttkor.

A makacsság bizony, nem csak arra jó, hogy a lurkók őrületbe kergessék a családot, de előrejelzi jövőbeli sikerességüket is. Legalábbis erre a következtetésre jutottak a Tübingeni Egyetem kutatói, akik 9 éves koruktól kezdve 700 gyerek életét követték nyomon, hogy kiderüljön, 40 éves korukra mit tettek le az asztalra, vagyis mennyire elégedettek a karrierjükkel.

A szakértők először is megvizsgálták az alanyok személyiségét, szorgalmát és lelkiismeretességét, illetve azt, hogy mennyire hajlamosak a szófogadatlanságra és dacoskodásra. Ezután a kísérlet vezetői megpróbálták feltárni, hogy mely tulajdonságok függnek össze leginkább a későbbi szakmai sikerekkel. Kiderült, hogy azokból a gyerekekből lettek - szakmai téren – a legsikeresebb felnőttek, akik kiskorukban leginkább figyelmen kívül hagyták a szabályokat és szüleik akaratát.

shutterstock 338581913

Ezek szerint, ha a gyerek nem elégszik meg a kisebb adag sütivel, akkor valószínűleg majd dolgozó felnőttként is mindig a nagyobb kereslet, a nagyobb bónusz fogja hajtani? Azért van erre ennél pontosabb magyarázat is: a szerzők feltételezése szerint ezek a gyerekek sokkal inkább vetekednek, versenyeznek társaikkal iskolai körülmények között is, ami jobb tanulmányi eredményekhez vezet.

Ilyen hozzáállással pedig felnőttként sem hagyják magukat, törekvőek lesznek, és sokkal inkább előtérbe helyezik a hivatásukat és pénzügyi érdekeiket, mint mások – még annak kockáztatásával is, hogy ezzel bosszantják barátaikat vagy kollégáikat. Bizonyos szempontból tehát negatív tulajdonságról van szó, hiszen a szabálysértő kisgyerekek felnőttként valami etikátlan dolgot is tehetnek, hogy növeljék a bevételüket (persze ez nem törvényszerű, de benne van a pakliban), ami viszont a javukra válik.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a makacsság minden esetben vagy feltétlenül későbbi anyagi jólléthez vezet, hiszen számos kutatás bizonyítja, hogy az intelligenciának és a családi háttérnek (mennyire jómódúak a szülők) legalább ekkora szerepe van a sikeresség előrejelzésében. A tanulság tehát az, hogy lehetőleg ne motiváljuk akaratosságra a gyereket, de ne is legyünk nagyon elkeseredve egy-egy eredménytelen veszekedés miatt, csak próbáljuk néha a dolgok jobb oldalát is nézni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra