Tetvek idén is vannak, így küzdjön ellenük

Nincs mit szépíteni rajta, az azért elég mellbevágó élmény, amikor az ember első gyereke először lesz tetves. Szólunk, a „miért pont ő”, és a „mit rontottam el” típusú önmarcangolásnak semmi értelme. Úgy, ahogy elkapja a gyerek az influenzát vagy a bárányhimlőt, a tetűket is el fogja kapni, ha van kitől, egyszerűen azért, mert nem egy barlangban él, hanem emberek között. A tetű pedig, ami parazita létére roppant demokratikus és PC állat, egyformán szeret minden embert, fehéret, feketét, tarkát, na jó, a kopaszokat nem, és be is mászik a hajába, már ha van.

Fontos, hogy ha kiderül, tetves a gyerek, vagy a családból bárki, feltétlenül szóljuk a tanárának, óvónőjének, hogy tudjon intézkedni. Például szólni a védőnőnek, vagy a többi szülőnek, hogy vizsgálja át a gyerekeket. Valamint ha aznap este nem sikerült a tetűirtást elintézni valami miatt, „jó lesz az holnap is” felkiáltással, legalább ne vigyük a gyereket közösségbe, nehogy végigfertőzze a többieket. Mert az tényleg gáz.

Ezekből lesznek aztán a teljes tanéven áthúzódó tetvesedések, amikor hiába irtunk mi folyamatosan, ha valaki ellinkeli, és újra és újra visszafertőzi az egész osztályt. Aztán a testvéreken át a szomszéd osztályt. Aztán a további testvéreken át az egész iskolát. Ilyenkor jönnek a kétségbeesett igazgatói felhívások, miszerint nyomatékosan megkérnek minden szülőt, hogy szerdán mindenki kenje be az összes családtag fejét, és jövő szerdán ismételje. (Porontyos anya sulijában megtörtént eset, miután szeptembertől áprilisig nem sikerült megszabadulni a tetvektől)

Ennyit a dolog társadalmi vetületéről. És most jöjjenek a tennivalók. 

A detektálás

Ha az osztályban/csoportban/családban/közvetlen környezetben valakiben tetűt vagy serkét (a tetű petéje, amit a hajszálak tövére rak) találtak, és ez tudomásunkra jut, a legjobb, amit tehetünk, hogy azonnal átvizsgáljuk a gyerekünk haját. Meg a felnőttekét is, lehetőleg mindenkiét a családban. Mondom, a tetű nem válogat, akinek haja van, abba belemegy, a gyerekek pedig gyakran dugják össze a fejüket valami érdekes dolog fölött, és már át is mászott a dög. És mi is ölelgetjük a gyerekünket, jó esetben, szóval ne legyenek illúzióink.

Ha valakin a családból látjuk, hogy gyakran vakarja a fejét (a tetvesség különös ismertetőjegye a kétkezes, hisztérikus vakaródzás), akkor azonnal cselekedni kell.

shutterstock 274270895

Az átvizsgálás úgy néz ki, hogy beültetjük az illetőt az olvasólámpa, vagy valami más, nagyon erős fényű lámpa alá (napfényes napokon a természetes fény a legjobb), és elkezdjük vékony tincsekben lapozgatni a haját. A tetvek a fej hátsó részén, és a halánték környékén szeretnek a legjobban megbújni.

A hajszálak tövét (a fejbőrtől egy-másfél centire) kell nézni, mert valójában nem is az állatokat keressük, ami nagy rejtőzködő, hanem a serkéket, ami nem tud elmenekülni. A serkék erősen hasonlítanak a korpára, csak nem lehet lepöckölni-lerázni a hajszálról. Ha a serke a haj tövétől távolabb van, akkor, fájdalom, a gyerek már olyan régóta tetves, hogy a haja is lenőtt, csak nem vettük észre.

Ha a gyerek szőke, akkor a serkekeresés még nagyítóval sem egyszerű (a serke is világos, és nagyon apró), viszont ha a tetvek már egy ideje a gyerek fejében fészkelnek, akkor nyomra vezethetnek a fejbőrön az apró, piros pöttyök (csípések).

Ne ostorozzuk magunkat ha lenőtt serkét, piros pöttyöket találunk, könnyű belefutni, főleg, mikor az ember még azt sem tudja, hogy  mit és hogyan kell keresni (vö. tetűügyi tapasztalatlanság). Tényleg nagyon fontos az erős fény, és a nagyon alapos átvizsgálás!

A szer

Ha találtunk serkét, akkor helyben vagyunk, irány a gyógyszertár, és kezdődhet a tetűirtás. A régi rovarirtószeres (piretrin, permetrin) módszer állítólag ma már nem működik, mert a tetvek ellenállóvá váltak. Lehet viszont kapni olyan tetűirtó szereket, amelyek nem vegyszerrel küzdenek, hanem olajjal vonják be, így megfojtják az állatot és a serkéket is, amik így nem fognak kikelni. Ezek nagyon hatásosak.

A nevük Hedrin, Paranit, vagy Nyda, jegyezzük meg! (Nem kapunk pénzt a reklámért, viszont sok forintunk és munkaóránk van a tetűírtásban szerkesztőségileg.) Mi Hedrint és Paranitot próbáltuk, a Hedrin jobban bejött, de nem a hatékonysága miatt (a Paranit is jól teljesített), hanem mert a Hedrin után gyönyörű, selymes lett a gyerek haja, míg a Paranitot egyszerűen lehetetlen volt lemosni, nyolc samponozás után is zsíros maradt a haj.

Kolléganőm családja a tavalyi tanévet töltötte a tetvek elleni hadakozással, nekik a Hedrin mellett a Nyda is bevált, ez utóbbinál arra kell figyelni, hogy legalább egy órán át a hajon kell maradnia. Ő arról számolt be, hogy a Hedrint volt képtelen kimosni a gyerekek hajából, de egy idő után a szer magától is kikopott, addig meg szoros konty, fonás elfedte a zsíros csumpiságot.

Az eljárás

A tetűirtás megkezdése előtt bizonyos óvintézkedéseket kell foganatosítani, konkrétan a padló és a ruhák védelmében. Borítsuk le mindkettőt, különben az olajos szertől életveszélyesen csúszós lesz a padló, és persze a ruhából sem jön ki. Ha a gyereknek hosszú a haja, simán rá fog menni egy egész flakonnal, ez van. De megéri. A szert a használati utasítás szerint el kell oszlatni az egész hajon, hogy mindenhová jusson, majd rá kell húzni a fejre egy nejlon zuhanyzósapkát, és a használati utasítás szerint hagyni kell hatni. Ez után jön a lemosás, eléggé szörnyű élmény, amikor látjuk kipotyogni a gyerek fejéből a tetveket.

Most következik az utógondozás

Lehet, hogy megfulladtak a serkék, de ebben sosem lehetünk biztosak, úgyhogy nekiülünk, és szintén jó erős fény alatt egyenként kihúzogatjuk a gyerek hajából az összeset. Szar meló, de ezt is el kell végezni valakinek. Segítségünkre lehet a gyógyszertárban kapható tetűfésű, van, amibe nagyítót is beépítettek. A Paranithoz meg egyenesen jár. A másik lehetőség az elektromos tetűirtó szerkezet, kütyümániás barátnőm, akinek még elektromos papírszélrongyoló gépe is van, beszerzett egyet, és esküszik rá. Négy hosszú hajú lánya van, megértem. Az ára pár flakon tetűirtó szerből kijön, érdemes elgondolkozni rajta.

shutterstock 229494385

És még mindig nincs vége

Most fogjuk a gyerek összes ágyneműjét, alvóállatát, sapkáját (!!!) és prémgallérját és parókáját, meg mindent, ami a feje körül van, és szőrös, és bedobjuk a mosógépbe. Ami bírja, annak főzőmosást osztunk, ami nem, azt a lehető legmagasabb hőfokon kezeljük, és közben reménykedünk. Az öblítőszer helyett ecetet alkalmazunk, ami lehet, hogy csak népi gyógymód, más néven ráolvasás, de bajunk biztos nem lesz tőle. Nekünk működött, (vagy ez, vagy más), de nem jött vissza a tetű. Ha elég ideg van, kirakhatjuk a dolgokat fagyni is, a tetvek a mínuszokat sem bírják, csak adjunk nekik egy-két napot.

Az utolsó simítások

A tetűirtó szer használati utasítása szerint bizonyos idő elteltével (ami jellemzően 7 nap) megismételjük az eljárást, vagyis ismét leirtjuk a gyerek fejét. Ezt azért nem szabad ellinkelni, mert ha véletlenül életben maradt egy serke is, az addigra kikel, és akkor kezdhetjük az egészet elölről.

Jó esetben, ha mázlink van, sikerült a művelet, az egész családot tetűmentesnek nyilváníthatjuk. Igen, ilyenkor még pár hétig minden reggeli fésülködéskor mániásan lapozgatjuk majd a gyerek haját, erős fényben, tetű után kutatva, és minden kósza fejvakarásra hatalmas tetűállatokat vizionálunk. El fog múlni.  

Aztán persze lehet, hogy újra megkapja, de a második alkalomtól már nem pánikolunk, hanem rutinosan vesszük elő a szert és ültetjük a gyereket a szoba közepére, egy jó kis irtásra. Nem nagy cucc, csak meglegyen! De tényleg.

Oszd meg másokkal is!
Mustra