Randizni és étteremben viselkedni tanítja a fiát, leszólták

Zanza!

Hatalmas vitát kavart Facebook posztjával Nikkole Paulun, az MTV-n futó „16 éves, és terhes” című műsor egykori sztárja, aki ma már két gyerek anyukája. A vihart azzal az elképesztő bejelentésével gerjesztette, hogy kiposztolta: minden hónapban egyszer étteremben vacsorázik a hatéves fiával.

Paulun azt írta, a fia kinyitja előtte az ajtót, kihúzza neki a széket, mesél a napjáról, és érdeklődik az anyukájáéról. Sőt, a kisfiú fizeti a számlát, és ő ad borravalót is abból a pénzből, amit a házimunka elvégzéséért kap. A több millió ember által lájkolt posztról a Yahoo Parenting számolt be.

Paulun úgy véli, ezzel megtanítja a fiát arra, hogy hogyan kell bánni egy hölggyel, hogyan kell majd viselkedni, amikor élesben kerül a sor randevúra, hogyan mutassa ki a tiszteletét a szeretett nő iránt, aki alkalmasint éppen a mamája, de lesz ez még nyilván másképp is az anyuka szerint.

Ezeken az alkalmakon soha nem kerülnek elő a telefonok és tabletek, hanem csak ülnek, és beszélgetnek. Paulun az írja, megtanítja a gyerekének, hogyan kell rendesen viselkedni az asztalnál, és hogy mekkora neveletlenség a telefont nyomkodni, amikor együtt van valakivel egy ilyen szituációban. Emellett a kisfiú tapasztalatot szerez a pénz értékéről, és hogy hogyan bánjon vele, közben matekoznak is, míg kiszámolják, mennyi lesz a számla végösszege, és hozzáadják a 15 százalék borravalót is. (Ez mondjuk elég érdekes, hogy egy hatéves gyerek százalékot számít/oszt-szoroz, de az elv a lényeg: a tapasztalatszerzés.)

Az anya ugyan belátja, hogy még kicsi a fia, de úgy hiszi, hogy ezeket a dolgokat most kell megtanulnia, ebben kell felnőnie. „Sosem túl korai megtanítani a gyerekünket, hogy tiszteljen másokat, különösen pedig a nőket. Olyan nőként, akit korábban bántalmaztak, és akivel borzasztóan bántak, rendkívül fontosnak tartom, hogy megtanítsam a fiamat, hogyan mutasson tiszteletet mások iránt. Manapság sok férfinak fogalma sincs róla, hogyan bánjon a nőkkel, hogyan alakítson úgy egy találkozót, hogy jól sikerüljön, és mind a ketten jól érezzék magukat. Jó tudni, hogy a fiam nem lesz egy közülük” – írta a nő a Facebookon.

shutterstock 181543841

A poszt, amit azóta töröltek, január 1-jén kelt, és nagyot ment: 2,7 millióan lájkolták és 491 ezren osztották meg. A kommentek eléggé széles skálán mozogtak, voltak, akik teljesen egyetértettek, és maguk is próbálkoznak majd hasonló anya-fia randikkal, de persze sokan felhatalmazva érezték magukat, hogy ítélkezzenek Paulunék fölött. A kritikák (mert ugye miért is ne kritizálnák mások nevelési elképzeléseit) között például ott volt, hogy micsoda dolog, hogy a nő magára költeti a gyerek pénzét.

„Habár alapból szuper ötletnek tartom, nem értek egyet azzal, hogy ráveszed a gyereked, hogy téged vigyen vacsorázni a pénzből, amit házimunkával keresett. Látom mögötte az elképzelést, de kissé tisztességtelennek tartom, hogy azt állítod, ha nem így csinálnád, akkor a fiad később majd rosszul bánna a nőkkel.”

Paulun válaszolt a kommentre, azt írta, a fia szereti kifizetni a számlát. Ő sosem erőltette, hogy így tegyen, de a gyereknek nagyobb élmény valami nagyszerű dolgot csinálni együtt az anyukájával, mint mondjuk megvásárolni egy játékot. Valamint hozzátette még, hogy külön ad pénzt a gyerekének a közös vacsorákra. „A gyereket mindig felvillanyozza, ha kettesben tölthetünk egy szuper napot, és mindig nagyon várja, ahogy azt is, hogy a saját pénzével fizethessen” – magyarázza Paulun.

Volt, akinek az nem tetszett, hogy csak azért, mert a gyerek fiú, miért elvárás, hogy ő fizessen. „Miért kell mindig a férfiaknak fizetni?” – tette fel a kérdést az egyik kommentelő, aki szerint „ez nem egy egészséges kapcsolat”.

Azért a legtöbben mégis csak úgy vélekedtek, hogy ez egy nagy ötlet, mivel megtanítja a gyereket viselkedni az asztalnál, és megmutatja, hogy milyen fontos, hogy a családtagjainkkal beszélgessünk ahelyett, hogy állandóan a telefonunkat nyomkodnánk. Az egyik hozzászóló szerint a kisfiú egyszer majd nagyon boldoggá fog tenni egy nőt.

Blogmustra