Önmegvalósítson közösen a gyerekkel!

Zanza!

Kicsi gyermeket nevelni még azoktól is jó nagy áldozatokat követel, akik egyébként az önmegvalósítás legmagasabb minőségének tartják, hogy gyereket/unokát szüljenek. Nem, az éveken át nem alvás és a szétrágott mellbimbó eredetileg nem volt benne az alkuban. De hát persze a gyermekéért szívesen megtesz az ember bármit, és most itt nem fél vesére meg májsejtekre gondolok, hanem, mondjuk a homokozó széli végtelen ücsörgésre és golyók gyúrására szakmányban, meg hasonlókra. Mert hát ugye ez az anya dolga.

shutterstock 219277132

Nem rég olvastam egy kommentet, amely szerint nem hiteles a rózsaszín vödörrel a játszótéren prüntyiző „kiherélt” apa. Mondjuk, szerintem a rózsaszín vödörrel prüntyiző anya sem hiteles, én legalább is önszántamból még sosem kezdtem el homokozni, azután, hogy elértem a tízéves kort, és a felnőtt, gyerektelen kortársaimat se láttam munka után a játszótérre sietni, mert a homokozás volt a hobbijuk, meg csillámpónit se vásárolt magának egyik sem, lakásdekornak. Szóval maradjunk abban, hogy maguktól a nők sem választják ezeket a dolgokat, hanem csak megteszik a gyerekükért. Arra pedig bárki képes, ugyebár.

De hát szerencsére, ahogy nőnek a gyerek, bizonyos szélsőségektől eltekintve egyre több találkozási pont akad a kamasz meg a szülők ízlése, érdeklődése és képességei között. Vagyis elvileg egyre több dolgot lehetne együtt csinálni, amit tényleg mindenki élvez, és nem „megteszi” a másikért.

Jó, lehet, hogy az aktuális kedvenc zenekarát nem annyira bírjuk, de hát arra ott van neki a fülhallgató. A kérdés inkább az legyen – hogy legalább karácsony táján ne legyünk már ilyen állandóan fanyalgó meg mindent lekutyázó savanyújóskák - hogy mi legyen az. Mármint amint külön-külön is mindenki szeret, szóval nem egymás, a jófejség, a béke, meg a karácsony kedvéért tűrjük el a másiktól, hanem együtt csinálni is jó, sőt, úgy a legjobb. Sőt, egyenesen igényünk van rá, hogy együtt csináljuk.

Mert ugye a közös hobbi összehozza a legkülönbözőbb embereket is, mindig van miről beszélgetni, és ha elég hosszú a leszállópálya, a legbénább pilóta is le tudja tenni a gépet. Szóval bármilyen nehéz helyzetet meg tudunk oldani, ha egyébként tényleg kapcsolatban vagyunk, és van miért hozzászólni a másikhoz. Elvileg. Jó esetben.

A másik nagy előnye ennek a közös hobbi dolognak, hogy oda-vissza működik. Nem kell már megint a hú, de okos felnőttet játszani, hanem nyugodtan lehet a gyerektől tanulni, ha mondjuk ő hamarabb eszmélt, előrébb jár, és ő volt az, aki megfertőzte a szülőt a rajongásával. Tudom, miről beszélek, van ám ilyen nálunk: a kölkeim már évek óta lovagolnak, én pedig még csak nem rég bátorodtam fel annyira, hogy rá merjek ülni egy ekkora állatra, de azóta a legjobb móka, és közös szenvedély a ló, és a heti két, közös lovaglás.

shutterstock 1275986

Van olyan hobbink is, ami csak a miénk a lányommal: a kórusban éneklés. Találtunk egy olyan énekkart, aminek felnőtt és gyerek tagjai is vannak. Heti egy fix anya-lánya programként is beválik, bónusz ott van a közös ismeretanyag (az énekek), és a közös barátok az énekkarban. Ez egyébként egy nagyon demokratikus dolog, még a zenei tudásunk is nagyjából egy szinten van – bár ha jobban belegondolunk ez végül is a lényeg szempontjából tökmindegy.

A harmadik, ami feljövőben van, a fiammal közös projekt: a süti sütés Hát ez még nem demokratikus, mert én tanítom őt, viszont a lelkesedésünk és a kíváncsiságunk (ebből mi lesz?) eléggé együtt mozog. Közben pedig jól megtárgyaljuk a világ dolgait. Aztán együtt elpakolunk magunk után, mert a közös hobbi nem az önfeláldozásról szól. Ellenkezőleg. És még sütink is lesz a végén, bár nem mindig.

És persze vannak olyan dolgok, amiket az apjukkal szoktak csinálni, meg olyanok is, amit mindannyian együtt, és olyankor mindenki boldog, meg önmegvalósít. A legmagasabb minőségben.

Önnek van közös hobbija a gyerekével?  

Blogmustra