A tudomány is odafigyel az önök kommentjeire

Mi itt a Díványon ugyan főleg könnyed, szórakoztató olvasmányokat gyártunk, de azért szemmel tartjuk a tudományos irodalmat is. Néhány hónappal ezelőtt a pedagógus szakma folyóiratának, az Új Pedagógiai Szemlének egyik cikkéből írtunk itt egyet arról, hogy baj van a kötelező olvasmányokkal, a gyerekek nem szeretik, unják, sőt olyanok is vannak köztük, amik kimondottan felnőtteknek íródtak. A digitális kor gyermekei pedig nem fognak számukra unalmas irodalmat olvasni, mivel gyakorlatilag bármit elérnek, ha nem a könyvtárból, akkor a netről – mivel olvasni éppenséggel szeretnek, csak nem feltétlenül azt, amit az iskolában elvárnak.

A cikkünkhöz (melynek megjelenése után néhány nappal a HVG is feldolgozta a témát) több száz komment érkezett, ráadásul többségében nagyon okos meglátásokkal.  És most jön a tadamm élmény: a pedagógus szakma tudományos folyóiratában az önök kommentjeinek a szemlézésével született egy újabb cikk a novemberi számban. A Dívány cikkéhez írt hozzászólásokat az eredeti és az új tanulmány szerzője, Gombos Péter a saját reflexióival egészítette ki.

Idézte például azt a hozzászólást, mely szerint az olvasás teljesen elavult dolog, olyan, mintha a 21. században ökrös szekéren közlekednénk. Ezt a véleményt finoman szólva a kommentelők sem tartották helytállónak, és többen elmagyarázták, hogy mielőtt ezt a hozzászólást megírta volna, ő is olvasott, szóval. Hamar kiderült, hogy a cikkünk olvasói, véleményezői között nem is igazán akadtak többen, akik az olvasást cikinek tartják.

Az Újpedszem cikke azt is megállapítja, hogy a hozzászólóink többsége szerint a hagyományos kötelező olvasmányok nem töltik be a funkciójukat, a legtöbben ezeken soha az életben nem tudták magukat keresztülrágni. Vagy igen, de csak később, felnőtt fejjel, és akkor már csodák csodájára, kimondottan szerették, mivel megértették.

A telitalálatos komment pedig xtlight-tól származik: „A kötelezők tökéletes áttekintést nyújtanak a magyar lúzerirodalom évszázadaiból”, ez a folyóirat nem is kék háttérrel hozza, mint a többi idézetet a témában, hanem mint azok leglényegét.

A trágár kifejezéseket egyszer sem idézik.

A kommentek elemzésekor kiderült, a másik fontos szempont a kortárs vs. klasszikus irodalom vita volt, de az is felvetődött, hogy itt lenne az ideje, hogy a lányoknak is szóljanak könyvek, ne csak a fiúknak, fiúkról. Tényleg!

Sokan pedig az élmény felől közelítették meg a dolgot, ami a folyóirat cikkének egyik végkövetkeztetése is: vissza kell hozni az élményt az irodalomtanításba.

Érdekes módon azt viszont nagyon kevesen fogalmazták meg a kommentekben, hogy ki tehet erről, a válasz pedig egyértelmű: a magyartanárok. Ugyanis szabadságukban áll eldönteni, hogy mit adjanak fel kötelező olvasmánynak. „Meggyőződésünk, hogy egy (folyamatosan bővülő) olvasmánylista nagy segítséget jelentene a magyartanároknak, ám legalább ilyen fontos, hogy a pedagógus továbbra is szabadon megválaszthassa a „kötelezőket”, akár úgy, hogy tanítványait is bevonja a döntésbe” – áll a cikkben.

A végén pedig megjegyzi, hogy a kommentáradat valószínűleg annak köszönhető, hogy nagyon sokan érzik magukat érintve a témában. Vagy legalább úgy érzik, értenek hozzá annyira, hogy véleményt nyilvánítsanak.

Mi pedig csak biztatni tudjuk önöket, kommenteljenek továbbra is, fűzzék hozzá cikkeinkhez értékes meglátásaikat! Látják, nem pusztába kiáltott szó.

Oszd meg másokkal is!
Mustra