Terhesség és nyitott méhszáj - ne pánikoljon!

A kismamáknak nagyon nem könnyű az élete. A terhesség komoly kihívásokat rejt magában, mind az alvás, mind az evés, mind pedig a mozgás tekintetében. Az ember az elején egy (folyamatosan émelygő) vadászkutya szaglásával van megáldva, a végén meg egy bálna, akinek folyamatosan melege van (nyáron), vagy nem fér bele semmilyen kabátba és cipőbe (télen).

Ráadásul folyamatos aggódás az élet, hiszen annyi problémáról lehet olvasni, hogy az ember nem is győz utánanézni, hogy aktuálisan mi is a baja, hogyan kellene viselkednie, éreznie, cselekednie. Először a 12. hétig parázunk, aztán a 20-at várjuk aggódva, aztán jön az, hogy legyen akkora, ami már nem vetélés, aztán azért drukkolunk, hogy meglegyen a 37. hét. Közben jönnek a szűrések, laborok, vizsgálatok eredményei, és az itt fáj, ott nyilall, amott feszül és húzódik, és a jézusom, ez normális

shutterstock 296260124

Nyitott méhszáj, a nagy mumus

A felmerülő paralehetőségek közül az egyik leggyakoribb, és leginkább rettegett a nyitott méhszáj. Sok terhes anya, amikor meghallja ezt a kifejezést, lefehéredik, és lélekben elkezd felkészülni a vetélésre-koraszülésre. Pedig az az állapot a legtöbbször nem a koraszülés, vagy vetélés előjele, igencsak sok dolog kiválthatja. Hogy oda kell rá figyelni, az nem is kérdés, de előre pánikolni a lehetséges következmények miatt felesleges, hiszen csak rontjuk vele a helyzetet.

"Az első terhességemnél elkezdett kinyílni a külső méhszájam valahol a nyolcadik hónapban. Az orvosom nem esett pánikba, mondta, hogy a kádfürdőt és az uszodát felejtsem el, de amúgy nem kell parázni. Nem is kellett, időre született a lányom, könnyen-gyorsan. Aztán a második terhességnél ugyanez megismétlődött, akkor kényszerűségből másik orvoshoz jártam, aki viszont pánikolt, és folyamatosan napokon belül bekövetkező szülést vizionált, a gyereket túlhordtam. Viszont nálunk lehet a családban valami ilyen láthatatlan méhtevékenység, amikor pár nappal a második szülés előtt ctg/nst-re mentem, érdeklődve kérdezte a szülésznő, hogy szeretnék-e most szülni, mert 3 perces fájásaim vannak, tényleg nem érzem? Nem éreztem, elmenekültem, viszont így sunyiban letudtam a tágulás egy részét előre, és amikor tényleg eljött az idő, gyors volt. Szóval szerintem néha kifejezetten mázlis is lehet a nyitott méhszájával az ember - meséli az egyik porontyos anya."

Mi micsoda?

A méhszáj állapotának titkos kódja

A méhszájat egy négyjegyű számmal jellemzik az orvosok. Bővebben erről itt.
  • Az első számjegy a méhnyak hüvelyben elhelyezkedő részének hossza
  • a második a külső méhszáj nyitottságának mértéke centiben
  • a harmadik a nyakcsatorna nyitottságának mértéke centiben
  • a negyedik pedig a belső méhszáj nyitottsága
A 3000 például 3 centi hosszú, teljes hosszában zárt méhszájat jelent.
Ha azt látjuk, hogy 2110, akkor 2 centi a méhszáj hossza, a külső méhszáj 1 cm-re nyitva van, a nyakcsatorna nyitottsága 1 centis, míg a belső méhszáj zárva van.

 Első körben érdemes tisztázni azt, hogy mi is az a nyitott méhszáj, és a terhesség alatt milyennek kellene lennie az ideális „körülményeknek”.

„Élettani helyzetben a méhszáj körülbelül három centiméter hosszú, és csak egy apró kis csatorna vezet rajta keresztül. Görcsök, méhszájelégtelenség, illetve szülés esetén ez a kis csatorna tágul ki, és lesz egy-kettő-három-négy ujjnyi tágasságú, miközben a három centiméteres cső papírvékonyságúra lapul.

A méhszáj állapotának megítéléséhez egyrészt gyakorlat szükséges, másrészt olyan helyzetben van, hogy önmagunkon terhesség során nem tudjuk megvizsgálni.

Görcsök, vérezgetés kísérhetik a méhszáj tágulását, de sajnos a méhszáj időnként tünetek nélkül is kinyílhat, ezért is ellenőrizzük minden alkalommal a terhesgondozás során.” – fejti ki dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza

Időpont és okok

Természetesen, mint a terhesség esetében szinte minden dolognál, itt is igaz, hogy nem mindegy, az állapot mikor jelentkezik. Az első trimeszterben a vetélés esélye a nyitott méhszájnál magasabb, míg később a koraszülés lehet kockázat. A legtöbbször azonban a probléma elkerülhető, hiszen ágynyugalommal – méghozzá igen szigorúval – a komolyabb bajokat jó esetben ki lehet küszöbölni.

shutterstock 200196065

A szigorú ágynyugalom azonban nem csak azt jelenti, hogy a kismama édesdeden szunyókál napközben a paplan alatt. Sajnos ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag csak a mosdóhasználathoz kellhet fel, és minden megerőltetésről – a szexről is – le kell mondania. Ha komoly a gond, akkor természetesen az orvos drasztikusabb megoldásokhoz is fordulhat, mint az ágynyugalom.

„Ilyen esetekben gyógyszeresen is támogatjuk a terhességet, igyekszünk megelőzni a görcsöket és a felszálló fertőzéseket (például többek között Magnéziumot, antibiotikumot adunk). Speciális esetekben méhszájzáró műtét szükségessége is felmerül.” - fűzi hozzá a szakértő.

Fertőzések

Az állapot akkor is veszélyes lehet, ha az orvos megnyugtatja a kismamát, hogy a magzat a helyén marad, nem lesz vetélés, vagy koraszülés. A nyugalom ebben az esetben is ajánlott, illetve azzal is tisztában kell lenni, hogy a nyitott méhszáj – még ha csak nagyon kicsit van is nyitva – fokozza a fertőzések kialakulásának lehetőségét. Természetesen a kismamák a terhesség alatt alapvetően fogékonyabbak a fertőzésekre. A nyitott méhszájjal azonban a baba is veszélybe kerülhet, mivel a felhúzódó fertőzés elérheti őt is.

Ahhoz, hogy ezt elkerülhesse, nagyobb hangsúlyt kell fordítania a higiéniára is. Első körben mindenképpen le kell mondania a kádfürdőről, és áttérnie a zuhanyra. A klóros medence és az élővizek is veszélyt jelenthetnek, így a terhesség alatt – ha a méhszáj nyitva van – kerülni kell őket. Az alapos mosakodás, és a tanga elhagyása szintén alapkövetelmények.

Oszd meg másokkal is!
Mustra