SZÜLŐSÉG

Felnőttnek tűnik, de nem az!

2015. november 5., csütörtök 19:07

Ha az embernek tizenéves gyereke van, az egyik gyakori hiba, amibe könnyű belefutni, hogy nem veszi észre, ez már nem az a kisgyerek, aki régen volt. Illik másképp kezelni, például ne akarjuk minden titkát tudni, fogadjuk el, van már magánélete, önálló elképzelései, véleménye stb. Csakhogy ott van a másik lehetséges hibaforrás is, ha elhisszük, hogy már-már felnőtté vált a gyerekünk, hiszen olyan nagy már, néha annyira komoly, szinte bölcsebb, mint mi. Ez a tévedés azzal járhat, hogy olyan kérdésben is megpróbálunk rá hagyatkozni, ami nem az ő felelőssége. Ezzel túl nagy, felnőtt léptékű terhet teszünk a vállára.

Lehet, hogy a nagyfiunknak egészen mély már a hangja, egy fejjel magasabb nálunk, felelős feladatokat lát el túravezetőként vagy kortárssegítőként, de akkor is szüksége van a szülői háttérre, támaszra. Kellenek neki a rendezett viszonyok, az, hogy anya és apa legyen az ő szülője, ne pedig fordítva: ő adjon tanácsot és nyújtson támaszt nekik.

Na persze, ha valamihez jobban ért, gyakorlati tanácsot kérhetünk tőle, ezzel mindenki jól jár: számára önbizalom növelő, a szülő pedig büszke lehet a gyerekére, nem mellesleg megoldódik a probléma. De érzelmi kérdésekben, komoly döntési helyzetekben ne tegye át a felelősséget a szülő a gyerek vállára!

shutterstock 107053310

Könnyű ebben becsapni az embernek önmagát. Hiszen mi csak beszélgettünk, mi csak a véleményét hallgattuk meg. Csakhogy vannak kérdések, amikben teher a gyermek számára, ha bevonják őt a szülei, mert ez nem az ő felelőssége, őt ebből ki kell hagyni.

Ilyen például, hogyan oldják meg a szülők a kettejük kapcsolati problémáját. Pláne, hogy váljanak-e vagy sem. Sok felnőtt úgy érzi, őt csak a jóindulat vezérli, mikor megkérdezi a gyermektől, „mit szólnál, ha elválnék anyádtól, apádtól?”. Sajnos ez a kérdés nem kevés családban akár a kisgyereket is megtalálja, de akkor sem sokkal jobb a helyzet, ha kamaszról beszélünk. Vajon hogyan viselhetné ő annak a kérdésnek a terhét, ami nyilvánvalóan a szülőnek is sok, hiszen épp azért akar – ha tudattalanul is - átrakni belőle a gyerek vállára.

Természetesen a gyerek mindig azt akarja, hogy a szülei együtt maradjanak, de úgy, hogy közben szeretik egymást, és jó otthon a légkör. Azaz érzelmi biztonságot akar. Ha ezt a szülők együtt nem képesek megadni, az ő dolguk keresni a megoldásokat, és dönteni arról, együtt vagy külön. Ha erről a gyereket kérdezzük, azzal burkoltan azt mondjuk, neki is van felelőssége a helyzet megoldásában. És ez nem fair, mert az ő dolga, hogy a saját életét élje: tanuljon, szerelmes legyen, barátkozzon, álmodozzon. Nem pedig a szülei párkapcsolati tanácsadója legyen.

Ez érvényes a könnyedebb kérdésekre is, mikor még csak úgy hangzik el, „szerinted mit csináljak anyáddal, mikor ennyire ideges?”, vagy „apád már megint a haverjaival van, ahelyett, hogy velünk vacsorázna”. Ez csak egy halk megállapítás, de máris bevonta a gyereket a párkapcsolati térbe. Ez anya feszültsége, problémája, neki kell megbeszélni apával, nem a gyermeknek ventilálni.

Van, aki látszólag praktikus kérdésekbe vonja be a gyereket, de hasonlóan romboló, ha olyan teherről van szó, aminek megoldásában nem kompetens. Így aztán csak annyit tud kezdeni a témával, hogy szorong miatta, bűntudata ébred, amiért talán rajta is múlik, ilyen rossz a helyzet. Ilyen például az anyagiak kérdése. Persze, tudnia kell a gyereknek, nagyjából mi fér bele a családi költségvetésbe, és ha ő ausztriai sítúrára menne, miközben erre nincs lehetőség, elmagyarázhatjuk neki, mi a helyzet. De ennek sosem szabad, hogy a szülői feszültség oldása legyen a célja! Érezheti a gyerek, hogy vannak határok az anyagi lehetőségekben, de érezze azt is, hogy a kérdés intézése a szülők feladata. Azaz ne neki sopánkodjunk, hogy egy törvénymódosítás miatt kétharmadára csökkent a családi bevétel, és ez milyen szerencsétlenség, amiből baj lesz! Ez úgy hangzik, mintha tőle várnánk megnyugtatást, nála keresnénk vigaszt. A gyerekre a megoldás tartozik, azaz, hogy a szülők szerint ezzel a változással hogyan lehet a körülményekhez képest a legjobban együtt élni, hogyan lehet azt kezelni.

A testvérrel kapcsolatos nevelési nehézségek sem a gyermek dolgai, ahogy olyan döntések sem rá tartoznak, hogy a kistesónak mit engedjünk meg. Lehet, hogy csak jelezni szeretnénk, mennyire komolyan vesszük őt, aki már nagy, mikor kikérjük a tizenötéves véleményét, hogy a tízéves kistestvér szerinte elég érett-e ahhoz, hogy elmenjen a táborba. Azonban a felelősség teljesen a szülőket terheli, így aztán a döntést is nekik kell meghozniuk.

shutterstock 84264388

Általános szabályként jó irányadó, hogy abban döntsön a gyerek, és annak részleteit osszuk meg vele, amiben a felelősséget is képes vállalni. Ha például megkérdezzük, az eső ellenére vágjunk-e bele a tervezett kirándulásba, együtt fogjuk a döntés eredményét élvezni, vagy szenvedni miatta. Ha azt mondjuk: „elköltheted a zsebpénzed arra a márkás napszemüvegre, de szerintem ne tedd, mert nem marad mozira, és bánni fogod”, akkor nála maradhat a döntés, hiszen ő fogja saját bőrén tapasztalni, jól vagy rosszul tett-e.

Ha túl súlyos kérdéseket akasztunk a gyermek nyakába, akkor egyfajta szülőtársnak fogadjuk, amivel több gond is van. Egyik, hogy becsapás, hiszen más témában –amiben nem esik jól a szülőnek- nem fogja egyenlőként kezelni. Nem fair, ha valakitől egyik nap házassági tanácsadást kérek, másnap gyerekként bánva vele nem engedem, hogy TV-zen. A másik gond, hogy mivel túl nagy a teher, szükségszerűen keletkezik a gyerekben egyfajta kudarcérzés, hiszen nem tudta megoldani a rá mért feladatot. Hosszú távon tehát rombolja az önbizalmát az, ami azonnal talán hízelgőnek tűnik.

Cziglán Karolina
pszichológus 

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2015.11.06 08:39:23DAnna

    Én kamaszként roppantul örültem volna neki, ha néha azt érezhetem, hogy a család része vagyok, és fontos a véleményem. De nem. A szüleim soha semmit nem beszéltek meg velem. Mégis mit gondol a cikk írója. Ha a gyerekkel nem beszélik meg a válást, akkor kimarad belőle? Attól, hogy nem beszélnek vele róla nem fog érzékelni semmit? Éppen hogy nagyon is jól jöhet az, ha ő is elmondhatja, hogyan látja a dolgot. Egy hozzánk közel álló külső szemlélő véleménye igenis fontos lehet. Ettől még a szülők fognak elválni, és dönteni, de a gyerek érezheti azt, hogy partnernek tekintik, hogy nem csak egy súlytalan, értéktelen valaki, aki egy lakásban él a szüleivel.
    Ez a cikk megint arról szól, hogy a gyereket hülyének nézik, csak mert még nincs 18. S nyilván,amint "felnőtt lesz", azon a napon pikk-pakk mindenhez ért majd és minden terhet el tud viselni, de előtte semmit. Ez ahhoz hasonlít, mint amikor valaki azt olvassa, hogy a gyerek két éves korára tanul meg lépcsőn járni, erre addig mindig ölben viszi le-fel, majd két évesen odateszi a lépcső elé, hogy na, akkor most menjél le rajta, mert már tudod.
    Néha nem ártana egyes hallott tantételeket nem csak visszaszajkózni, hanem gondolkodni is rajta.

  • 2015.11.06 12:12:05Ernoke

    @DAnna
    Én viszont értem, miről szól a cikk. Bár magánéletem nem lehetett (nem volt saját szobám sem), és nem járhattam el barátokkal sehová, anyám minden baját velem beszélte meg. Pl. nagyanyám betegsége és halála, saját munkahelyi idegösszeroppanása, problémái apámmal. Baromi kártékony dolog ez, mert az ember 14-15 évesen kénytelen felvállalni olyan pszichés felelősséget, amit nem akkor kéne. Ő akkor azt gondolta, hogy én vagyok a legjobb barátja. Ezzel azt érte el, hogy most, 20 évvel később nem tartom vele a kapcsolatot, mert elég volt belőle egy életre. A gyerek gyerek legyen, ne barát. Remélem, ha gyerekem lesz, sikerül ezt a gyakorlatba is átültetnem majd.

  • 2015.11.07 09:59:42Kuoni pásztor

    A gyerekkel azt beszeld meg, ami ra tartozik. Hogy elvalj e az anyjatol/apjatol az nem ra tartozik. Hogy apja/anyja mar megint nincs otthon mert dolgozik/shoppingol/felrekur/nemkurfelre az sem a gyerekre tartozik. Hogy milyen hajat vagass, az sem ra tartozik, velemenye lehet, de nem ra tartozik. Hogy mehet e bringaval kodben edzesre, na az ra tartozik. Hogy elkiseri e a tesojat az iskolaba es hajlando vigyazni ra, addig amikor odaernek az iskolaba ami 2 rovidke saroknyira van, ennek eldontese, megbeszelese is ratartozik. Hogy a nagymama olyan ramaty allapotban van, hogy pelenkazni kell, na ez meg foleg nem a gyerekre tartozik, de meg egy kamaszra se, hiaba szinte mar felnott!

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta