5 éven belül szült négy ikerpárt az új-zélandi anya

Orbán Viktor legyen a talpán, aki követni tudja annak a családnak az alakulását, ahol az anya öt év alatt négy ikerszülést zavart le gyors egymásutánban, így fordulhatott elő, hogy hét év alatt lett kilencgyermekes anyuka. Igen, a hangsúly ebben az esetben nem annyira azon van, hogy milyen sok gyereke van a családnak, hanem inkább azon, hogyan lett ilyen rövid időn belül ennyi, ráadásul állítólag természetes fogantatással. 

Az ausztrál yahoo-n találtuk a hírt a szegény/szerencsés (döntse el ki-ki maga) Emma és Loma Uhila nevű párról, akiknek ilyen rövid időn belül megadatott a gyermekáldás (eső).

Most egy matematikai szöveges példának is beillő történetben elmeséljük, hogy a pár 2007-ben jött össze, a legnagyobb fiuk, Micah 11 hónapos volt, amikor észrevették, hogy Emma terhes Avával és Lily-vel, akik 2010-ben meg is születtek. Még mielőtt igazán megélhették volna az ikerszülőség szépségeit, Islával és Edennel kopogtatott be a gólya 2011-ben, hogy aztán Indie és Emme megérkezzen 2013-ra. Idén júliusban Emma (a férje iránt érzett együttérzésből bízunk benne, hogy császárral) ismét ikreknek, Levinek és Miának adott életet, kérdés, ha ez így folytatódik hány gyerekük lesz 2019-re?

Komolyra fordítva a szót, a 32 éves anyuka 36 éves társával komolyan megtolta az új-zélandi népességszaporulatot, pedig eredetileg semmi ilyesmit nem terveztek. Emma a lapnak elárulta, a sok ikerterhességről szóló hír mindegyike mégis olyan örömmel töltötte el, mintha nyertek volna a lottón. "Nem sok embernek adatik meg, hogy ikerpárjai születhessenek, pláne nem, hogy kettő. Illetve három. Vagyis négy. Áldottnak érezzük magunkat, amellett, hogy ez természetesen pokoli kemény munkával is jár."

Oszd meg másokkal is!
Mustra