SZÜLŐSÉG

Ezért értelmetlen durván büntetni a gyereket

2015. október 20., kedd 18:01

A gyermeki agresszió egyik kutatója, Keneth Dodge meglepő eredményre bukkant, mikor azt vizsgálta, igaz-e a vélekedés, hogy a testi fenyítés agresszívebbé teszi a gyerekeket. Felmérései azt mutatták, hogy csak azok a gyerekek válnak agresszívebbé, akik szülei rendkívüli nevelési eszköznek tartják a verést, ami azt hivatott kifejezni, hogy a gyerek valami nagyon durvát tett, ami erőteljes megtorlás után kiált. Ahol a hétköznapok „normál” része volt a verés, a gyerekek nem voltak agresszívebbek másokhoz képest.

Amellett, hogy az eredmény nagy felháborodást váltott ki (részben rasszista felhangjai miatt, mivel az előbbi csoportba inkább a fehér, utóbbiba az afro-amerikai családok tartoztak), és remélhetőleg senkinek nem ad bátorítást a veréshez, egy tanulságot mégis le lehet vonni belőle. Egyes szülők azért durvultak el, mert ezzel akarták kifejezni, milyen rosszat tett a gyerek, de úgy tűnik, az üzenet nem ment át, csak viharokat keltett a csemetékben, ami aztán agresszióban tört ki.

Ha belegondolunk, miért lehetett így, érdemes képzeletben belebújni egy kisgyerek bőrébe. Bármit is tesz (talán olyat, amiről maga is tudta, nem szabad), nem úgy éli meg a saját viselkedését, hogy „most valami iszonyú durva, vérlázító dolgot művelek”.

Kamaszkorban előfordulhat ez is, de a kisgyereket általában a kíváncsiság vezérli (mi történik, ha vasalóval próbálok pirítóst készíteni), vagy elvész a játék világában, és nem tudja józanul megítélni, baj-e, ha a családi ékszereket a kincskereső játék keretében elássa a kert különböző pontjain, vagy tábortüzet gyújt a szoba közepén, ahol az indiántábor helyezkedik el. Esetleg haragszik a kistestvérére, de nem tudja megítélni a bosszú következményeit. Vagy figyelmet akar, ezért rosszalkodik, de nem látja még a határt az ártatlan csíny és a súlyos következményekkel járó tett között. A szülő persze épp azért folyamodik erős büntetéshez, hogy megértse a gyerek: ilyet már pedig nem lehet. Azonban kétséges a kimenetel.

Mi számít durva büntetésnek?

A durva büntetés kevéssé hoz belátást, mert egyfajta védekezést is kivált a gyerekből, hiszen a szülői üzenet, ha ügyetlenül fogalmazzák meg, gyakran minősítő jellegű, azaz nem az cseng ki belőle, hogy „nagyon súlyos, amit tettél”, hanem, hogy „felháborító, rossz, aljas vagy”.

Ezzel eltávolodik a gyermek és szülő élményvilága, a szülő igazságtalan agresszor lesz, aki nem érti meg a gyereket. És tényleg nem érti meg: a csemetét nem rossz szándék vezérelte, hiszen a legnagyobb rosszaság mögött is áll valami respektálható igény.

Aki például féltékenységében el akarja tenni láb alól a testvérét, talán elbizonytalanodott abban, szeretik-e még, ugyanolyan fontos-e a szüleinek, mint korábban. Ezt a kisgyerek nem tudja megfogalmazni, nem is érti, ő csak a haragot érzi, és ez vezérli a tetteit. A szülő dolga, hogy ne azzal próbálja megoldani a nevelési helyzetet, hogy felháborodik, kiborul, teátrálisan jelzi, mennyire csalódott a gyerekben.

Nemcsak arról van szó, mikor megveri a szülő a gyereket, vagy más, túl erős büntetést szab ki. Arckifejezéssel, hangsúllyal is érzékeltetheti a megvetését. Valaki, aki szinte sosem kapott „valódi” büntetést, azt fogalmazta meg, a legbántóbb az volt, hogy anyja a legkisebb tetten is hajlamos volt felháborodni. Ez azt üzente neki, hogy anyja szerint ő maga felháborító, hogy elég egy rossz mozdulat vagy mondat, és ő már nem elfogadható, nem szerethető. Mintha azt fejezné ki a szülő, hogy megdöbbenti, micsoda rosszindulat, aljasság lakozik ebben a gyerekben. Holott ezek az események is olyanok voltak, amik mögött ott volt a kielégítésre váró, jogos, csak éppen rosszul megfogalmazott szükséglet.

Színpadias háborgás helyett őszinteség és empátia

Nehéz feladat az anyák és apák számára, hogy megtanulják, hogyan lehet a tettet minősíteni, nem pedig az embert. Nehéz, hogy egyszerre fejezzük ki, amit tett, az megengedhetetlen, de őt magát elfogadjuk, és jónak tartjuk. Ráadásul ezt az összetett üzenetet úgy kellene kifejezni, hogy egy kisgyerek is értse.

Egy biztos: segít abban, hogy átmenjen ez az üzenet, ha nem háborog, nem drámázik a szülő, nem tesz úgy, mintha valami egetverő történt volna, ami más családokban sohasem. A színpadias megnyilvánulásoknál többet ér az őszinteség, például, ha a gyerek látja a szülőn, bizony nagyon megijedt, mikor füstfelhő fogadta a szobába lépve, vagy szomorú, hogy nem találja a déditől kapott, elásott aranyláncot.

Kifejezheti határozottan, hogy ilyet nem szabad csinálni, és adhat büntetést a gyereknek. De ha azt is megfogalmazza, érti, hogy nem gonoszság vezérelte, hanem játszani akart, a csemete könnyebben elfogadja a büntetést, és nem válik agresszívebbé miatta.

Nem elbagatellizáljuk!

Legyünk figyelmesek a különbségre: nem arról van szó, felmentő érvet keresünk a gyerek viselkedésére, és ezzel bagatellizáljuk azt. Hanem arról, hogy megértjük, mi játszódott le benne, de ettől még határozottan kiállunk amellett, hogy amit tett, az megengedhetetlen.

Azért is nehéz így kommunikálni, mert gyakran tényleg felháborodunk a gyereken, és nem értjük, hogy tehette, mikor tudnia kéne, ezt nem szabad. Ilyenkor a szülőnek kell felülvizsgálnia korábbi tudását: vajon tényleg átlátja-e a gyerek a következményeket, a tette súlyát, vajon nem felnőtt fejjel ítéljük-e meg a gyerek viselkedését. Pedig a gyerek nem mini felnőtt, és természetes, hogy még csak tanulja, mit lehet és mit nem. Ne háborodjunk fel, ha ebben sokszor hibázik!

Cziglán Karolina
pszichológus

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2015.10.20 19:58:50ubu1

    Ezzel az érveléssel lehet azonosulni akkor, ha a gyerek valamilyen visszafordítható rosszaságot csinált. De ha végleg eltűnt a dédi aranynyaklánca, ha leégett a kecó, akkor azért elég nehéz nem haragudni a gyerekre.

  • 2015.10.20 22:40:08indapass

    Erre csak azt tudom mondani, hogy a szülő is ember. Ha tényleg felháborodik, akkor az a hiteles, ha azt mutatja abban a pillanatban. Legfeljebb később lehiggad és megbeszélik.

    Én főleg azon akadok ki, ha direkt piszkálják a másikat, ha visszaélnek azzal, hogy többen vannak/nagyobbak/többet tudnak. Ha nincsenek tekintettel a másik igényeire.
    És szerintem eléggé át szokott ez menni, mert ékesszólóan (=nem trágárul) el is magyarázom.

    Az anyagi dolgok jellemzően zsebpénzlevonás vagy házimunkával ledolgozandó visszafizetés útján vannak elrendezve. Szerencsére (?) se aranyláncot nem ástak el (nincs kert sem), se föl nem gyújtották a lakást, a társasok alkatrészeinek a gondtalan kezelése volt eddig a legfőbb bűn, amit nem tudtak jóvátenni.

  • 2015.10.21 10:02:26vitaygeorgina

    Nálunk eljött az a pont a fiammal, hogy úgy éreztem, az eddigi szidások, kérlelések, megbeszélések, trükkök, stb. már nem hatnak, és egyszer, mikor különösen sokáig húzta az idegeimet, és még a képembe is röhögött, én is úgy éreztem, hogy most valami különösen nagy büntetésnek kell jönnie, mert már eszköztelen vagyok, úgyhogy a kezére csaptam. A gyerek csodálkozott, abba is hagyta a hülyeséget, de onnantól kezdve csapkod is, amit előtte soha nem csinált.
    Most verhetem a fejem a falba. Azóta egyszer sem ütöttem rá a kezére, és sokszor mondom, hogy nem szabad csapkodni, ütögetni, de egyelőre hiába, egyetlen alkalom elég volt neki ahhoz, hogy megtanulja, hogy ha nagyon mérges, akkor rácsaphat másokra. Két és fél éves. Dolgozunk az ügyön.

    És nem csak a gyereken dolgozunk, hanem magamon is. Nekem kell több pihenés, kikapcsolódás, mert a hét mindennapján 24 órában összezárva lenni a gyerekkel, harcolni vele, kiszolgálni, stb, felemészti a türelmemet. Ha néha sikerül kicsit feltölteni az elemeimet, érzem, hogy sokkal türelmesebb vagyok.

  • 2015.10.21 10:08:30Kuoni pásztor

    Szerintem pedig igenis lássa a gyerek, hogy anya felháborodott és valami nagyon nem jó dolgot tett. Más kérdés, ha a felháborodást valami miatt mulatságosnak találja a gyerek és a későbbiekben rájátszik. Akkor már nem jó kimutatni, oda más taktika kell.

  • 2015.10.21 11:33:47Makarész Rita

    Te hogyan bünteted a gyereket? Íme, a tuti megoldások:
    [link]

  • 2015.10.21 13:04:44SabaSaba

    Csak a beszélgetés segít, a kommunikáció! Igenis megérti a gyerek, hogy nem őt nem szeretik, hanem a viselkedést, amit akkor tesz (azt sem szándékosan, hanem próbálkozik, s abból tanul, hogy ja, ezt nem kellett volna), honnan tudná, mi a helyes viselkedés, mi nem az, amikor még kicsi? Persze a nagyobb már nagyon is tudatában van annak, mivel idegesítheti fel a szüleit :/ De azt gondolom, akkor sem a pofon segít, hanem a beszélgetés a kamasszal, ne legyen szemtelen (!)

  • 2015.10.21 13:55:09Dekatlon

    "Makarész Rita
    Te hogyan bünteted a gyereket? "

    Sehogy. Ha mérges vagyok rá, kiabálok. Ha kérésre nem halglat, utasítok. És ennyi.

  • 2015.10.21 14:03:27ariadne

    vitaygeorgina:
    Ezen én is keresztülmentem. 26 hónapos a nagy és 11 hónapos a kicsi. Egész nap egyedül. Voltak időszakok amikor még türelmetlenebb voltam mint most. Egy ideje beállt a nyugalom, nem robbanok és a nagy dolgait is nyugisan kezelem. Gyakorlatilag megszűnt a hiszti. Te irányítasz. Napról napra egyre könnyebb lesz ahogy nő :) Ahogy egyre kevesebbszer ordítok és nem csapok rá a hátsójára ő is megnyugodott. Néha dobálja a játékait de ha szólok abbahagyja. Sokat van ölelgetve, többet mint korábban. Biztatom ha fáradt, vagy nyűgös jöjjön oda és megölelem/felveszem. Ha fáradt es dobál elmondom hogy csak fáradt vagy és nincs semmi baj. Most már erre a mondatra odajön és odahajtja a kis fejét. Nehéz volt idáig eljutni. Nem akarom uralni a cselekedeteit és próbálok türelmes lenni.
    Ne add fel, jó úton jársz. Szép lassan el fogja felejteni a csapkodást.

  • 2015.10.21 14:10:19ariadne

    De azért ha tényleg olyat tesz, elmondom hogy ezt a viselkedést nem szeretem.
    Muszáj higgadtan reagálni, mert most abban az időszakban van amikor mindent utánoz.
    Szavakat és viselkedést egyaránt.
    Valahol ott kezdett el megtörni a korábbi rossz spirál, amikor már annyira nem bírtam a gyűrödést, hogy zokogtam. Tanácstalan arccal nézett rám a nagy eleinte. Elmondtam hogy anya fáradt és fáj ez a viselkedés. Aztán pár alkalom után már jött és megsimogatott vagy megölelt.

  • 2015.10.21 16:39:50báró Csekonics

    ubu1: tényleg nehéz, de a nyaklánc akkor is ugrott ha beleverem a betonba és akkor is ha nem.
    Türelem és kötélidegek kellenek - nehéz, de ha sikerül, az nagyon jó dolog.

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta