Rosszabbul koncentrálnak a császáros babák

Külföldön és nálunk is egyre gyakoribb, hogy a nők a császármetszés mellett teszik le a voksukat. Egyre több helyen az anya döntésének - és önrendelkezésének - kérdése, és nem csak akkor végzik el, ha arra orvosi okokból szükség van.

Persze tény, hogy a szülés fájdalmas és nagyon megterhelő mind az anyának, mind pedig a babának. Ám azzal is számolni kell, hogy egy hasi műtétről van szó, mely mindig kockázatokkal jár, és a baba számára sem ez a legideálisabb lehetőség – írja a Dailymail egy új kutatás eredményeire hivatkozva.

Sok dolgot megváltoztat

Több tanulmány is foglalkozott már azzal, hogy a császármetszéssel világra jött gyerekek milyen pszichés nyomokat hordoznak folyamat miatt. Többek között arra figyeltek fel, hogy az így született emberek kerülik a kihívásokat, jobban szeretik az egyszerűbb utat választani, de ez sem egy teljesen egyértelmű tulajdonság, és nem is köthető mindig a császármetszéshez.

Most dr. Scott Adler és dr. Audrey Wong-Kee-Te, a kanadai York Egyetem kutatói a babák agyát vizsgálták a különböző szülési lehetőségeket követően. A kutatás rámutatott arra, hogy a természetes úton világra jövő csecsemők agya valamivel fejlettebb, mint császáros társaiké.

Természetesen nem nagy eltérésről van szó, de a 3 hónapos csecsemők szemmozgásainak vizsgálata rámutatott a különbségre. A kutatók egy úgynevezett szakkádikus mozgást figyeltek. Ezt a szem akkor végzi, amikor a fókuszt egyik tárgyról a másikra helyezzük, vagy pásztázva keresünk a térben. A gyors, ide – oda ugráló mozgás a térbeli tájékozódás egyik elengedhetetlen kelléke. A császárral született babák esetében a fókuszálási időben van eltérés, méghozzá rossz irányba. A lassabb fókuszálás rosszabb térlátást feltételez, ám az is igaz, hogy a kutatók azt egyelőre nem tudták megmondani, hogy ez maradandó eltérés-e, vagy az idők folyamán kiegyenlítődik.

A cél nem az volt, hogy megmutassák, milyen veszélyeket rejt magában a császáros szülés, sokkal inkább az, hogy megértsék az agy fejlődését. Hiszen az olyan erőteljes tortúrák, mint a szülés komoly hatással lehetnek a későbbi problémamegoldó képességre, vagy - ahogyan a kutatás is mutatja – akár a térérzékelésre, és a koncentrációra.

Ennek ellenére a császármetszés nem a legjobb megoldás a szülésre. A műtéti kockázatok mellett kimutatták, hogy az így születő gyerekeknek nagyobb az esélye az asztmára, valamint az 1-es típusú cukorbetegségre. Természetes szülés közben ráadásul a baba olyan baktériumokat is „kap” az anyától, mely a későbbiekben segíti az immunrendszerét, így és az említett betegségek elkerülését is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra