Gyerekek, ez nem zöld, hanem kék és egy kis sárga!

Érdekes koncepcióval állt elő a Japánban élő tervezőpáros, az Ima Moteki. Legújabb terméküknek a Nameless Paint (névtelen festék) nevet adták és a csomagolásukon a színek megnevezése helyett az látható, hogy milyen alapszín és milyen arányban található meg a tubusban – olvasható a BoredPandán.

kokuyo.co.jp

A duó célja az volt, hogy megváltoztassa azt, ahogy a gyermekek gondolkodnak a színekről – Yusuke Imai és Ayami Moteki szerint az elnevezések csak problémákat generálnak. „Azzal, hogy nem írtunk neveket a csomagolásra, nem szabjuk meg például azt, hogy a zöldnek hogy kéne kinéznie – ami azért jó, mert az egyébként nem is csak egy árnyalatban létezik" – nyilatkozta Imai.

A tervek szerint ez a fajta útmutatás a színelmélet könnyebb megértését is szolgálja – a szerkesztőségben egyébként nem teljesen értettük, hogy miért jó az, ha a gyerek tudja, hogy melyik két pöttyből mi lesz a harmadik, de nem tudja nevén nevezni.

Meg hát szép dolog ez a duma a zöld árnyalatival, de a tubusból akkor is csak egyfajta zöld jön elő, és a gyerekek valahogy eddig is rájöttek, hogyan tudnak meglévő színekből újakat kikeverni. Ön szerint csak nekünk nem való a temperás tubusok forradalma, vagy valóban értelmetlen az ötlet?

Ha kíváncsi a többi képre is, kattintson a fotóra vagy ide!

Oszd meg másokkal is!
Mustra