Most Soroksáron akarnak gyereket rabolni

Sötét színű autóban ülő idegenek akartak elvinni egy gyereket Soroksárról, az iskolából hazafelé menet - kering a Facebookon a hír. A Páneurópai Általános Iskola igazgatónője a szülőknek küldött levelet, melyben tájékoztatta őket a történtekről. Az igazgatónő megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni. 

A kommentelők egy része szerint az eset meg sem történt, csak a gyerek fantáziált, mindenesetre az igazgatónő értesítette a rendőrséget. A rendőrség megkeresésünkre mindössze annyit közölt, hogy a BRFK XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága vizsgálja a bejelentés tartalmát.

2013-ben több XIII. kerületi gyerekintézménybe ment be egy zavart nő, aki el akart vinni magával egy gyereket, ám a kísérlet meghiúsult. Idén nyáron pedig Szegeden történt hasonló, de aztán kiderült, hogy mégsem volt igaz az eset. 

Nem csak rengeteg bűneset, de számos kiséret kisérlet is bizonyítja, hogy a gyerekeink általában sokkal kevésbé megfontoltak és óvatosak, mint ahogy gondolnánk. Ebben a cikkben írtunk arról a kísérletről, amikor egy játszótérről csaltak el jó néhány gyereket egy megsimogatható kiskutya ígéretével. Bár az anyák biztosra vették, hogy a gyerek nem dől majd be, mégis mindannyian hajlandóak lettek volna néhány perc ismeretség után elmenni egy kedves idegennel, holott az anyjuk is a játszótéren volt, tehát könnyen megkérdezhették volna, lehet-e.

Egy újabb videós kisérlet pedig arra volt kiváncsi, mennyire óvatosak a kamaszok a facebookon felbukkant új ismerőssel kapcsolatban. Coby Persin, akinek számos hasonló kisérlete volt már ezúttal egy olyan FB profilt hozott létre, amelyben 15 évesnek adta ki magát, találomra kiválasztott három lányt, és néhány napnyi csetelés után találkára hívta a lányokat. Érdemes megnézni, tanulságos, és talán a kamaszainknak is érdemes megmutatni, hátha elgondolkodtatja őket is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra