SZÜLŐSÉG

Az egyetemkezdők depressziója gyakoribb, mint gondolná

2015. augusztus 26., szerda 15:01

Az érettségi után továbbtanuló, emiatt esetleg otthonról el is költöző kamaszok körében gyakoriak a depressziós tünetek – az angolszász szakirodalomban külön neve is van a jelenségnek, „college depression”, azaz főiskolás depresszió néven ismerik. De miért lesz depressziós a főiskolás vagy az egyetemista, és ha az lesz, mit tehetünk ellene?

A „főiskolásdepresszió” nem orvosi diagnózis, csupán egy szófordulat, amivel a főiskolai/egyetemi évek elején jelentkező, egyébként minden tekintetben a „szokványos” depresszióval megegyező tüneteket szokták illetni. A depresszió tünetei a lehangoltság, szomorúság, motivációhiány és alacsony önértékelés, ezek pedig egyáltalán nem jönnek jól olyankor, amikor épp eredményeket kellene felmutatni egy új és ismeretlen közegben. Az egyetem/főiskola alatt jelentkező depresszió a kutatások szerint fordított összefüggést mutat az iskolai teljesítménnyel. Ennél egy fokkal talán meglepőbb, de a dohányzással, ivással és felelőtlen szexuális viselkedéssel is, a depressziós fiatalok ugyanis hajlamosak élvezetek hajszolásával „gyógyítani” lehangoltságukat.

Ahelyett, hogy örülne!

A továbbtanulás - különösen, ha a gyereket a vágyott helyre vették fel - nyilván örömteli dolog. Ugyanígy sok kamasz számára – bármennyire is szereti a szüleit és kötődik – valamennyire örömteli lépés a függetlenedés is. Az egyetemi élet kezdete ugyanakkor olyan kihívások elé állíthatja, amikkel az még nem találkozott, így nincsenek rá kész megküzdési stratégiái. A szülők nélküli élet már önmagában nehézség, hiszen magunknak kell megcsinálni a reggelit, kimosni a ruháinkat, csak az van a hűtőben, amit beletettünk és soha, senki nem fog elmosogatni helyettünk. Hiányozhat a szülővárosunk, a vidékről nagyvárosba kerülő gyerekeknek elsőre sokkoló lehet a nagyvárosi lét.

Az egyetemi élet egészen más időbeosztással járhat, mint a középiskola, az órák különböző helyszíneken lehetnek, a számonkérés tantárgyanként változó nehézségű és gyakoriságú, de esetenként komoly kihívást jelenthet, a tanárok nem tudják az ember nevét. A koleszban vagy albérletben a szobatársakhoz és az ő, néha idegesítő szokásaikhoz kell alkalmazkodni. A pénz beosztása, a szülővárosban maradt barát/barátnő távolsága is nehézségeket okozhat.

Hogyan előzzük meg?

A fentiek alapján adódik a megoldás. Bár a depressziót nem lehet száz százalékos biztonsággal megelőzni, néhány óvintézkedést azért tehetünk. Például bátorítsuk a gyereket, hogy látogasson el minél többször az egyetemre már a tanév megkezdése előtt, ismerje meg a terepet és ha van rá lehetőség, beszélgessen olyanokkal, akik oda járnak. Az utóbbira elviekben jó lehetőséget adhatna a gólyatábor, a gyakorlatban az inkább az évfolyamtársakkal való ismerkedésről és a bulizásról szól – ami klassz, de nem árt, ha ezen kívül is van lehetőség megszemlélni az egyetemet. Sok egyetem honlapján vannak hallgatói fórumok, Facebook-csoportok, itt is találhat a gyerek segítőkész felsőbb évest.

Jó indítás, ha a gyerek nem a beiratkozás napján jár először az egyetemi városban, és sikerül időben felderítenie, hogy a lakhelyéhez közel hol van bolt, gyógyszertár, posta, hol lesz az új háziorvosa és milyen a tömegközlekedés nappal és éjszaka. Az sem árt, ha otthon már elkezdtük önállóságra nevelni és mire leérettségizik, megtanul takarítani, mosni, csekkeket feladni, bevásárolni, nyakkendőt kötni, vonatjegyet venni, vasalni és néhány alapvető ételt elkészíteni. Nemtől függetlenül.

Honnan látom, ha mégis depressziós lett?

Ha néha szomorú a gyerek és esetenként honvágya van, megijed a terheléstől, sír a szülei vagy a gyerekkori barátai után, az teljesen normális. Depresszióra akkor kell gyanakodni, ha két héten keresztül a napok többségében egész nap lehangolt, örömtelen, nyugtalan, esetleg apróságok is azonnal felbosszantják, dührohamai vannak.

A depresszió egyik fő tünete az örömképesség elvesztése, azaz korábban szeretett hobbik, tevékenységek sem okoznak már örömet ilyenkor. A túl sok alvás vagy álmatlanság, az étvágytalanság vagy a túlevés egyaránt jellemző lehet. Depressziós tünet a lelassult gondolkodás és beszéd, valamint a döntésképtelenség. A depressziós páciens gyakran leértékeli magát, bűntudata van apróságok miatt is, feleslegesnek, értéktelennek érzi magát, esetleg öngyilkossági gondolatai vannak. Néha a depresszió testi tünetek formájában jelentkezik: gyomorfájás, emésztési gondok, fejfájás.

Mit tegyünk?

A depresszió ugyan elmúlhat magától is, de az biztosan nem segít, ha kitartóan ismételgetjük, hogy „szedd már össze magad”. Az egyik legjobb antidepresszáns a sport, azaz bátorítsuk a gyereket, hogy vigye magával a futócipőjét – konkrétan ismerünk olyat, akit a stepaerobik-edző gyógyított ki a főiskoláskori lehangoltságából. Nem muszáj sem profi módon, sem versenyszerűen sportolni, annak is van antidepresszív hatása, ha otthon mozog a fitnesz DVD-re.

Sok egyetemen, főiskolán van már itthon is a hallgatók számára elérhető pszichés segítség, illetve tanácsadás pszichológus vagy orvos formájában. Az itt dolgozók általában eléggé tapasztaltak ezen a téren, azaz érdemes felkeresni, ha egyetemünkön van ilyen. Ha nincs ilyen lehetőség, ha komolyabb a probléma vagy gyógyszeres segítségre is szükség van, akkor a lakóhely szerinti területileg illetékes pszichiátriai szakrendelő nyújt segítséget, ahová az állandó lakcímünk és a tartózkodási helyünk szerint is elmehetünk. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lelki segélyvonala ma már nem csak telefonon, hanem cseten és e-mailen is elérhető.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2015.08.27 08:19:27Hjudit

    Egyetemkezdő gyerek(?), kamasz(???). Bocs, de aki egyetemet kezd, az már felnőtt ember. Se nem gyerek, se nem kamasz. Azok az évek már mögötte vannak! Vagyis kellene, hogy legyenek. Amennyiben nem sikerült felnőnie, az a szülő hibája, de vastagon.
    Sajnos tapasztalat, hogy anyuci-apuci pici szemefénye még a vécét sem húzza le maga után. Az első két hónapban emiatt aztán undorítóak a vécék az egyetemeken. Pedig hát alap volna, nem? Két hónapba telik, mire végre veszik a fáradtságot, és lehúzzák a barnaságot a vécéből, plusz egy hónap, mire rájönnek, mire való a vécékefe. Gondolom, nem szép szavakkal tanítják meg nekik a lakótársaik! És ez csak egy a kellemetlenségekből.
    Egy felnőtt embernek elvileg tudnia kellene háztartást vezetni kompletten a pénz beosztásától a takarításon át a főzésig, mosásig bezárólag. Ez pedig teljes mértékben a szülők dolga-felelőssége megtanítani nekik.
    Kár, hogy nincs szégyenfal az ezt elmulasztó szülőknek! Vagy esetleg megjelenhetne egy kommandó a kedves ős melóhelyén, kivetítené, mit hagyott maga után az egyetemista apróság, és elcipelnék apu-anyut takarítani! Micsoda tévéműsor lenne belőle!

  • 2015.08.27 10:09:46armageddon55

    Hjudit, neked valszeg nincs gyereked, vagy még olyan kicsi, hogy nem is érted miről szól a cikk. A gyerek kirepülése a szülői fészekből komoly lelki probléma mind a gyereknek, mind a szölőnek. Itt kezdődik a felnőtté válás és ezzel egy korszak a család életében végleg lezárul. Szülőként sem olyan könnyű ezt elviselni, ha a gyerek több száz kilométerre kerül a családi fészektől. A sport a munka és az értelmes elérhető célok a legjobb orvosság rá.

  • 2015.08.27 11:54:25Nick Leeson

    Hjuditnak van igaza. A mostani kölkök semmire nincsenek nevelve. (Tisztelet a kivételnek!) A szülők mindent rájuk hagynak, mert így egyszerűbb, és nem kell konfrontálódni a gyerekkel. Nagyon sok gyerek már középiskolában is koleszos, ők már 8. után más városban laknak hétköznaponként!!!
    Ehhez képest a 18 éveseknek már csak nem kéne akkora feneket keríteni ennek az egésznek! Persze azt elhiszem, hogy a nyugati világ elkényeztetett gyerekei, ezt micsoda katasztrófának élik meg! Mondjuk ilyen gyerekből itthon is akad bőven. Nemrég még a fiúkat elvitték katonának is. Ma már ez sincs, a diszkócsitriknek akkor sem volt... Meg is látszik, a mai kiscsajok valamiféle isten ajándékának tekintik magukat, miközben egy kalap szart nem értnek semmilyen téren!

  • 2015.08.27 16:39:42büdösbanya

    Remélem, hozzászólásommal hitelesebb leszek, mint Hjudit vagy Nick, ugyanis érintett vagyok: nálam első éves egyetemistaként, 22 évvel ezelőtt jelentkezett a cikkben leírt jelenség. Igaz, nem pont a szemeszter elején, hanem inkább az első vizsgaidőszakban. Az oka pedig egyáltalán nem az volt, mint amit a jólértesültek tudni vélnek, ugyanis nem voltam sem elkényeztetett, sem életképtelen, sem neveletlen fiatal. Utólag visszagondolva azt hiszem, ekkorra sokalltam be a rengeteg változástól, ami pár hónap alatt ért. Több száz kilométerre távol kerültem a családomtól, egy teljesen új helyen felépítettem a saját, önálló életemet, új közegbe kerültem, ahol új kapcsolatokat alakítottam ki, és mellesleg ekkor tanultam meg élesben is önállóan gazdálkodni. Ehhez jött az egyetem követelményrendszere, amely teljesen más volt a gimnáziumhoz képest, és az első vizsgaidőszak, mindjárt 10 kollokviummal, sokkal kevesebb felkészülési idővel, mint amennyi addig rendelkezésemre állt.

    Azt hiszem, ennyi egy érettebb felnőttnek is elég lett volna, nemhogy egy 19 évesnek. Kifáradtam, kimerültem. Pontosan olyan tünetekkel küszködtem, mint a cikkben: állandóan sírhatnékom volt, ha meg nem, akkor aludtam, nem érdekelt semmi, még enni sem akartam. Tanulni nem tudtam, amit olvastam, az agyam nem fogadta be. Aztán lassan kilábaltam ebből is. A legtöbbet a szüleim segítettek, az ő pszichés támogatásuk mindennél többet ért. És persze később már a sikerek meg a célok motiváltak a legjobban.

    Az egyetemkezdők depressziója tehát létezik, és bár nem állítom, hogy a mai fiatalok egy részére nem illenek rá a Hjudit és Nick által leírtak, messze nem csak ezek lehetnek az okai a jelenségnek.

  • 2015.08.28 08:00:43bulsitter

    Tudom ezt az érzést, mert a saját bőrömön is tapasztaltam ezt. Viszont ne mondjuk már mindig azt, hogy depresszió, ha szomorú az ember, vagy valami nagy változás előtt áll, vagy abban van. Ilyen alapon mindenki szorongó és depressziós. Sőt ha ezek az érzések nem jelentkeznek szerintem sokkal nagyobb probléma. Valóban jó ha ilyenkor az ember leköti magát valamivel, valóban jó lehet a sport. Viszont nekem sokkal kézenfekvőbb volt a dolog, hogy túl lendüljek ezen az érzésen: tanulás. Jöttek a ZH-k és kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy azon szomorkodjak, hogy nincsenek barátaim és egyedül vagyok. Lettek társak, barátok gyorsan. Felnövés pedig mindenkinek máskor jön el. Van aki már 18 évesen "érett", de véleményem szerint ez is sok minden függvénye. Ha jól belegondolok nekem ez úgy 30-32 éves koromban jött el. Ez nem a mai gyerekek és szülők hibája, ez ilyen civilizációs velejáró. Több időnk van gyereknek lenni (szerencsés esetben) és sokkal több mindent fel kell szedni a felnőtté váláshoz.

  • 2015.08.28 08:13:44büdösbanya

    Bullsitter, nem biztos, hogy pontosan ugyanarról a típusú problémáról beszélünk. Az én bajom nem egyszerűen a szomorúság vagy a lehangoltság volt, amit az ember egyszerűen egy nagy levegővel leráz magáról, és folytatja, ami a dolga, hanem mindez egyszerre, vegyítve félelemmel, szorongással, ami nemcsak agyilag, de fizikailag is bénító volt. Ha viszonylag egyszerűen rá tudtad venni magad arra, hogy sportolj, vagy hogy tanulj, nem abban szenvedtél, amiben én. Viszont szerencsére nálam is rövid ideig tartott (2-3 hét), és utána már egyenes és sima volt az út a diplomáig...

  • 2015.08.29 07:27:53ColT

    Ha depressziós lesz, az inkább attól, hogy kiszakad a magszokott környezetből.
    Hogy alkalmazkodni kell? Munkahelyen is kelleni fog. Meg amúgy is.

    Vagy a fene tudja, a 2000-es évek elején nem sokan voltak depisek a PTE-n. Aki az volt, az inkább attól, hogy már pár éve oda járt, nem attól, hogy akkor kezdte :D

  • 2015.08.29 16:49:15Nefelejcs2

    Én is 85-ben kezdtem az egyetemet, úgyhogy még a régi gárdából vagyok, már odáig is elláttam egy háztartást és "neveltem' a fiatalabb hugomat. Ettől függetlenül, és még attól is, hogy ennél még nagyobb önállóságra vágytam, odanyekkentem, amikor megkaptam.
    Én nem szomorú lettem, hanem az alvásom lett oda: akkoriban még kilenckor feküdtünk, az első film vége után. A koleszban ez lehetetlen volt, éjfél utánig zaj volt, jövés-menés. Pár hónap alatt elvesztettem a motivációmat, nem volt kedvem semmihez, és ami a fontos, agresszív lettem. Nekem ez volt a fő tünetem. Ordítottam mindenért, pedig odáig nem volt jellemző. Gondolom, az is lehetett, hogy kikerültem a gimiből, ahol bejáratott helyem volt, a városomból, ahol mindenkit ismertem, és újra meg kellett harcolni a saját helyemért, az elismerésért, stb.
    Hogy a mai fiatalok hogy és mint… aztat nem tudom. A saját gyerekeimet - hála a cikknek, mert innen látni, hogy nem voltam egyedül - fel fogom készíteni, ahogy lehet.

  • 2016.09.14 08:29:41Prednizon

    Nagyon hasznos cikk, további tippeket találtam elsőéves egyetemistáknak az alábbi oldalon:
    [link]

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta