Etesse kefirrel a szorongó tinit!

Zanza!

A szociális fóbia alaposan megkeserítheti az ember életét, és ez különösen igaz a tinédzserekre. A tünetek kezelésre eddig az egyéni vagy csoportos pszichoterápiát, illetve súlyos esetekben a gyógyszeres kezelést tartották alkalmasnak a szakemberek. Egy friss kutatás szerint azonban egyes étrendi változtatások is javíthatnak a kóros félénkség tünetein.

Mi a szociális fóbia?

A szociális fóbia nem csupán szimpla félénkséget jelöl: a definíció szerint tartós félelem van jelen a legtöbb olyan helyzettől, ahol a személy más emberke figyelmének van kitéve, és ez a félelem jelentősen megkeseríti az illető életét. A gyerekek esetében csak akkor beszélünk szociális fóbiáról, ha a kölyök nem csak a felnőttek, hanem más gyerekek társaságában is ugyanúgy fél. A diagnózis pontos kritériumai között szerepel az is, hogy a fent említett helyzetekben a tünetek szinte mindig jelentkeznek és ezért az illető lehetőleg kerüli, hogy emberek közé vagy a figyelem középpontjába kerüljön, és hogy mindez legalább fél évig fennáll.

Fél? Egyen savanyú káposztát!

Egy virginiai egyetem kutatócsoportja most érdekes eredményekkel állt elő: szerintük a probiotikumokat tartalmazó, erjesztett ételekben gazdag étrend csökkenti a szociális fóbia tüneteit a kamaszok körében. Azaz sok kefirt és joghurtot kell enni, és máris legyűri az ember a szégyenlősségét.

shutterstock 111275633

A kutatásban 710 főiskolai diák vett részt, körükben mérték fel kérdőívekkel az étkezési szokásokat és a szociális fóbiát. A kutatók számtalan befolyásoló tényezőt kizártak, ami megzavarta volna az eredmények értékelését: tudjuk például, hogy a rendszeres sport csökkenti a szociális fóbiát, és ha pont a sportolók innának sok ivójoghurtot, akkor ez torzítaná az adatokat. Ezért kiszűrték a nem, életkor, egészséges étrend, sportolás befolyásoló hatását (mellesleg nekik is kijött, hogy a rendszeres sport önmagában, kefirevés nélkül is csökkenti a szociális fóbiát, szóval ha a gyerek utálja a kefirt, akkor legalább vigyük el futni.) Az eredmények így is azt mutatják, hogy akik sok erjesztett, probiutikumtartalmú terméket esznek, azok jóval ritkábban szociális fóbiásak.

Hogyan lehetséges ez?

Elsőre kissé furának hangozhatnak ezek a következtetések, hiszen mi köze lehet a joghurtkultúrának az agyműködésünkhöz? A tudomány mai állása szerint elég sok. A probiotikumok ugyanis befolyásolják a testünk stresszre adott reakcióját. Stressz, nehézség, frusztráció, ijesztő események hatására ugyanis nem csak lelkileg készülünk ki, hanem a testünkben is végbemegy egy csomó folyamat: megnő a pulzusunk, kitágul a pupillánk, gyorsabban vesszük a levegőt, megnő a vérkeringésünkben a stresszhormonok (kortizol) szintje, és ez az agyunkban is befolyásolja különféle hírvivő anyagok mennyiségét. A probiotikumok ebbe a folyamatba avatkoznak be, mégpedig úgy, hogy csökkentik a testi szintű stresszreakció erősségét.

Emellett a kutatások szerint a probiotikumok még ennél közvetlenebbül is hatnak az agyunkra: csökkentik a negatív arckifejezésekre adott agyi választ - magyarul, ha sok joghurtot iszunk, akkor kevésbé izgat, ha valaki csúnyán néz ránk. Egy korábbi kísérlet során a kutatók egészséges nőkkel itattak erjesztett tejitalt (kb. a kaukázusi kefirnek felelhet meg) összesen négy hétig, naponta kétszer. Ezt követően MR-készülékkel mérték az agyi aktivitásukat különféle feladatok közben. Kiderült, hogy a kefiritalt ivó csoport érzelmi központjai máshogy működnek a kefirmentes csapatéhoz képest. A szociális fóbiát pedig nyilván csökkenti, ha kevésbé vesszük figyelembe azokat, akik mogorván néznek.

shutterstock 110743415

Mit együnk pontosan?

A fenti, főiskolai hallgatókkal végzett kutatás során az alábbi termékek fogyasztását mérték fel, vagyis ezek voltak azok, amelyek fogyasztása fordított arányban állt a szociális fóbiás tünetekkel:

- kefir

- joghurt

- erjesztett szójatej

- mizoleves (japán, tofu- és algatartalmú leves)

- savanyú káposzta

- egyes étcsokoládék

- algatartalmú italok

- ecetes savanyúságok (ecetes uborka, csalamádé)

- tempeh (nemespenésszel érlelt, főtt szójabab)

- kimcsi (csípős, erjesztett koreai káposztasaláta)

Blogmustra