Már a fülbevaló is gyerekbántalmazásnak számít?

Eszükbe jutott már valaha azon, hogy miért lyukasztják ki a lánybabák fülét? Angliában már elgondolkoztak rajta, és legalább 32 ezren arra jutottak, hogy ez egyáltalán nem egy aranyos, ártalmatlan szokás, hanem a gyermekbántalmazás egy formája.

Legalább is ennyien írták alá azt a petíciót, amiben követelik, hogy tiltsák be, hogy a szülők kényük-kedvük szerint fúrathassák át a babáik fülét, és törvényben határozzanak meg egy minimum korhatárt, ami alatt nem lehet ilyet tenni a gyerekkel.

Az online petícióban, melyet egy elkeseredetten síró kisbaba képével is alaposan alátámasztottak érzelmileg, azt írják, hogy teljesen szükségtelen ilyen fájdalomnak és félelemnek kitenni a babákat, mivel ez az egész semmi más célt nem szolgál, mint a szülők hiúságát. A bántalmazás más formái illegálisak, ez pedig semmiben sem különbözik azoktól. 

Marcsi, aki évtizedek óta foglalkozik fülbelövéssel azt mondja, valóban egyre ritkább, hogy a szülők kisbabákat hozzanak hozzá, ma már általában megvárják, míg a gyerek elkezdi igényelni, hogy fülbevalót hordhasson. Ez általában három-négyéves korban el is jön, azt a pár évet a szülők nyugodtan kivárhatják – vélekedik.

„Persze van, aki a pár napos babája fülébe simán belöveti a fülbevalót, mert az szerinte teljesen normális, és csak akkor esik pánikba, amikor a gyerek, már saját döntéséből, 14 évesen hazaállít a sokadik, és nem is feltétlenül a fülébe lőtt piecinggel” – jegyzi meg pikírten Marcsi.

shutterstock 167702357

Egyébként ő maga is sajnálja ezeket a picikéket (mármint nyilván a babákat, nem a kamaszokat), de leszögezi: az ijedségen és az apró fájdalmon kívül semmi bajuk nem lesz a fülbelövéstől. Ez egy teljesen biztonságos eljárás, és utána a szülők is nagyon odafigyelnek, hogy ne gyulladjon be a seb. „Sőt, ha így nézzük, babakorban még biztonságosabb is, mintha a 4-5 éves gyerek a kis mocskos praclijával piszkálja a frissen szerzett fülbevalóját” – mondja.

Aki még előtte állna a procedúrának, elmondjuk, tapasztalataink szerint azok a kislányok, akik saját kérésükre kapnak fülbevalót, hősiesen viselik a fájdalmat. A mi családunkban több óvodás korú gyerek kezét is fogtam közben, egyikük sem sírt vagy félt, viszont mindenki rendkívül büszkén hordta az új ékszert. De persze ez nyilván gyerekenként más és más.

Gabinak pár hetes kora óta van fülbevalója, most 13 éves, és azt mondja, soha nem jutott eszébe, hogy megvárhatták volna a szülei, míg ő dönt úgy, hogy szeretné. Gabi édesanyja szerint jó dolgukban már nem is tudják, hogy mit találjanak ki ezek az angolok: „naja, egy négy-, vagy akár hatéves gyerek döntése nyilván körültekintő és megalapozott, ugyan már” – legyint.

Ági viszont teljesen barbár szokásnak tart mindenféle testmódosítást a tetoválástól a piercingig, nem is érti, hogy mi szükség rá. "Ha ékszert akar hordani az ember, akassza a nyakába vagy a csuklójára. Minek lyukat fúrni oda, ahol magától nem nőtt?" – teszi föl a logikus kérdést. 

Ön szerint a babakori füllyukasztás

Oszd meg másokkal is!
Mustra