SZÜLŐSÉG

Táborral sem lehet olcsón megúszni a nyarat

2015. június 22., hétfő 10:49

A nyári szünidővel eljött a nagy szabadság ideje. Mármint a gyerekeknek, a felnőtteknek már korántsem ilyen magától értetődő, hogy szabaddá tudják tenni magukat két és fél hónapon keresztül, sőt, inkább nem, mint igen. Ez pedig nem kis fejfájást okoz a legtöbb családban.

Azt gondolnánk, meg vagyunk mentve, ha a gyerek igazi közösségi lény, és alig várja, hogy különböző táborokban új kalandokra és ismeretségekre tegyen szert. Gyakorlatilag a hegymászóktól a színjátszókig mindenféle érdeklődést lefednek a táborok, valódi megoldást azonban az átlagos keresetű, pláne többgyerekes családoknak ezek sem jelentenek. Kiszámoltuk, miért nem.

shutterstock 16098280

A táborfigyelő.hu adatbázisa szerint a legolcsóbb napközis tábor egy hétre 15 ezer forintba kerül. Ez nagyjából reális, ennél olcsóbb lehetőséggel mi sem nagyon találkoztunk még. A legdrágább táborokért körülbelül 60 ezer forintot kell kifizetni egy hétre, és akkor még csak egy hetet fedtünk le a 11-ből, egyetlen gyereknek. A példánkban nem az utóbbival fogunk kalkulálni, érthető okból. 

További költséget jelent a zsebpénz. Szerencsés helyzetben vagyunk, ha mondjuk egy hegymászó táborban, távol a civilizációtól akkor sem tudna pénzt költeni a kölyök, ha akarna, de jellemzően gyerekenként és naponta adunk 500-1000 forintot, hogy valami apróságot ők is tudjanak venni maguknak a büfében, ha van.

Az útiköltséget és a felszerelés költségeit most nem számoljuk, mert ez óriási szórást mutat. Lehet, hogy csak elsétálunk reggelente a közeli művelődési házig, ahol mindent adnak a kézműveskedéshez, de az sem kizárt, hogy mindennap 60 kilométert kell autózni a lovastáborba és vissza, és meg kellett venni a kobakot, a csizmát és a kesztyűt is. Ezt tehát most nem fogjuk beárazni.

tábor ár
Ft/hét
1 gyerekre + zsebpénz, Ft/hét 2 gyerekre + zsebpénz, Ft/hét 3 gyerekre + zsebpénz, Ft/hét
Olcsó: 15 ezer 20 ezer 40 ezer 60 ezer
Közepes: 30 ezer 35 ezer 70 ezer 105 ezer
Drága: 50 ezer 55 ezer 110 ezer 165 ezer

Vegyük azt a könnyen elképzelhető esetet, amikor egy családban két gyerek van, és négy hetet kell táborozással lefedni. A fennmaradó hét hetet megoldják szabadsággal, nyaralással, valahogy. Ha sikerül négy olcsó tábort kifogni, ami érdekli is a gyerekeket, és hajlandók is elmenni – úgyhogy még szerencsésnek és roppant takarékosnak érezzük magunkat – ez 160 ezer forinttal fogja megterelni a családi kasszát. Ami Magyarországon megfelel az átlagkeresetnek, vagyis az egyik szülő az egyik nyári hónapban azért dolgozik, hogy tudjon dolgozni a gyerekeitől. A hülyének is megéri, nem?

És akkor még csak egy alapesetet vettünk, azt már inkább ki sem számoljunk, hogy mit csinál egy négygyermekes család, ha mondjuk egy középkategóriás táborba is elmennének a gyerekek, mert oda megy a legjobb barátnő is. És még mindig nem luxusról beszélünk, csak nyári napközis táborról, amire, tegyük hozzá nyugodtan, sok családban már rég nem a felügyelet miatt fizetik be a gyereket, hanem ez jelenti magát a nyaralást. 

shutterstock 211534402

"A nyáron összesen négy hetet lesznek táborban a gyerekek. Tavaly próbáltuk azt, hogy itthonról dolgozom, és együtt vagyunk, de ez egy idő után senkinek sem volt túl jó. Ők unatkoztak, engem meg duplán furdalt a lelkiismeret, hogy se nekik nem tudok elég szórakoztató programokat csinálni, se a melóval nem haladok.

Ha otthon vannak, reggeli, ebéd, vacsora, tízórai, uzsi, anyaeztnézdmeg, mikorvégzelmár, gyerekártyázzunk, miértnemmegyünkstrandra. Volt olyan is, hogy próbáltam nappal velük lenni, éjszaka dolgozni, de pár nap után már a végkimerülés határán voltam.

Úgyhogy idén táboroznak. A négy hét középkategóriás tábor a befizetett étkezéssel együtt a két gyereknek összesen 292 ezer forint, és akkor még egy fillért sem kaptak, hogy vegyenek a büfében egy fagyit vagy csokit. Azért dolgozom, hogy megkeressem azt, amiből elmehetnek táborozni, hogy tudjak dolgozni. És persze nem is keresem meg az egészet, a férjem fizujából is megy bele. Ilyenkor nagyon úgy érzem, én is szeretnék nyáriszünetet, hogy őszig semmit se kelljen csinálni, csak együtt lenni. Végül is, akkor sem maradna kevesebb pénzem." - fakadt ki egyik kolleganőnk.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2015.06.22 12:26:57Nancsibacsi

    El lehet menni fizetés nélküli szabira is ám.

  • 2015.06.22 12:31:21retinax

    Amit különösen értékelnek a munkaadók, sőt alig várják, hogy a családosok nyáron bejelentsék, hogy most inkább nem dolgoznak.

  • 2015.06.22 13:13:21cupcake25

    Nancsibacsi ez most valami vicc volt ugye? :) Azt hiszem szeptember 1-jén nem kellene visszajönnöm a melóhelyemre ha június közepén bejelenteném, hogy akkor most 11 hét fizetés nélküli szabira megyek. Ez is olyan mint az ingyenes, első OKJ-s képzés, elméletileg van, törvényileg van rá lehetőség, de gyakorlatilag felejtsd el.

  • 2015.06.22 13:18:48Mille38

    Nem értem, mi ez a picsogás, meg lett mondva, hogy havi 47000 Ft-ból is meg lehet élni.



    De azért persze értem és együttérzek, nekem is voltak hosszú nyarak, hogy este még nem tudtam, másnap reggel ki fog vigyázni a négy gyerekre. Egyet tudtam: a főnököm nem veszi jó néven, ha én...
    Nem tudom, mi a megoldás, szóba jött már, hogy lerövidítenék a nyári szünetet. Talán cserébe a heti óraszámok csökkennének, és gyerek-tanár-szülő kevésbé lenne fáradt év végére, (és még légkondi is lenne az iskolákban), az megoldana valamit.

  • 2015.06.22 15:01:06Lady Ann

    Vagy csökkenteni kéne a nyugdíjkorhatárt és akkor a nagyszülőket is be lehetne vetni. Meg a fiataloknak is lenne munkája. Persze ehhez normális nyugdíj kéne, meg elfogadható adóterhek a munkaadókon, meg jogbiztonság, meg sok szép álom...

  • 2015.06.22 15:15:51YessicaHard

    Egészen konkrétan tudom, hogy pl. a VI. kerület napközis tábora napi 440 forintba kerül. Ebben benne van a program és az étkezés is.Rászorulóknak (akiknek az étkezésért sem fizetnek a suliban) pedig ingyenes.

  • 2015.06.22 16:09:58Yakk

    Erzsébet táborban pl asszem van ahol kedvezményesen 1000 azaz egy ezer forintba kerül az egész tábor (nyilván állami támogatással). Mondjuk erre a jelentkezés már valószínűleg lezárult. De ha valamilyen ifjúsági közösségbe tartozik a gyermek (pl cserkészet) akkor is általában 20e Ft alatt kijön egy 8-12 napos tábor.
    Én a cikkben említett 292e Ft-os összegen kicsit eldobtam az agyam, de ha valakinek ilyen sok pénze van, akkor persze hajrá, csak a panaszt nem érzem teljesen jogosnak.

  • 2015.06.22 16:26:02efi

    Nem tudom, mit kell kárálni. 100x leírtam én is, hogy sok a 185 szünnap / év, de különösen nyáron a 11-12 hét. Nagyjából 100x le is hurrogtak. Hát akkor tessék szívni, ha ez olyan jó.

  • 2015.06.22 16:39:57YessicaHard

    Nagyon régóta így vannak a szünetek. És azóta megváltozott az éghajlat is. 32-35 fokban ülni egy tanteremben kínzás, szerintem. Egyszerűen nem tudnak odafigyelni semmire, bágyadtak, álmosak. Szerintem pont jó így a szünet, ahogy van.

  • 2015.06.22 17:18:45cupcake25

    YessicaHard ez badarság. Semmivel nem rosszabb a helyzet egy iskola épületben mint otthon a lakásban vagy pl bent az irodában. Buli max a strandon a hőség vagy légkondis helyeken. És ha nem lenne ez a 11-12 hét szünet akkor évközben sem kellene megszakadnia senkinek, sokkal jobban ellehetne osztani az órákat, délelőtt 3, délután 2-3 órában egy hosszabb szünetekkel, amikor nem az van hogy jóformán még be sem tetted a lábad a terembe már csöngetnek is a következő órára. Nyugodtan lehetne hagyni 15-20 perces szüneteket is az órák között, hogy legyen idő enni, inni, mosdóba menni (házit írni :D ). Arról nem is beszélve, hogy évközben elosztogatva sokkal könnyebb lenne a szülőnek is megoldani a szüneteket, mert nincs az a munkahely a világon (kivéve pedagóguséknál), ahol te megkapsz egyben 11 hét szabadságot, hogy a csimótával legyél, de légy erős még 5 hetet sem fogsz sehol kapni, hogy esetleg a pároddal felesben oldjátok meg a dolgot... Persze gyerekként én is szerettem a hosszú nyári szünetet, most is szeretném, de a logika már mást diktál... Nem kell mindig ragaszkodni az 1000 éves megszokotthoz, néha lehet ám újítani is, főleg ha az megérett rá.

  • 2015.06.22 17:41:35YessicaHard

    Ha ugyanannyi marad a szünet, csak másképp lesz megosztva, akkor a szabadságod is ugyanannyi marad, semmivel sem lesz több. De nyáron legalább van napközis tábor, ami
    ősszel meg télen nem biztos hogy lesz. Ezen kívül ismervén a magyar oktatási törekvéseket, nem hogy csökkentenék a tanulnivalókat vagy az óraszámokat, hanem növelnék.Egy elsősnek napi 6-7 órája van, ami egy agyrém. Felturbózta az óraszámokat pl. a mindennapos testnevelés. (Amiből csak egy órában tudnak ténylegesen tornateremben lenni). Pedig a mozgás tényleg kell nekik. Kevesebb óra, több mozgás, több játék. Ja és egyáltalán nem biztos hogy jobb a tanteremben nekik. A suliban, amit közelről ismerek, egész nap süti az ablakokat a nap, már reggel elviselhetetlen a meleg. A gyerekek izzadnak, szenvednek. Hiába sötétítesz el, nem lehet jól átszellőztetni a termet.

  • 2015.06.22 17:44:39igazságos

    Senki se akar a gyerekkel foglalkozni.
    Leültetni a tévé elé az megy, míg anyuka a facebookot bámulja, s közben azon csodálkozni, hogy lám, de okos a gyerek, angolul tudja, hogy Iron Man.

    Táborozásra is akad azért kemény 300 ezer forint, vagyis nem mélyszegénységben élő gyerkőcök, akiknek ne lehetne ennyi pénzért felvenni akár egy dadát is három hónapra, napszámos bérért. :)

    Én, én, én, meg a meló, a gyerekeket meg le kell koptatni mielőbb. Na, ezért dilis mostanában az összes gyerek, mind meg nem értett idióta. (aki nem, az is csak azért szorgalmas, mert tudja, mit kap érte)

    Sose voltam táborozni, minek is, aki unatkozik otthon, az sehol sem fogja magát jól érezni.

    Ezek a mai gyerekek tényleg ennyire nem találják fel magukat otthon!?
    Nem csak strandból áll az élet, meg a plázából.

    Az Erzsébet tábor a hátrányos helyzetű embereknek van, vagyis a ciggóknak. Ki akarna velük táborozni!? Aki ide küldi a gyerekét, az közveszélyes, vagy csak nagyon gazdag, spúr ember, hogy más szegénytől elvegye a helyet.

    Unatkoznak.

    Ebben az országban ez a legfőbb gond, egy bizonyos réteg baromira sokat unatkozik, vannak helyek, ahol egész nyáron rettegnek tőlük, hogy épp mit találnak ki a szabadidejükben. Merthogy olyankor is kapnak ám ételt, az oviból ingyen, nem kell elküldeni őket táborozni. Ha van tábor, az is azért van, hogy valakinek jó legyen, az ott dolgozó tanároknak, akik a lóvét lenyúlják.

  • 2015.06.22 17:49:08igazságos

    Cserkésznek max. a nagyon sehová sem illő egyedek mennek. Akiknek aztán tényleg semmire sincs pénzük.
    Meg lehet nézni, hány gyerek teszi fel a kezét, hogy márpedig ő cserkésztáborba akar menni. Nem is nagyon megy oda, csak az, aki fanatikus természetimádó. :)

    Akinek akad 300 ezerért 2 gyereket egy hónapra lepasszolni mindenféle táborba, az miért sír!? Költené magára a megkeresett pénzét!? Akkor ne szült volna két gyereket, mert minek, csak viszik a megkeresett pénzemet.

    Ha már vállalta, s telik rá, akkor meg küldje táborba panaszkodás nélkül.

    Bírom, hogy mindig ez a réteg panaszkodik.

  • 2015.06.22 18:16:05igazságos

    Amelyik gyerek úgyis unatkozik, annak meg a táborban is mindegy lesz.

  • 2015.06.22 19:24:25cupcake25

    YessicaHard próbáld megragadni a mondandóm lényegét. Hiába van neked 30 munkanap szabadságod egy évben, ami ugye 6 hét azt soha az életben nem fogod tudni egyben kivenni, max valami nagyon speciális munkahelyen. De 6*1 hetet szinte bármikor ki tudsz venni és a főnök sem moroghat hiszen az 6 hét az teljesen korrekt szabadság hossz, kollégáknak is kezelhetőbb mint az egyszerre 6 hét. Ezért lenne jobb ha többször lenne mondjuk 1-1 hét szünet. De nem feltétlenül lennék az ellen sem, hogy a napok számát is csökkentsék, ami a szünetekre jut (na a pedagógák most köveznek meg). Az óraszámok, ebben a formában valóban tarthatatlanok,én spec támogatom a 8-16óráig tartó tanítási napot, de csak akkor ha az nem a régi napközis rendszer, ami azt jelenti, hogy délelőtt 1-2-ig ledarálunk 6-7 órát aztán utána meg senki nem tudja mit csináljanak... Osszák szépen ketté a napot, legyenek délelőtt és délután is tanórák (főleg általános iskolában) mondjuk 3-3 óra, ez is 6 óra ugyan de sokkal jobban el van osztva, nem egyszerre zúdul minden a gyerek fejére és így az óraközi szünetek is valódi szünetek lennének nem az a semmire sem elég 5 perc (ez alatt egy kisgyerek még egy fél almát sem tud megenni)... Őszintén? Én tulajonképpen az egész rendszert átalakítanám és az első kettő amihez nyúlnék az a szünetek száma és a tanórák elosztása, száma lenne. És nem adnék a pedagógusoknak több szabadságot mint ami mondjuk az orvosoknak vagy bárki másnak van 1 évben, lehet nem lennék népszerű, de pl kötelezném őket arra, hogy táborokban vállaljanak munkát...

  • 2015.06.22 19:41:34igazságos

    De most, ha 300.000 kifizetsz négy hónapra 2 gyerekre, nem olcsóbb felvenni valamelyik távolabbi rokont napi bérért egész nyárra!?

  • 2015.06.22 21:11:56efi

    Mindig ez a nyüglődés a meleggel.
    Most is olyan meleg van, hogy reggelenként van talán 15 fok (de ma reggel volt, ahol 10 sem volt), bent meg 20-22. Tényleg nem lehet kibírni, mindenkiről szakad a víz....

  • 2015.06.22 23:10:22egysmás

    Nah, előbújt a cúnyinéniség?
    Megy a közvélemény formálása, hogy hadd ne legyen a gyereknek szünete?

  • 2015.06.23 13:42:38sajtos pogi

    cupcake25

    A délelőtt és délután is tanulást iskolaotthonnak hívják, s ma már alig találsz olyan sulit ahol 1-4. osztályig nem ez van.
    Szerintem szar, szerencsére a gyerekeim nem ilyenbe járnak.
    Hiába van a gyereknek délelőtt 2-3 órája, délutánra akkor is elfárad. Elfárad, mert korán kel, mert zaj van a suliban, mert szünetekben is viselkedni kell, nem lehet hangoskodni, rohangálni, mert az amúgy sem hosszú szabadidő ami 1 napra jut az szét van szabdalva 2-3 részre. A rövidke szakaszok egy része elmegy az öltözködésre, sorakozásra, levonulásra. Mire elkezdene játszani, már jöhet is be.

  • 2015.06.23 13:46:21sajtos pogi

    A kerületek, települések nagy része biztosít napközis tábort, csak a kaját kell fizetni, ami annyi mint a suliban. Vannak táborok, ahol kerületen kívüli gyerekeket is fogadnak, neki teljes árú étkezést kell fizetniük.
    Ahol nincs, ott meg valószínűleg nincs rá igény vagy sok a munkanélküli, htb. szülő így gondolják minek a gyerekmegőrzésre az önkormányzati pénzből költeni.

  • 2015.06.23 13:53:33sajtos pogi

    Ha a pedagógust arra akarják kötelezni, hogy nyáron táboroztasson, akkor meg írjuk elő, hogy a táborba csak az a gyerek mehessen, akinek bizonyítottan dolgoznak a szülei az adott időpontban. A nincs bejelentve duma ne legyen elfogadható.
    Az hogy kicsi a lakás, a kistesó miatt csak unatkozik otthon, különben csak egész nap tévézne, vagy egyszerűen csak unja a szülő a gyerekét az ne legyen elfogadható. Ezeket a problémákat oldja meg a szülő, ha már megszülte.

  • 2015.06.23 14:38:09sajtos pogi

    még annyit, hogy

    A tartós tankönyves mizéria is hasonlóan indult pár évvel ezelőtt. Mindenhol azt lehetett olvasni, hogy milyen megterhelő a szülőknek, bezzeg külföldön....
    Most van ingyenes, tartós tk., meg mellé a szülői nyafogás. Koszos, büdös, használt könyvből kell tanulni. Úgy nem lehet tanulni, hogy a lényeget nem húzhatja alá a gyerek. Hogy fog a picikém nyáron ismételni, ha év végén le kell adni a könyveket?
    Pedig a pedagógusok már akkor figyelmeztettek, hogy a tartóskönyvezés nem lesz ám annyira jó, mint az első nekifutásból tűnik.

    A rövidebb nyári szünetnél meg majd ne tessenek sírni, ha mindenki júliusban akar nyaralni, és a drasztikusan megugrott szállásárak ellenére is nehéz lesz helyet találni. Az esős őszi időben meg majd milyen jó lesz egész nap számítógépezni, tévézni. Mert akinek nyári táborra nem telik annak játszóházra meg múzeumra sem fog. A játszótér meg erdő ingyen lenne, de hát ki vágyik oda esőben.

    Fizetős táborok kínálata is csökkenni fog az 1-2 hetes szünetekre, ha lesz egyáltalán aki belefog. A rövid idő miatt kedvezőtlen bérleti díj, hideg miatt fűtés, az adminisztráció, ügyintézés, engedélyeztetés is gondolom ugyanannyi mintha 10 hétre terveznének. Csak 5-öd annyi bevételért már nem biztos, hogy érdemes lesz ebbe belevágni.

  • 2015.06.23 15:54:27hallode

    Haha, már a leadből felismertem Primilla hisztispicsa stilsuát. Komolyan, tényleg érdekes kérdéseket feszegetsz, de ezt a non-stop ironikus, minden témára kivétel nélkül így reagáló stílust hagyd már el kérlek. Idegesítő, nem visz előre, nem vicces, szükségtelen feszültséget kelt, és még annak a zsebében is kinyitja a bicskát, aki amúgy azonosulni tudna a mondandóddal.

  • 2015.06.23 18:10:49efi

    @sajtos pogi
    Az a probléma meg a tanáré, hogy hogyan tanít melegben, vagy unja, vagy elfáradt. Ő is oldja meg, ha már tanárnak ment.
    Felőlem amúgy meg festhetnek vagy kapálhatnak is a tanárok, lényeg, hogy pont ugyanannyi szabijuk legyen, mint másnak.

  • 2015.06.23 21:08:00sajtos pogi

    efi
    Ha a körülmények maradnak, csak a szabi csökken, akkor lesz egy csomó megfáradt, ideges tanár akik két havonta két hét betegszabira mennek idegkimerültséggel, a szabijukat szorgalmi időben is kivehetik majd, így sok lesz a helyettesítés, a színvonal csökkeni fog.

    De OK, legyen ugyanannyi a szabi. Akkor viszont legyen alap, hogy az iskola elsősorban oktatási intézmény, így a neveletlen, tanórát zavaró gyereket a szülő legyen köteles azonnal elvinni az iskolából és aznapra megoldani a gyereke felügyeletét. Komolyabb rendzavarás esetén több napra. Az iskola nem gyerekmegőrző!!! És nem, nem a tanár feladata, hogy megoldja. A tanár arra van kiképezve, hogy általánosan elvárható viselkedési normákkal bíró gyerekeket oktasson. Aki erre nem képes, az húzzon haza, fogadjon magántanárt.

    Így már nem fognak elfáradni, kimerülni, gond nélkül fogják 35 fokban íratni a témazárót. Ja, hogy ez ront majd a gyerek átlagán? Hát bocsi, a tanmenet szerint most kell megírni és kész, a hosszabb tanévvel ez belekerült a pakliba.

  • 2015.06.23 21:22:42sajtos pogi

    Ja és a kevesebb szabiért cserébe van miből lefaragniuk bőven, amiről most úgy gondolják a szülők, hogy jár.
    Majd nem viszik iskolánkívüli programokra a gyerekeket, nem lesznek előadások, "ajándékok" a szülőknek, farsangi buli, gyereknapi buli, stb. mert ezek már mind-mind az ötlettől a megvalósításig a kifizetetlen túlóra sávba kerülnek.
    Nem vesznek saját pénzből taneszközöket, dekorációs anyagokat. Nem fognak jutalom nyomdákra, matricákra költeni. Lehet a munkafüzet feladatait oldogatni, meg a kopasz termekben üldögélni. Az a néhány karton, krepp-papír amit a gyerek behoz, az édeskevés.

  • 2015.06.23 21:24:40sajtos pogi

    Lemaradt:
    Így már tényleg nem fog elfáradni, ha betartja percre pontosan a munkaidejét.

  • 2015.06.23 21:31:20efi

    sajtos pogi
    Szerencse, hogy MINDEN más munkakör szanatórium, meg élménypark. Sehol senki nem ideges és nem fáradt, csak a tanárok. És sehol máshol nincs 35 fok, meg a melós is arra van kiképezve, hogy normális kollégával és normális főnökkel dolgozzon, ha nem azok húzzanak haza. Kegyetlenül el vagytok tévedve.
    És nem kell ingyen túlórázni. Mindent össze kell számolni és az alapján legyen meg az évi 2000 óra.

  • 2015.06.23 22:07:27sajtos pogi

    Ha hülye a kolléga vagy a főnök, akkor a legtöbb helyen megteheted, hogy 5-10 percre félre vonulsz, míg lehiggadsz. A sulikban meg lassan mosdóba is akkor tudsz csak kimenni, ha elkapsz a folyosón egy kollégát, hogy figyeljen már 3 percig az osztályra, különben lebontják a termet vagy összeverik egymást. Évről évre több a nehezen kezelhető gyerek.
    Én jól bírom a meleget, a 30 fok sem zavar meg, sokakat meg igen. Gondolom nem véletlen, hogy a zárt munkahelyek nagy részén van klíma.
    Az ovink egyik csoportszobájába a szülők összedobtak egy klímát, amit egy ellenőrzés alkalmával le is szereltettek, mondván sok áramot fogyaszt! A suliban "rendesek" voltak, ott még a vásárlás előtt jelezte az önkori, hogy nem engedélyezik.


    És még mindig nem értem miért gond a nyári szünetben a gyerek ellátása, amikor biztosítottak a napközis táborok 8-16 óráig, sok helyen 7-17 óráig. A szülőnek annyi a dolga, hogy befizeti a gyerek kajáját úgy mint év közben. A suli elől viszik-hozzák a gyereket. A táborokban vannak ping-pong asztalok, kosár és foci pályák, számítógépek, könyvek, társasjátékok, sok helyen még medence is. Általában ősfás területen vannak. Van ingyenes kézműveskedés, drámajáték. Lehet befizetni fakultatívan állatkertre, múzeumba, lovagolni, lézerharcozni, meg ezerféle egyébre. Minden héten más-másra, hogy aki több héten át van annak se legyen unalmas.
    És mint írtam, sok tábor körzeten kívüli gyerekeket is fogad!!!!
    EZ MIÉRT NEM ELÉG JŐ A SZÜLŐKNEK?!

  • 2015.06.23 22:15:22efi

    Nem teljesen sikerült megértened a mondandómat.
    Ilyen alapon lehetne 10 hónap szünet is, benne folyamatosan táborral. Talán tanulni is kéne valamikor és nem biztos, hogy alsósként mondjuk napi 6 órával. Túl sok a szünet, ezért naponta túl sok az óra és néha még így sem lehet végig érni az anyagon. De a nyári szünethez nem lehet nyúlni, azért, mert csak.

  • 2015.06.24 06:08:25egysmás

    efi

    " lényeg, hogy pont ugyanannyi szabijuk legyen, mint másnak." nah, kibújt a szög a zsákból!
    Szánalmas vagy.

  • 2015.06.24 09:48:23cupcake25

    egysmás ez miért szánalmas? Az ő munkája mitől megterhelőbb mint bárki másé? Miért járna neki 2x-3x annyi szabadság mint bárki másnak? Semmitől. Vannak pedagógus ismerőseim és év közben sem szakadnak meg. Sírnak hogy mennyi dolgozatot kell javítani otthon, meg van hogy este 10-ig javít, meg fel kell készülni az órákra. És? Én is van hogy este 9-ig tartok közgyűlést, aztán van 8 napon megírni a több oldalas közgyűlési jegyzőkönyvet. Még sem sajnál senki, mégsem mondja senki, hogy jajj neked stresszes a munkád, meg sokat kell túlóráznod, akkor legyen 2x annyi szabid mint másnak... Jah és nem keresek többet mint egy tanár. Jó lenne már befejezni, hogy a tanárnak milyen nehéz élete van. Semmivel nem nehezebb neki, mint bárki másnak ebben az országban. Nem mellesleg a javaslatom nekik is kedvezne, sokkal kevesebb óra naponta, sokkal jobban elosztva... Jah és senki nem sírjon hogy fel kell készülnie az órákra, mikor 15-20 éven keresztül tanít ugyan abból a jegyzetből... Utána meg egész nyáron, meg az év közbeni szünetekben is élvezi a fizetett szabadását és eszébe nem jut, hogy esetleg felajánlja hogy akkor pár hetet dolgozik egy kerületi napközis táborban vagy ne adj isten nyáron felkészülő, felzárkóztató szakórákat tartson...

  • 2015.06.24 16:21:43efi

    egysmás
    Ez minden érved? Vérszegény.

  • 2015.06.24 17:48:04egysmás

    cupcake25, úgy akarod megkönnyíteni a munkáját, hogy jól kibasznál vele.

    Oké, hogy van két-három óra délelőtt, meg két három délután, ám a _közben_ a gyereket nem sztázisban tartod, azokra vigyázni kell, le kell őket foglalni, az meg fárasztóbb, mint órát tartani.
    A gyerek kötelezően többet van az iskolában, mint a munkaidőd, és végig egzecíroztatják.
    Fáradt mind a dög, hisztis lesz és van belőle egy osztálynyi.
    Kiég a picsába tőle a tanár és ha az is hisztis lesz akkor anna a gyerek látja a kárát.
    Te felnőttekkel, kvázi értelmes emberekkel foglalkozol, akiket ad1 el tudsz küldeni a picsába, ad2 le tudsz lépni, ha olyanod van, ad3 kurvára nem vagy rákényszerítve arra, amit csinálsz, mert az a te választásod.
    Ellentétben a gyerekkel, aki ehhez mérten nem fog másként viselkedni, mint ahogy te viselkednél egy hasonló helyzetben.

    efi, az nem érv volt, hanem egy megállapítás. Irigy vagy és próbálsz racionalizálni, mert magad előtt sem vallod be, hogy egyetlen dolog fáj, az, hogy a másiknak messziről, nagy ködben úgy tűnik, hogy jobb sora van, mint neked.
    Ez a szánalmas.

  • 2015.06.24 18:45:08efi

    egysmás
    Én meg úgy látom, hogy neked tűnik úgy messziről, ellenfényben, nagy ködben, hogy másoknak van jobb sora. Mivel ez mindig is szubjektív marad, a leglogikusabb, hogy ha nincs megkülönböztetés. (ahogy más szakmák között sincs)
    Hogy én irigy vagyok-e, vagy sem, ez piszkosul nem számít és nem is érdekel senkit (rajtad kívül). Nem támasztja alá semmi, hogy egy tanár jobban elfárad, mert az nem alátámasztás, hogy felsoroljuk tételesen, hogy jaj milyen nehéz dolga van, de nem hasonlítjuk össze semmivel és senkivel, többek között azért sem, mert legtöbbünknek fogalma sincs róla, hogy a másik 3713 szakmában (vagy legalábbis azok nagy részében) mi a helyzet. Ezért, mint írtam, a legokosabb, ha egyenlővé tesszük őket, nem pedig belülről szemlélve kijelentjük, hogy de bizony ez ám a 3714 közül a legstrapásabb, ezért ennek 2x annyi pihenő jár.

  • 2015.06.25 13:03:18cupcake25

    egysmás

    Erősen magad ellen beszélsz nem tud észreveszed-e.

    1. Hol olvasod azt, hogy pl egész nap csak az az 1 tanár van az osztállyal. Nyugodtan lehet, sőt én tudok is olyan helyeket, ahol az alsó tagozatosoknak 2 db osztályfőnöke van. Óvodában sem csak 1 óvónéni figyel a 20 gyerekre, hanem 2. Mikor én ovis volt 2 óvónő és 1 dajka volt velünk. És azt ne mond nekem, hogy 2-3 felnőtt nem elég arra, hogy 8-16 óráig lefoglaljon 20 gyereket, mert akkor konkrétan alkalmatlanok a feladatukra, válasszanak más pályát.

    2. Miért a tanárt valaki, bárki kötelezte arra, hogy pedagógus legyen? Mármint azt a nagyon valószínű tényt, hogy más szakra nem vették fel. Ugyanis csak halvány tájékoztatásodra elmondom, hogy amikor én agrármérnöknek felvételiztem Szegedre, akkor ott 115 pont volt a felvételi ponthatár (144-es rendszer volt még), a másik szakra meg ahova felvételiztem (kereskedelem és marketing) 130+ volt a ponthatár, addig ugyan abban az évben a pedagógia szokok 99%-ra 90-100 közötti összpontszámmal már be lehetett kerülni. Szóval azzal a szöveggel csak magadra lősz, hogy az én fejemhez nem tart senki fegyvert hogy ezt a munkát csináljam, meg hogy én bármikor felállhatok és ott hagyhatom a munkát. Mert ezek a tanárokra is ugyan úgy igazak, maximum neki sem kell majd másnap bemennie dolgozni, mint ahogyan nekem sem ha úgy viselkednék, ahogyan te leírtad.

    3. Ha a pedagógus nem tud annyi tiszteletet kivívni a gyerekeknél vagy nem tudja olyan szinten előadni az anyagokat, hogy az lekösse a nebulókat, akkor szintén csak azt tudom mondani: alkalmatlan a tanári pályára. Nem szégyen az, mindenki tud rosszul választani szakmát, csak legyen képes beismerni és ne úgy próbáljon kompenzálni, hogy ez a gyerekek miatt van, vagy mert ez a munka sokkal fárasztóbb mint bármelyik másik.

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta