Ők a legönzetlenebb kisfiúk a világon!

Példaértékű amire ez a két kis srác vállalkozott, önszántukból úgy döntöttek megnövesztik hajukat azért, hogy aztán levágathassák. Jó, persze ha ennyi lenne a sztori, kit érdekelne?! Sokan tesznek így nap, mint nap, de ez a két srác kizárólag azért tette mindezt, hogy segíteni tudjanak egy-egy daganatos betegségben szenvedő kortársuknak, akiknek parókára van szüksége. 

boy-grows-long-hair-children-cancer-wig-st-jude-hospital-7

Itt van Adrian sztorija, aki csak NYOLC éves és egyszer csak kitalálta, hogy segíteni szeretne valakin akit nem ismer. Ráadásul ezt a történetet sem ő, sem a szülei nem hirdették sehol, a kisfiú fodrásza posztolta a Facebookra körülbelül 1 hete, és azóta majdnem 3 millió lájkot és rengeteg kedves hozzászólást kapott a gyerek. Minden elismerésünk Adriáné és szüleié, csak tanulni lehet tőle. Egyébként a fodrászat láttán kicsit olyan érzésünk volt, mint amikor a Honey című filmben az egyik főszereplő belép a fodrászatba, hogy frizurát készíttessen magának. Oké, más történet, de az is kedves.

A másik kisfiú, a floridai Christian McPhilamy, pontosan HAT évesen döntötte el, hogy megnöveszti a haját. Két és fél éven keresztül a haja csak nőtt, és nőtt, emiatt az iskolában gyakran húzták, illetve többször hitték róla, hogy lány de ez nem tántorította el eredeti tervétől a kisfiút  miszerint 25,5 centire megnőtt haját felajánlja rákos gyerekeknek. Chris, az inspirációt a St. Jude Children’s Research Hospital hirdetéséből kapta amit a tévében látott. „Néhányan megpróbáltak kislánynak hívni”  mondta McPhilamy a Florida Today internetes újság riporterének, majd hozzátette: „Ettől elég rosszul éreztem magam, de soha nem szegte kedvemet attól, hogy véghez vigyem amit elterveztem.” És természetesen Chrisre is nagyon felnézünk,le a kalappal előtte!

Oszd meg másokkal is!
Mustra