Az anya túlsúlya veszélyezteti a gyerek pszichés épségét is

Zanza!

Az világos, hogy a gyerek megszületése után, de még a terhességünk alatt is sokat tehetünk az egészségéért, hiszen sok kisgyermekkori, vagy akár magzatkori esemény ( szoptatás, bántalmazás) felnőve is hatással van az egészségünkre. Egy új kutatás szerint azonban már a terhesség előtt érdemes elkezdeni vigyázni magunkra, ha nem akarjuk, hogy születendő gyermekünk nagyobb eséllyel kerüljön pszichiátriára.

Miért is? Kiderült, hogy azoknak az anyáknak, akik a teherbe esés előtt jelentős túlsúllyal rendelkeznek, a születendő gyermekeik felnőve sokkal nagyobb eséllyel betegszenek meg téveszmékkel és hallucinációkkal járó pszichotikus betegségben, mint a normál súlyú nők gyermekei.

Túlsúlyos anya = pszichotikus gyerek?

A néhány napja egy neves nemzetközi kongresszuson prezentált ausztrál tanulmány ráadásul nem is az első, ami ezt az összefüggést alátámasztja: már korábban is voltak arra adatok, hogy a teherbe esés előtti testsúly hatással van a születendő gyermek pszichés épségére. Ezek a hatások ráadásul nem is rögtön a születés után látszanak, hanem jellemzően huszonéves korban bukkannak fel az első tünetek.

A napokban megjelent új tanulmány során a kutatók különösen odafigyeltek arra, hogy minden olyan zavaró tényezőt figyelembe vegyenek, illetve kizárjanak, ami az anyai testsúlyon kívül még esetleg befolyásolhatja a pszichotikus betegségek előfordulását a gyermeknél (ilyenek lehetnek például a nem, az anya szüléskori életkora, az anyagi helyzet, egyes szülési komplikációk).

A kutatók összesen több mint 2300, 18 és 23 év közötti fiatalt vizsgáltak, fiúkat és lányokat vegyesen. Eredményeik szerint azok a fiatalok, akiknek az anyukája a teherbe esés előtt túlsúlyos volt, több mint másfélszer akkora eséllyel számoltak be téveszmékről, mint a normál súlyú anyák gyermekei. A kutatók a hallucinációkra is hasonló eredményeket kaptak.

A kutatók már csak azért is tartják aggasztónak ezeket az eredményeket, mert az utóbbi évtizedekben az elhízás gyakorisága egyre nő a nyugati világban, ami azt jelenti, hogy elképzelhető, hogy egyre több lesz az olyan anya, aki teherbe esése előtt túlsúlyos volt (habár a túlsúly csökkenti a teherbe esés esélyét.)

shutterstock 200199566

Jó, de mi az, hogy pszichotikus?

A pszichózis nevű tünetegyüttes azt jelenti, hogy a személy elveszti a valósággal való adekvát kapcsolatot, magyarul olyan dolgokat hall, lát vagy gondol, amelyek nem léteznek. Hallucinációnak nevezzük, ha a páciens nemlétező dolgokat lát, vagy épp hangokat hall a fejében, téveszmének pedig azt nevezzük, ha valótlan gondolatokat, hiedelmeket valóságosnak tart, és ezekről meg sem győzhető.

Az egyik leggyakoribb típus a paranoid téveszmék: ilyenkor a páciens azt hiszi, hogy őt üldözik, követik, megfigyelik, az utcán, tévében róla beszélnek, emögött pedig magánszemélyek, nemzetközi szervezetek vagy akár földönkívüliek is állhatnak.

A fenti pszichotikus tünetek előfordulhatnak valamilyen ismert okkal is, például drogok, vagy egyes gyulladásos idegrendszeri betegségek hatására. A legtöbb pszichotikus epizód eredete azonban ismeretlen.

Antipszichotikus gyógyszerekkel ugyan többnyire jól kezelhetőek, de ehhez pszichiátriai bentfekvésre, és akár élethosszig tartó gyógyszerszedésre is szükség lehet. Tipikus esetben az első pszichotikus epizód fiatal felnőttkorban jelentkezik, ezt követően pedig gyakori, hogy az élet során többször megismétlődik a dolog. A visszatérő pszichotikus epizódok egyik, leggyakoribb formáját nevezik skizofréniának.

Hogyan lehetséges ilyen összefüggés?

Első pillantásra rém ezoterikusnak hangzik, hogy anyám testsúlya, ráadásul a fogantatásom előtti testsúlya ilyen hatással lehessen felnőttkori gondolat- és érzésvilágomra. A kutatók szerint ez azért van, mert a terhesség előtti és alatti anyai testsúly rengeteg tényezőt befolyásol a születendő gyermek esetében, többek között a hormonrendszerének és idegrendszerének fejlődését is.

shutterstock 176535929

Korábbi adatok szerint az anyai túlsúly növeli többek között a születendő gyermek hajlamát az elhízásra, a magas vérnyomásra, az inzulinrezisztenciára és a cukorbetegségre is, vagyis a túlsúlyos anyák megváltozott anyagcseréje hatással van a magzat fejlődő szervrendszereire.

A pontos kapcsolatot az anyai túlsúly és a magzati idegrendszer között egyes gyulladásos immunológiai faktorok jelentik. A túlsúly ugyanis az immunrendszerünk működésére is hatással van. A kutatások szerint szerint a túlsúlyos anyák szervezetében magasabb egyes gyulladásos immunmolekulák szintje, és ezek, vagyis az immunrendszer megváltozott működése aztán hatással van a fejlődő magzat idegrendszerének kialakulására is.

A nem ideális körülmények között kifejlődő magzati idegrendszer pedig később, az egész élet során sérülékenyebb, esékenyebb lesz a pszichotikus tünetekkel szemben.

Azért nem kell pánikba esnünk, ha nem diétáztunk a terhesség alatt, ugyanis szerencsére a pszichotikus kórképek előfordulása viszonylag ritka: 1-2 százalék. Ugyanakkor a szakemberek azt javasolják, mindenképpen érdemes odafigyelni a súlyunkra, ha gyermeket tervezünk, a túlsúly ugyanis a fentieken kívül is számos kockázattal jár mind az anyára, mind a magzatra nézve.

Blogmustra