Senki nem kötelezhető, hogy hazavigye az oviból a gyereket ebéd után!

Hazaküldik a barátnőm gyerekét délután az óvodából. Illetve szépen megkérték az óvónők az anyukát, hogy mivel úgyis otthon van a kisbabájával, legyen szíves, és vigye haza mindennap, ebéd után a nagyobbat. Csak nem mondhatott nemet.

 „Amikor az első nap közölték velem, hogy a gyedes anyukáknak ebéd után kell jönni a gyerekükért, nem nagyon tiltakoztam, pont elég volt a stressz, ami a közösségbe adással járt. De azután kezdett egyre kényelmetlenebbé válni a dolog. Ebéd után a kicsi lányom általában elalszik. Megpróbáltam ébren tartani, de az autó mindig elringatta, hiába énekeltem és dumáltam neki útközben. Amikor pedig az ovinál kivettem őt a kocsiból, mindig felébredt, és úgy érezte, hogy aznapra ki is pihente magát. Otthon persze kurjongat, nem hagyja aludni a tesóját, és persze ő is fáradt, nyűgös volt mindig”.

Megpróbálták azt is, hogy gyalog, babakocsival mennek, de az álmos háromévesnek egyáltalán nem esett jól, hogy alvás helyett gyalogolhatott hazáig egy jó fél órát, kínszenvedés volt az egész – mondta a barátnőm. „Szóval sehogy sem jó nekünk ez a déli hercehurca, hol a kicsi sír az álmosságtól, hol a nagy, amire szerintem egyáltalán nem lenne szükség, de sajnos az óvoda egyáltalán nem rugalmas a kérdésben”. 

Azt mondja Ildi, megpróbált beszélni az óvónővel, aki megértően hümmögött, majd váratlanul rákontrázott, hogy igen, tényleg nagyon nehéz ez így, tudja, ő busszal vitte mindig haza az út közben elalvó gyerekeit, mind a hármat egyszerre. Hát, erre elég nehéz volt bármit is mondani – panaszkodott a barátnőm.

465861846
Adam Berry / Europress / Getty

Nem hazaküldik, csak megkérik anyukát, hogy vigye el

Több óvodát is megkérdeztünk, hogy ők hogy csinálják, hazaküldik-e az otthonlévő anyukák gyerekeit ebéd után. Az egyik óvónő szerint elég erős a kifejezés, hogy „hazaküldik”, fogalmazzunk inkább úgy, hogy szépen megkérik a szülőket, hogy amennyiben meg tudják oldani, otthon altassák a gyereküket. A csoportszobában ugyanis egyszerűen nem fér el annyi ágy, ahány gyerek a csoportba jár. Ráadásul még legalább fél méter helyet is kellene hagyni két fekvőalkalmatosság között, hogy a gyerekek ne zavarják egymást, beférjen a kisszék, amin a ruhájukat tartják, illetve az sem túl szerencsés, ha valamelyik gyerek beteg, meg van fázva, és a másik arcába köhög-tüsszög. Kerek perec azonban nem szokták kijelenteni, hogy márpedig a gyedes anyuka nagyobbik gyereke nem maradhat az oviban ebéd után, hiszen a gyereknek, ha van státusza az óvodában, az egész napos, vagyis joga van ott lenni. Csak lehetősége nincs – tesszük hozzá mi.

A helyzet egyébként várhatóan nem fog javulni a következő pár évben sem, ugyanis – főleg a Közép-Magyarországi Régióban az óvodáknak jó harmada – külön engedéllyel – a jogszabályban meghatározottnál több gyereket kénytelen befogadni. 2014 szeptembere óta ugyanis 3 éves kortól kötelező a gyerekeknek óvodába járniuk. A jogszabálymódosítás túl nagy változást ugyan nem hozott, hiszen a gyerekek 90 százalékát ezelőtt is beíratták hároméves korukban, ám a fennmaradó tíz százalék befogadását nemigen előzte meg kapacitás-bővítés. Vagyis ahol probléma volt a helyhiány, ott ezentúl még nagyobb gond lesz.

Ildi barátnőm szerint azonban az ő óvodájukban nem erről van szó, ugyanis külön altatóhelyiség van, amit viszonylag kevés óvoda engedhet meg magának. Egy kis jóindulattal, mivel délben egyébként is a csoportok mindkét óvónője dolgozik, nyugodtan beállíthatnának néhány ágyat a csoportszobába is - vélekedik.

Valójában ez teljesen törvénytelen

Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelési Államtitkárságát, hogy mi erről a véleményük. Válaszukban közölték, az óvodai nevelésre való jogosultság, illetve kötelezettség a gyermek életkorához kötött, ami azt jelenti, hogy ha a gyermek ezt az életkort elérte, akkor az óvodai nevelésben való részvételének napi ideje nem korlátozható azért, mert a szülője bármilyen oknál fogva otthon tartózkodik. Akkor sem, ha a szülő a kisebb gyereke miatt van otthon. Vagyis teljességgel jogsértő hazaküldeni a gyermeket ebéd után.  Sőt, még ahhoz is joguk van a szülőknek, hogy ebédelni és aludni hazavigyék a gyermeküket, majd ébredés után délutánra visszavigyék az óvodába. Az az óvoda, amely ezt megakadályozza, jogszerűtlenül jár el – áll a minisztérium válaszában.

Az óvoda vezetőjének egyébiránt a gyermekkel kapcsolatban meghozott elutasító vagy hátrányos döntését minden esetben írásba kell foglalnia, és jogszabályra hivatkozva határozatban kell rögzítenie.  

Azt is megtudtuk, hogy korábban valóban tartalmazta a törvény ezt a lehetőséget az óvodáknak, 2009 januárjától azonban ez a rendelkezés már nem él. Vagyis az óvodák valószínűleg úgy maradtak, vagy azt remélik, hogy a szülők nem elég tájékozottak a kérdésben, ezért nem fognak erősködni. Végül pedig azt is nyilvánvalóvá tették, hogy teljességgel mindegy, hogy egyetemi, alapítványi vagy önkormányzati óvodáról van-e szó, ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindegyik intézményre.

173345744
Thomas Lohnes / Europress / Getty

A jog egy dolog, de leverik-e a gyereken, ha én ugrálok?

A kérdés már csak az, hogy mennyire szerencsés konfrontálódni azokkal az emberekkel, akikre a szemünk fényét, kicsi gyermekünket bízzuk. Persze mégiscsak más így a helyzet, ha az ember tudja, hogy igaza van, az óvodának meg nincs joga hazaküldeni a gyerekét ebéd után. Ezek után önök hogy járnának el? Megharcolnának az igazukért? Vagy attól félnének, a végén úgyis csak a gyerek issza meg a levét? Vagy inkább összeszerveznék a többi érintett anyukát, és testületileg lázadnának föl?

Önök mit tennének?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek