Fél perc alatt lehet önből menő szülő!

Szeretne vagány szülő lenni, és olyat tanítani gyermekének, amellyel ő lehet a legnagyobb király az osztályban? A Wireden találtunk egy leírást, amelyen a világrekorder mutatja meg, hogyan lehet olyan papírrepülőt hajtogatni, amely akár fél percig (a hivatalos mérés szerint egészen pontosan 27,9 másodpercig) is a levegőben marad. Sőt, a konstrukció a tesztek során állítólag 35 másopercet is repült! Ha a hajtogatós ábráknál jobban kedveli a videókat, az is van hozzá, mutatjuk.

Kolléganőnk azért is örült az útmutatónak, mert saját bevallása szerint soha nem tudott értelmes repülőt hajtogatni – bezzeg a szalvétarózsákban verhetetlen! Mivel utóbbival nem igazán lehet villantani az iskolában, ezért úgy véli, az anyák életén nagyot lendít, hogy most már ők is képesek a pofonegyszerű leírást követve menő papírrepólőt hajtogatni.

Beszámolója szerint valóban működik a módszer, és bár az övé sajnos fél percig nem maradt a levegőben, simán átrepülte az egész lakást, és lát rá esélyt, hogy akár egy iskolai folyosó is leküzdhető a gép számára, ami pedig már komoly presztizst hozhat a gyereknek, lássuk be!

A fenti kisfilmen láthatja, hogyan kell elkészíteni a repcsit, de ha ez a módszer valamiért mégsem elég szimpatikus, akkor ide kattintva megnézheti az eggyel korábbi világrekorder hajtogatási módszerét, ami 27,6 másodpercig, a jelenlegő listavezetőnél csupán három tized másodperccel rövidebb ideig szelte a levegőt.

Akárki akármit mondjon is, ennek a parasztvakító videónak ne dőljön be, iskolai villogás szempontjából semmi értelme egy olyan papírrepülőnek, amivel profik tudnak magassági rekordot dönteni, miközben az osztályterem plafonja max 3 méteres!

Oszd meg másokkal is!
Mustra