A német családi pótlékból lakást lehet bérelni

Zanza!

Amint kitettük a nyitvatartást jelző táblát freitali boltunk bejáratára, elérkezettnek láttuk az időt, hogy megigényeljük a Kindergeldet, vagyis a Németországban járó családi pótlékot. A magyar juttatást korábban már lemondtuk, időközben a gyerekek örökbefogadása, névátírása is lezajlott, azt hittük, minden adott a gyors ügyintézéshez. Egy kicsit ezt is benéztük. 

A srácok új anyakönyvi kivonatával a kezemben elsétáltam a városházára, ahol korábban bejelentettük letelepedésünket. Most a névváltozásról tettem volna bejelentést. Igen ám, de a hivatalnak nem volt elég ez a dokumentum, nekik azt is iktatniuk kell, hogy miért történt a névváltozás.

Ez azt jelentette, hogy a magyar gyámhivatal által kiküldött határozatról hivatalos, pecséttel ellátott német fordítást kértek. (Korábban többek között emiatt húzódott el a Kindergeld igénylése is, nem szerettük volna ugyanis beadni úgy az anyakönyvi kivonatokat, hogy hetekkel később névváltozás történik, amiről fordítás kell.) Szuper.

167884766
Fotó: Thomas Trutschel

Azzal érdemes tisztában lenni, hogy egyes intézmények/hivatalok csak az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda által készített hiteles fordításokat fogadják el. Kértünk is árajánlatot, aztán leseggeltünk. Az iroda ugyanis 175 ezer forintot kért a nyolc oldalas határozat lefordításáért. Nem volt mit tenni, hangosan felnevettünk a vitatott életképességű OFFI ajánlatán, és megkockáztattunk egy fordítóirodát.

A fordítóirodák csak záradékolt (hiteles) fordítást készítenek, de lesz, ami lesz, gondoltuk, nem fogunk a monopolhelyzetét kihasználó OFFI kasszáját növelni amiatt, mert a magyar gyámhivatal hosszú hónapokig húzta az örökbefogadást. Végül egy kisebb fordítóiroda 52 ezer forintért, három nap leforgása alatt elkészítette nekünk a fordítást, amit a német hivatal minden további nélkül el is fogadott. 

Csaknem négyszerese a családi pótlék a magyar családi pótléknak

A mellékszál lezajlása után végre minden papír a kezünkben volt ahhoz, hogy megigényeljük a Kindergeldet visszamenőlegesen is. Apropó, Németországban nem két hónapra visszamenőlegesen lehet megigényelni ezt a fajta juttatást, hanem NÉGY ÉVRE visszamenőlegesen. Szintén nem mellékes, hogy a német családi pótlék közel négyszerese a magyar családi pótléknak:

  • 1 gyerek után: 184€ / hónap
  • 2 gyerek után: 368€ / hónap
  • 3 gyerek után: 558€ / hónap
  • 3+ gyerek után 558€ + 215€ (további gyerekenként) / hónap

Vagyis mi a négy gyerek után 773 eurót (kb 230 ezer forint) fogunk kapni, míg Magyarországon 64 ezer forint járt. Ahol élünk, közvetlenül Drezda mellett, a Kindergeldből TÉNYLEGESEN, igényesen felújított, tágas, öt-hat szobás lakást tudunk bérelni, ezzel szemben a magyar családi pótlék max. egy csepeli, 1+2 félszobás, lepukkant lakás bérleti díját fedezné. Cseppet sem csodálom, hogy Németországban elszaporodtak a szociális bevándorlók, de azt sem, hogy a német állam nemrégiben megálljt parancsolt ennek, és komoly szankciókat vezetett be az úgynevezett polipozók és csalók ellen. 

shutterstock 184703075

Kik igényelhetik?

A családi pótlékra jogosultak lehetnek a Németországban dolgozó és jövedelmükből Németországban adózó magyar állampolgárok, a letelepedési engedéllyel rendelkező külföldiek, és az adott tagállamban állandó lakhellyel rendelkező Európai Uniós állampolgárok.

A folyósítás a gyermek(ek)

  • 18. életéve betöltéséig,
  • 18-21. életévnél álláskeresés munkanélküliség esetén,
  • illetve 25 éves koráig jár, ha igazolható tanulmányi jogviszonnyal rendelkezik.

Célszerű szakemberre bízni az ügyintézést, Németországban és Magyarországon is több cég foglalkozik ezzel, 20-30 ezer forintnyi összegért elintézik a Kindergeld megigénylését. 

Blogmustra